Janus Pannonius epigrammái – IRODALOMTÉTEL

Janus Pannonius az első színvonalas (és híres) magyar költő
valószínűleg Csezmicén született horvát kisnemesi családba - eredeti neve Csezmiczei János
nagybátyja, Vitéz János vette a kezébe a neveltetését - 11 évre Itáliába küldte tanulni, ahol a fiú felvette a Janus Pannonius nevet; 1. reneszánsz szokás volt egy latin név felvétele a költők körében (pl. Johannes Secundus); 2. Pannonius: Pannóniából való - nem tagadja meg származását; 3. Janus -  János, ill. a kétarcú római istenre, Ianusra való utalás, ő is kétarcú: itáliai és magyar
Itáliában Ferrarában tanult Guarino da Verona iskolájában, majd Padovában járt egyetemre
már Ferrarában elkezdett írni
3 műfajban alkotott:
elégiák (pl. Búcsú Váradtól)
panegürikuszok (azaz dicsőítő költemények) – a leghíresebb tanárához, Guarino da Veronához írta (1073 sor)
epigrammák
epigrammákat már Ferrarában kezdett írni
nem a görögökre jellemző magasztos epigrammák követője volt (az epigramma eredetileg sírfelirat volt  - rövid, tömör; a szerkezete: disztichonos, a végén egy csattanó van – összefoglalás, lényeg, tanulság stb.); Janus a római epigrammaköltészet konvencióit követi; példaképe a római Martialis
már itáliai epigrammáit a tökéletes mesterségbeli tudás jellemzi, a legszemélyesebb verseiben is jelen van a humanista hagyomány
Itáliában több epigrammát is írt származása védelmében, általában költőtársainak címezve pl. Gryllushoz
itt születtek erotikus epigrammái is pl. Mikor ártatlanságát elvesztette, Súlyos és kellemetlen kérdés
gúnyolódó epigrammákat főleg tehetségtelen vagy szintén gúnyolódó költőtársai ellen írt, esetleg nőkről  pl. Szilviához (válaszul arra, hogy szilvia őt nevezi meg gyermeke apjául)
több antiklerikális epigrammája is van, pl. Kigúnyolja Galeotto zarándoklást
Galeotto Marzio a vers „szereplője”, aki Janus barátja volt, tudós humanista, Beatrixszel került Magyarországra
a vers a vallást és a papokat népbutítóknak tartja, a zarándoklatot népámításnak, és megveti Galeottót, mert velük tart, csodálkozik is rajta
a vers csattanója: „mert hívő ember költő nem lehet” (más fordításban: „mert hívő soha nem lehet poéta”)
a mai olvasónak talán ellentmondásosnak tűnhet, hogy Janus erotikus és antiklerikális epigrammákat írt diákkorában, pedig a későbbiekben pécsi püspök és váradi  kanonok lett
magyarországi epigrammáinak fő kérdése a művelt humanista költő. és a hozzá képest fejletlen ország kapcsolata
Pannónia dicsérete
szembeállítja a múltat és a jelent: ma már Pannóniában is vannak színvonalas költők: „Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, s most Pannónia is ontja a szép dalokat”; illetve egyetlen színvonalas költő van Pannóniában: ő maga, általa híres Pannónia: a cím átértékelődik a csattanót olvasva:  Pannónia dicsérete Pannonius dicsérete (- a reneszánszban ismét mindennek mértéke az ember, a reneszánsz művész        vállalja és hirdeti tehetségét pl. a középkori festő Isten dicsőségére alkotott, nem volt fontos, ki ő pl. P S mester; a reneszánsz festő aláírja munkáját, sőt ráfesti magát pl. Raffaello, Leonardo)
mint minden epigrammája, ez is disztichonos (nem írt ütemhangsúlyos, csak időmértékes verseket, hiszen eredetileg ezek  a művek latin nyelven íródtak)
Egy dunántúli mandulafáról
a vers elsődleges jelentése: egy természeti jelenség leírása: a mandulafa idő előtt kivirágzik
másodlagos jelentés: egy lírai önarckép, Janus Pannoniusról szól, aki megelőzi korát; értéket teremt, de ez itt még túl korai; dacol a környezetével, ami elpusztíthatja őt, vagy megakadályozhatja a fejlődésben: a téli fagy megöli a kis fa rügyeit
először fogalmazza meg a magyar költészetben a „korán jött ember” küzdelmét a környezetével, illetve azt, hogy hazája kulturálisan el van maradva Európához, illetve hozzá képest is - ezért elvágyódik innen, bár szereti a hazáját (vö. Ady költészetében)
a vers – a humanista hagyományoknak megfelelően - sok antik utalást tartalmaz


befejezés: a Pannónia dicsérete elszavalása

LÍRAI MŰFAJOK

Szövegek a tételhez itt.

Epigramma: eredetileg kőbe vésett sírfelirat (Kr. e. 7. sz.); rövid, disztichonos költemény; nem tagolódik versszakokra, nem rímes; általában ünnepélyes, érzelmekkel telített, de lehet gúnyos ironikus hangvételű is (pl. Martialis, Janus Pannonius néhány epigrammája); csattanóra végződik. (pl. Janus Pannonius: Pannonia dicsérete, Kölcsey Ferenc: Huszt, Vörösmarty Mihály: A Guttenberg-albumba, Kazinczy Ferenc Tövisek és virágok c. kötete)

Elégia: eredetileg fuvolakísérettel énekelt hosszú, disztichonos költemény; leggyakoribb témája a szerelmi bánat és az elmúlás; a romantika idején kissé átértékelődik a z elégia, felerősödik benne a fájdalmas, szomorkás hangulat („elérhetetlen értékek utáni vágyakozás”); a szentimentalizmus kedvelt műfaja. (pl. Berzsenyi Dániel: A közelítő tél, Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz)

Óda: eredetileg pengetős hangszerrel (esetleg tánccal is) kísérték; felépítése: strófa + antistrófa + epodosz; a 6-7. században alakult ki; általában patetikus hangvételű bölcseleti művek tartoznak ide; eleinte hősöket, atlétákat dicsőített (à valakihez, valamihez szól); a klasszicizmus kedvelt műfaja (piktúra + szentencia); ide sorolható a himnusz is, mely leginkább Istenhez, valamilyen isteni lényhez szól. ( pl. Horatius: Melpomenéhez, Berzsenyi Dániel: Horác, A magyarokhoz I., II., Schiller: Az örömhöz, Shelley: Óda a Nyugati Szélhez, Keats: Óda egy görög vázához, József Attila: Óda)

Episztola: költői levél; a megszólított („címzett”) mindig meg van nevezve; már a görögöknél megjelenik, de csak a rómaiaknál válik általánossá; a középkorban elsősorban a szerelmi költészet kedveli. (pl. Berzsenyi Dániel: Vitkovics Mihályhoz, Petőfi Sándor: Levél Arany Jánoshoz)

Dal: az önkifejezés tiszta, egyszerű megnyilatkozása, formai és tartalmi egyszerűség jellemzi (soronként egy gondolati elem); a nyelv zeneisége itt mutatkozik meg leginkább; eredetük szerint megkülönböztetünk nép- és műdalokat; témájuk szerint megkülönböztetünk bordalokat (Vörösmarty Mihály: Keserű pohár), szerelmi dalokat (Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem), altatódalokat (József Attila: Altató), bújdosóénekeket, katonadalokat, bányászdalokat, aratódalokat, nászdalokat stb.; a nemzeti irodalmakban kialakult sajátos típusaik is előfordulhatnak pl.canzone (ol.), chanson (fra.), lied (ném.)

Rapszódia: eredetileg a homéroszi eposzokból előadott dal; a 19. századtól lírai műfaj; szenvedélyes hangú, csapongó, alkalmas felfokozott lelki tartalmak kifejezésére; töretlen gondolatiság, zaklatottság, kötetlen szerkezet jellemzi. (pl. Petőfi Sándor: Az őrült, Egy gondolat bánt engemet…)

Ekloga: pásztorköltemény; dialogikus formában szólal meg, pásztori környezetben megjelenő alakjai többnyire allegorikus figurák; (a görögöknél Theokritosz írt először pásztorkölteményeket [bukolikus költészet = pásztorköltészet], a latin irodalomban pedig Vergilius honosította meg ezt a műfajt; pásztorkölteményeiből állította össze a Bucolica c. szemelvénygyűjteményt, innen ered a műfaj neve, ugyanis a görög  ecloga szó szemelvényt, válogatást jelent). A magyar irodalomban Radnóti költészetében vált jelentőssé.

Dithürambosz: ókori görög lírai műfaj; eredetileg Dionüszosz isten csodás tetteiről szóló himnikus mű Kr. e. a 6. sz.-tól; fenséges dallam és stílus jellemzi; kardal formájában terjedt el; a modern költészetben nehezen különíthető el.

Ballada: mindhárom műnem sajátosságai jellemzők rá: párbeszédes, „tragikus”(dráma), verses (líra), egy történetet mond el (epika); „tragédia dalban elbeszélve” (Greguss Ágost); szerzőség szerint megkülönböztetünk nép- (pl. Kádár Kata, Kőmíves Kelemen, Görög Ilona) és műballadákat (pl. Goethe: A Tündérkirály, Arany János: A walesi bárdok, V. László) A balladaforma és a ballada két külön fogalom!

Klasszicizmus és romantika Berzsenyi Dániel költészetében -ódák és elégiák - IRODALOMTÉTEL

• Berzsenyi a XVIII. század végének és a XIX. század elejének költője
• költészetében jelen van az antik kultúrát tisztelő klasszicizmus mellett a romantika is
• barátja, Kis János fedezte fel verseit, és küldte el őket Kazinczynak; Kazinczy az ódaírást jelölte ki Berzsenyi számára a korabeli magyar irodalomban („Mondd, hogy az ódák útjáról le ne térjen!”)
• Berzsenyi legismertebb ódái: A magyarokhoz I-II. (az utóbbi a később született Himnuszban és Szózatban is fellelhető idő- és értékszembesítő nézőpontra épül)
• az ódaírás terén Berzsenyi példaképe a római Horatius volt, akit verseiben Horácnak nevez; átvette tőle az antik strófaszerkezetek használatát; sok versét lefordította szabadon, ezeket Berzsenyi-versként olvashatjuk (ekkor még nem létezett „szerzői jog”)
• az ódák mellett írt episztolákat (pl. Vitkovits Mihályhoz), epigrammákat (pl. Napóleonhoz), és elégiákat is
• az elégia ókori görög műfaj, a hosszabb disztichonos verseket hívták így; a szentimentalizmus és a romantika kedvelt műfaja volt – akkor már azonban nem a forma, hanem a téma, a hangulat határozta meg ezt a műfajt: a szomorúság, az elérhetetlen értékek utáni vágyakozás (ezt Schiller fogalmazta meg pontosan)
• Berzsenyi elégiaköltészetének gyökereit sokszor szokták az életrajzában keresni
• a „niklai remete”, a „somogyi Diogenész” többször járt Pesten, de nem értették meg városi költőtársai, és ő sem őket; költő volt, de nem tartozott mégsem a kor magyar költőinek körébe
• nem foglalt állást a nyelvújítás ügyében, ezért bírálták az orthológusok, majd 5 évvel azt követően Kölcsey írta meg bírálatát, a Recenziót Berzsenyi költészetéről – ez Berzsenyit nagyon fájón érintette
• bár évekkel később válaszolt  a bírálatra, hatására felhagyott egy időre az írással
• önművelésbe fogott
• bántotta, hogy Kazinczy nem állt ki mellette Kölcseyvel szemben (de: Kölcsey mondott gyászbeszédet sírjánál)
• felesége, Dukai Takács Zsuzsanna nagyon fiatal volt, amikor elvette; nem volt iskolázott à nem talált benne Berzsenyi szellemi társra; sógornőjével, a szintén írogató Dukai Takách Judittal levelezett, de valójában nem volt részese az ország pezsgő irodalmi életének (bár sokáig levelezett Kazinczyval is)
• az Akadémia beválasztotta a filozófiai osztályra, de ő úgy érezte, ez azt jelenti: nem ismerik el költőként
• elégiái: pl. Osztályrészem, A közelítő tél, Levéltöredék barátnémhoz

Osztályrészem

• ódai elemeket is tartalmaz (az óda a klasszicizmus kedvelt műfaja); műfaji keveredés à romantika
• összegző vers: (E/1.-ben) a megtalált nyugalom verse (ß sztoikus belenyugvás?; ßvalódi boldogság-e)
• 1-4. versszak: a révbe érő hajó toposza (az ifjúkor elhagyása) Alkaiosztól származik (bár ő az államra használta inkább, mint az egyénre) – tőle vette át Horatius, akitől Berzsenyi à klasszicista vonás
• révbe ért – anyagi jólét és szsabadság jutott osztályrészéül; erre tesz fel egy költői kérdést: „Kérjek-e többet?”  a válasz talán: igen
• a kikötés a nyugalom, a béke, a szélsőségektől mentes élet (arany középút – Horatius) (párhuzam a tengeren hánykódó, sok nehézséget kiálló Odüsszeusszal: Charybdis- motívum à klassziciznmus ß az életet végigélni hősies tett
• 5-7. versszak – összefoglalja. miért is kötött ki, miért lehet(ne) boldog: a harmónia hoz számára boldogságot (Camoena – az életharmónia múzsája)
• vagy/ és az álmokról való lemondás jelentheti a boldogságot?; lemondás – elégikus hangnem
• a vágyak a költészettel újraélhetők à ars poetica
• szapphói strófákból áll

A közelítő tél

• eredeti címét (Ősz) Kazinczy javaslatára változtatta meg - nem egy állapot, inkább egy folyamat ábrázolása  - („hervad, hullanak”)
• az elmúlás toposza à az elégikus hangnem jól illik hozzá
• aszklepiadészi strófákbólm áll
• ellentétek à idő- és értékszembesítő, valamint létösszegző vers (a múlt tele volt értékekkel: nem azt írja le, hogy milyen az ősz, hanem azt, hogy milyen volt a tavasz és a nyár , mi minden volt akkor – az ősz ezek hiánya – a negatív festés technikájával él („nincs rózsás labyrinth”, „nem lengedez a Zephyr”, „nincs már symphonia”, „nem búg gerlice”, „nem illatoz, néma homály borong”, „nem mosolyog gerezd”); labyrinth, symphonia, Zephyr à antik utalások à klasszicizmus ---à a 3. versszak végén összegez: „s most minden szomorú s kiholt”
• a vers fókusza : „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl” à ahogy a természet, úgy minden, ami a világon él, elmúlik; olyan a világ, mint egy pillanat
• a kicsi a nagyban tükröződik (és fordítva) – a nefelejcs, a világ és az ember sorsa egy
• „minden az ég alatt /Mint a kis nefelejcs, enyész”
• (az eddigi leírást egy összegző gondolat követi, ahogy a klasszicista ódában a piktúrát a szentencia)
• az összegzés után az elmúlás fájdalmát a saját életével hozza kapcsolatba à nem jön többé tavasz  a télre

Levéltöredék barátnémhoz

• a cím episztolára utal, s úgy is kezdődik, de elégiába fordul à műfaji keveredés à romantika
• Dukai Takách Juditnak írta ß téves feltételezés (Judit ekkor 8 éves)
• töredékà a töredékesség szintén a romantika stílusjegye
• a megszólítás után egy életképet fest le (2-4. vsz.): egy szüret utáni napon leül pipázni és gondolkodni a diófa alá, a tűz mellé
• a szüret, a tűz, a vén diófa à utalások az elmúlásra; ideje az összegzésnek à az embernek összegeznie kell, mert az idő kérlelhetetlenül kérdésessé tesz minden értéket à ez az alapja Berzsenyi elégiáinak
• az időnek (így talán az elmúlásnak is) két „ellensége” van: emlékezet, képzelet (a romantika szívesen használja)
• végső összegzés: „életem képe ez”
• két „mulatótárs”, az elmúlás gondolatát talán feledtetni tudó társ van mellette: szerelem, nóta (azaz a költészet) ß a romantika szerint a két érték, amellyel a teljesség elérhető
• versformája: felező 12-es (ritka Berzsenyinél)
• (a versen végigvonul a tűz motívuma „tüzemet gerjeszte”, „pislogó láng”, „hamvadó szikra”)
• Összegzés
• klasszicista vonások
•  antik strófák
• antik utalások
• Horatius à antik strófák, arany középszer
• piktúra – szentencia jellegű felépítés
• romantikus vonások
• lemondás à elégikus hangnem
• elmúlás
• idő- és értékszembesítés – ellentét
• a kicsi a nagyban tükröződik (pl. nefelejcs – világ)
• töredékesség
• képzelet, emlékezet
• szerelem, művészet à teljesség