2014. április 15., kedd

A nyelv mint jelrendszer - NYELVTANTÉTEL



A jel érzékszerveinkkel felfogható jelenség, amely önmagán túli jelenségre utal. („A jel a szemnek önmagát tárja elébe, a léleknek pedig valami önmagától különbözőt.”- Szent Ágoston) Bármi lehet jel, aminek jelzésértéket tulajdoníthatunk. 

A jel több tényezőből áll:
  • jelentés
  • jelölt
  • jelölő (pl. egy hangsor)                                                          
A jelek főbb jellemzői:


  • érzékszerveinkkel felfoghatók
  • önmaguknál többet jelentenek
  • általánosítanak, vagyis nem csak egyetlen tárgyat, jelenséget idéznek fel, hanem a hozzájuk hasonló többit is
  • egy adott közösség tagjai elfogadták őket
  • tagjai egy jelrendszernek
  • a jelzés szerepét töltik be az érintkezésben

A jeleket többféleképpen csoportosíthatjuk, például aszerint, hogy milyen alapon idézi fel a jelölő a jelölt dolgot:         

  • index: a jelölő és a jelölt kapcsolata érintkezésen, ok-okozati viszonyon  alapul, pl. a füst a tüzet jelöli
  • ikon: a jelölő és jelölt kapcsolata hasonlóságon alapul, pl. egy fénykép a kutyámról a kutyámat jelöli
  • szimbólum: a jelölő és a jelölt közötti kapcsolat a társadalmi megegyezésen alapul, pl. a kötelező elsőbbségadást jelző tábla; ide tartozik a nyelv is Erre mondjuk, hogy a nyelvi jel önkényes, ugyanazt a dolgot más hangsor is jelölhetne (mint ahogy jelöl is más nyelvekben).

A jelek osztályozásának egy másik módja:
  • természetes jelek (szimptómák)
  • mesterséges jelek (szignálok): nem nyelvi jelek; nyelvi jelek
                                                                                           
Ha  nem nyelvi úton fejeződik ki a közlés, nonverbális kommunikációról beszélünk. A nem nyelvi kifejezőeszközök egy része minden emberre jellemző, velünk születik, ösztönösen használjuk őket. Ilyen például a nevetés, a sírás, az elpirulás vagy az, ha hátralépünk, ha valaki túl közel jön hozzánk. A nem nyelvi kifejezőeszközök árnyalhatják, minősíthetik vagy helyettesíthetik a nyelvi kommunikációt. Ezt nevezzük metakommunikációnak, azaz a nyelvet kísérő, segítő közlésnek.


A legfontosabb nem nyelvi kifejezőeszközök: arcjáték (mimika), kézmozdulatok (gesztusok), tekintet, testtartás, érintés, távolság a beszédpartnertől, hangjelenségek (hangerő, hangszín, hümmögés, torokköszörülés)


Az emberi nyelvhez legközvetlenebbül kapcsolódó jelrendszer az írás. Három fő írásrendszer van: kép- vagy fogalomírás (pl. egyiptomi, kínai), szótagírás (pl. koreai) és a betűírás. A betűírásnak több típusa is van, pl. cirill, latin, görög vagy gót betűs. A régi székely rovásírás is betűírás volt. A betűírásokban egy betű legtöbbször egy hangnak felel meg. Egyes nyelvekben (pl. angol, francia) kisebb a megfelelés , mert a szavak hangalakja idővel változott, de az írás nem követte a változást.


A nyelv az egyik legfontosabb, legegyetemesebb jelrendszerünk. De nem csak jelekből (hangok, szóelemek, szavak stb.) áll, hanem az ezeket összekapcsoló szabályrendszerből, illetve a hagyományból.


nyelv = jel + szabály + hagyomány


A nyelvi jelrendszer többszintű; a nyelvi szintek:


                                     -hang (fonéma) – a nyelv legkisebb, tovább már nem bontható egysége;

                                                                 nincs önálló jelentése, csak jelentés-megkülönböztető

                                                                 szerepe (ezért a hangot nem is tekintjük jelnek)

                                    -szóelem (morféma) – a nyelv legkisebb jelentéssel bíró egysége; ide

                                                                          tartoznak a szótövek és a toldalékok (pl. képző, jel,

                                                                          rag)

                                      -szó (lexéma = szótári szó)

                                      -szószerkezet (szintagama)

                                      -mondat

                                      -szöveg


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése