2015. január 7., szerda

Mi a különbség az allegória és a szimbólum között?



Az allegória és a szimbólum is a hasonlóságon alapuló (azaz ikonikus) szóképekhez tartozik. 

Az allegóriát legegyszerűbben úgy szokták meghatározni, hogy egy egész művön vagy egy mű hosszabb részén végigvonuló metafora vagy hasonlat

A Toldi negyedik énekében „az édes álom pillangó képében” érkezik. Ahogy a pillangó, az álom is gyorsan elrebben, félve száll le (mert Toldi nem mer elaludni) stb. Ha csak egy sorban olvasnánk róla, metaforának neveznénk, de mivel a versszaknak mind a nyolc sora a pillangóról, azaz az álomról szól, allegóriának hívjuk.

Egy másik ismert példa Petőfi Sándor Föltámadott a tenger… című költeménye. A „népek tengere” birtokos jelzős metafora, ami végigvonul az egész versen, ezért szintén allegóriáról van szó. Az allegória a nép és a tenger közös vonásaira épül pl. mindkettő felett áll valami (elnyomók, gálya), ha „föltámadnak” rémisztőek lehetnek.

Az allegória esetében tehát egyértelmű, hogy mi a hasonló és hasonlított vagy azonosító és azonosított, azaz mi minek felel meg (az álom pillangó, a nép tenger stb.)

Az allegorikus szót a köznyelvben is használjuk arra, ha valamit jelképesen, képletesen fogalmazunk meg, nem szó szerint értünk.

Allegorikus szereplői vannak a középkori moralitásoknak pl. a Bűn és a Jóság szerepel a darabokban, és nem egy bűnös és egy jó ember. Szintén allegorikusak az állatmesék és sok vicc szereplői is. A bárány vagy a róka meséje a kiszolgáltatott, ártatlan ember vagy a ravasz ember története.

A szimbolikus szót is gyakran használjuk a köznyelvben, szintén jelképes jelentésben, illetve a szimbólum szót jelkép jelentésben.
A szimbólum is hasonlóságon alapul, de nem derül ki, hogy pontosan mire utal, mit jelöl. Jó példa erre Ady Endre A fekete zongora című verse. Sok jelentése van a fekete zongorának („Ez mind, mind: ez a zongora"), de nem egyértelmű, hogy mit jelöl.

Szimbólum nem csak szimbolista költő versében lehet, illetve nem minden szókép szimbólum, amit a szimbolisták használnak. Például Charles Baudelaire Az albatrosz című versében az albatrosz allegória, hiszen pontosan megfogalmazza „a költő is ilyen, e légi herceg párja”. 

Ady A magyar Ugaron című versén vitázni lehetne. Igaz, nem azonosítja konkrétan az Ugart Magyarországgal, de elég egyértelmű ahhoz, hogy allegória legyen.

A 2014-es tavaszi emelt szintű magyar érettségi egyik feladatának megoldásához is az allegória és a szimbólum fogalmával kellett tisztában lenni egy Ady-vers, A fehér lótuszok kapcsán:

"Jellegét tekintve a „fehér lótuszok” szókép az allegória és a szimbólum határán helyezkedik el. Milyen sajátossága kapcsolja az allegóriához, és mennyiben közelít a szimbolista poétikához? Említsen egy-egy jellegzetességet! A sajátosság megnevezése mellett válasza rövid, egy-két mondatos kifejtést is tartalmazzon!" 

[Azaz: miért mondhatjuk, hogy az említett versben a „fehér lótuszok” allegória, és miért, hogy szimbólum.]

"Lehetséges válaszelemek például:


  • a képi és fogalmi sík viszonyának szembeállítása
  • az allegóriára jellemző sajátosság, hogy a vers szövege egyértelműen megnevezi a képi sík fogalmi megfelelőjét: virágok = fehér gondolatok
  • a szimbólumhoz az közelíti a vers központi szóképét, hogy a definitív megnevezés ellenére a vers szövege részben mégis a sugalmazásra épül a jelentésrétegekről szóló szembeállás
  • a lótusz olyan jelentést is hordoz, amely tradicionálisnak tekinthető, azaz nem egyéni képalkotásra alapszik
  • a lótusz a költeményben többjelentésűvé válik, hiszen a tisztaságot, a szépséget, az elragadtatottságot, az életörömöt, a hitet stb. egyaránt jelöli"



(Az idézett részek forrása: http://dload.oktatas.educatio.hu/erettsegi/feladatok_2014tavasz_emelt/e_magyir_14maj_ut.pdf)