Amikor Radnóti lefordította Vergilius IX.
eclogáját, úgy érezte, ez a műfaj közel áll hozzá is. Vergilius a
polgárháború dúlta Rómában arról ír, hogy az idill, a harmónia már nincs meg a
világban. Radnóti nem egy polgárháború, hanem a II. világháború eseményei és az
azt megelőző évek történései és hangulata miatt érezhette ugyanezt.
Az ecloga – sok más műfajhoz hasonlóan – az ókori görög lírában
gyökerezik. A marhapásztorok, azaz bukoloszok műfaja volt ez, ezért is hívjuk a
pásztorköltészetet bukolikus költészetnek. A pásztorok élete idilli volt, az irodalomban a boldog,
gondtalan élet jelképei.
Az ókori görög
pásztorköltészetből Theokritosz neve
maradt fenn. Versei hexameteresek és párbeszédesek:
egy fiú és egy lány idilli, szerelmi párbeszédét mutatják be. (Innen ered a
pásztoróra kifejezés.)
A
római Vergilius nem az idillt, hanem annak elvesztését írja le. Versei
közül tízet választott ki, csak ezeket tartotta megőrzésre érdemesnek, innen
ered a műfaj neve is: az ecloga válogatást
jelent. A hexameteres formát követi, de a párbeszédet már nem mindegyikben
alkalmazza. Radnóti követi a vergiliusi hagyományt.
Az első Radnóti-ecloga mottója
egy Vergilius-idézet. Radnóti megtartja a hexameteres és párbeszédes formát. Egy költő és egy pásztor beszélgetnek.
A költő már megszokta „e szörnyű világot”, rossz híreket hoz a
természetben élő pásztornak: beszél a spanyol polgárháborúról, Federico García
Lorca, a költő haláláról is. Egy anaforával hívja fel a figyelmet a vers arra,
hogy ahogyan Garcia Lorca, úgy József Attila sem menekült el az elől, amit
rossznak tartott, csak nemet intett, nem fogadta el.
A pásztor azt kérdezi a
költőtől: „Hát te hogy élsz? visszhang
jöhet-é szavaidra e korban?” Van, aki meghallja, amit ír, érdemes írnia? A
költő nem biztos ebben, de úgy érzi, nem tehet mást. (vö. Ady E. Mag hó alatt – értékőrző magatartás) A
tölgyhöz hasonlítja saját sorsát: „tudja,
kivágják, s rajta fehérlik már a
kereszt […] addig is újra levelet hajt.”(A fehér kereszttel megjelölt,
kivágásra, azaz halálra ítélt fa utalhat a sárga csillaggal megjelöl zsidókra,
hiszen Radnóti is az volt, ezért kellett idő előtt meghalnia.)
A Második eclogában
ugyanezt fogalmazza meg. A világban
mindennek, mindenkinek megvan a szerepe, feladata: „A költő ír, a macska / miákol, és az eb vonít, s a kis halacska ikrát
ürít kacéran”. Mintha ezt a szerepet nem választaná a költő, ez a szerep
egyszerűen csak adott, lényéből fakad,
ahogy a macskáéból a miákolás.
Ez az ecloga is párbeszédes: a költő a repülővel (azaz pilótával) beszél A repülőnek is megvan a
világbana ahelye, nem ő választotta, és nem is boldog ebben a helyzetben. Ő is
csak egy ember, ő is inkább az idillre, a nyugodt, boldog életre vágyik a
szeretteivel, de ehelyett másokat bombáz.
A vers utolsó sora: „Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek”
Azt a kérdést veti fel, amit a Hetedik
ecloga is: marad-e még olyan ember a
háború után, akinek lehet verset írni. Marad-e még egyáltalán valaki?
A Harmadik ecloga az
előzőhöz hasonlóan a háború idején született. Nem tartja a párbeszédes formát,
de hexameteres. Szintén az antik
hagyományokat követi az invokáció a
versszakok elején. („Pásztori Múzsám”)
A Negyedik ecloga szintén párbeszédes. A költő és a hang beszélgetnek. A hangot értelmezhetjük úgy is,
mint egy belső hangot, így mintha a költő önmagával beszélgetne, vitázna.
Felteszi a kérdést, van-e értelme, hogy él, és azt a választ adja rá, hogy nem
lehet véletlen, hogy ennyi mindent átélt és túlélt. (Radnóti születésekor
meghalt ikertestvére és édesanyja. à úgy
érezte, nem lehet véletlen és cél nélküli, hogy ő életben maradt)
A vers végén - mint az első és
második eclogában – megfogalmazza a
költő feladatát: írni minden körülmények között.
Az Ötödik eclogát
barátja, Bálint György emlékére írta, akiről nem tudja, él-e még. A hexametereket tördeli, alcímként is megjelenik a töredék szó, mintha képtelen
lenne megfogalmazni barátja elvesztését. Erre utal az utolsó sor paradoxona is:
„Mégsem tudok írni ma rólad.”
A Hatodik ecloga
valószínűleg elveszett, nem tudunk róla.
A Hetedik ecloga Gyarmati
Fannihoz, Radnóti feleségéhez szól. Az idill hiánya itt a szerelem, az otthon,
a haza, a nyelv, a kultúra hiánya, azaz mindené, amitől az ember embernek
érezheti magát.
Már a „Látod-e” anafora és költői kérdés is elkeseredett az elején, hiszen
Fanni nem láthatja, nem hallhatja őt. A lírai én nemcsak az a szomorú a
helyzetében, hogy nem lehet otthon, hanem az is, hogy abban sem lehet biztos,
van-e még egyáltalán az a hely – és Fanni -, ahová vágyik.
Ez a vers is egy paradoxonnal zárul: „nem tudok én meghalni
se, élni se nélküled immár”. Egy „lehetetlen” helyzet, amiben élnie kell.
A Nyolcadik ecloga
Radnóti utolsó eclogája. Visszatér a párbeszédes
formához: a költő a prófétával beszélget.
A hetedik és a nyolcadik ecloga
a Bori noteszből került elő. Radnóti
ebbe a kis noteszbe írta utolsó verseit, a munkatáborban. Bor mellett , egy
tömegsírban találták meg a füzetkét, a segítségével azonosították Radnótit.
