Mi a konfliktusos, a középpontos és a kétszintes dráma?

Bécsy Tamás Mi a dráma? című könyvében három drámamodellt különböztet meg. Ezek nem műfajok, hanem a drámai művek típusai bizonyos szempontokat alapul véve. Érdemes tudni, melyikre mi jellemző, mert segítenek elindulni a drámaelemzésben.

I. A konfliktusos dráma olyan dráma, melyben két (vagy több) ellentétes akarat csap össze. Ezeket általában egy-egy személy hordozza. Például Antigoné el akarja temetni a fivérét, Kreón viszont megtiltja ezt. Nagyon fontos, hogy a két ellentétes akarat nem érvényesülhet egyszerre (pl. a fiút vagy eltemetik, vagy nem, mindkettejüknek nem lehet igaza), ebből adódik a konfliktus. Mivel mindkét fél nem "győzhet", a mű végére az egyiknek el kell buknia. Legtöbb esetben meghal (Antigoné) vagy valamilyen nagy tragédia éri (Oidipusznak az egész addigi élete összeomlik, mert nem az, akinek hitte magát, ezért kiszúrja a saját szemét stb.). 

Ez a bejegyzés itt is megtalálható.

Egy szereplő több másikkal is állhat konfliktusban. A Bánk bánra például a konfliktusok bonyolult hálója jellemző. Bánk ellentétes érdekeket, értékeket képvisel Gertrudisszal: a királynő tékozolja az udvar vagyonát, a külhoniakat részesíti előnyben, Bánk Magyarország problémáit próbálja megoldani, melyek közül az egyik a szegénység, amihez részben a tékozlás vezethetett. De Bánk Petúrral is konfliktusban van: Petúr "békétlen", míg Bánk békés úton szeretné rendbe hozni az ország sorsát.

Saját magával is konfliktusban állhat a főszereplő. Ilyen Bánk, vagy ilyen Hamlet. Utóbbi vívódik: "lenni vagy nem lenni", az életet vagy a halált válassza, az ember lázadjon a sorsa ellen vagy fogadja el, cselekedjen apja gyilkosa ellen vagy sem stb. 

A legtöbb drámában van valamilyen konfliktus, megoldatlan probléma, de ettől még nem mindegyik konfliktusos dráma. Ezt a kifejezést csak azokra használjuk, amelyek két ellentétes érték, akarat szembenállására épülnek.

II. A középpontos drámában minden cselekmény, szereplő, viszony egy adott szereplőhöz kapcsolódik, minden "körülötte forog".  Középpontos dráma (amellett, hogy konfliktusos is) a Bánk bán és a Hamlet.

III. A kétszintes dráma cselekménye két világszinten játszódik. Az egyik általában hétköznapibb, a másik pedig misztikusabb, s az utóbbi van hatással az előbbire. A "szintek" nem egyszerűen különböző helyszíneket jelentenek! Valódi átjárhatóság nincs közöttük, azaz egy szereplő csak az egyik „szint” része lehet.  

Ilyen dráma Az ember tragédiája és a Csongor és Tünde is. Tünde hiába van "egy helyen" Csongorral, egy másik világ részese. Választania kell a szerelme és saját világa (addigi létformája) között. 

Oidipusz családfája

Polübosz és Meropé - Korinthosz királya és királynéja; ők nevelték fel Oidipuszt, aki vér szerinti szüleinek hitte őket

Laiosz - Théba királya, Labdakosz fia; Oidipusz ölte meg egy útkereszteződésnél minden emberével együtt, kivéve egyet, aki később felismerte Oidipuszban Laiosz gyilkosát

Iokaszté - Kreón testvére, Laiosz, majd később saját fia, Oidipusz anyja; amikor megtudta, hogy a férje és négy gyermeke apja nem más, mint halottnak hitt fia, megölte magát

Polüneikész és Eteoklész - Oidipusz és Iokaszté fiai; miután apjuk megvakította magát és otthagyta a trónt, megegyeztek, hogy felváltva fognak uralkodni egy-egy évig; Eteoklész azonban megszegte a megállapodást, ezért Polüneikész megtámadta; egymás kezétől estek el; nagybátyjuk, Kreón követte őket a trónon, aki megtiltotta Antigonénak, hogy tisztességesen eltemesse Polüneikészt, mivel az a város ellen támadt, hiába volt jogos a támadás, hiszen fivére volt az, aki nem tartotta be a megállapodásukat

Antigoné és Iszméné - Oidipusz és Iokaszté lányai; Antigoné fivére temetése miatt szembekerült Kreónnal; Kreón egy barlangba záratta, ahol a lány felkötötte magát

Haimón - Kreón fia, Antigoné jegyese (és unokatestvére is); amikor szerelme meghalt, szintén megölte magát 

Az Oidipusz király cselekményvázlatát itt, segítséget az elemzéshez pedig itt találsz.

Szophoklész Oidipusz királyáról - IRODALOM- ÉS DRÁMATÉTEL

Az Oidipusz király egy a thébai mondakörbe tartozó történetet dolgoz fel: egy jóslat szerint megöli majd apját és anyját veszi feleségül. Hogy ezt elkerüljék, Laiosz és Iokaszté, Théba királya és királynéja, Oidipusz szülei egy pásztorra bízzák a csecsemőt, aki azonban nem végez vele. Oidipusz sorsa szerencsésen alakul: a korinthoszi király udvarába kerül, aki sajátjaként neveli fel. Felnőttként fülébe jut a jóslat, ezért elmegy Korinthoszból – azt hiszi, ők a valódi szülei. Út közben összetűzésbe kerül valódi apjával, Laiosz királlyal, és megöli. Thébát megmenti a dögvésztől – megfejti a Szphinx feladványát, így jutalomból király lesz és feleségül veheti a királynét: saját anyját. A jóslat beteljesedik.

Mindez nem a drámában történik, de a múlt eseményei szorosan befolyásolják a jelent. Az Oidipusz király analitikus dráma, azaz a konfliktust egy régebbi esemény (ami a dráma ideje előtt történt) váltja ki. Thébát ugyanis – a vérfertőző viszony miatt – ismét dögvész sújtja. Az expozíció tehát: Oidipusz királynak meg kell mentenie Thébát a dögvésztől.

Oidipusz elküldi Kreónt, anyja testvérét Delphibe jóslatért, így az is kiderül, Laiosz király megbosszulatlan halála is közrejátszik a dögvész kitörésében. Oidipusz megátkozza Laiosz gyilkosát – nem tudja, hogy az ő maga.

A dráma bonyodalma: hogyan jön rá Oidipusz a valóságra (megölte apját, elvette anyját), azaz hogyan jön rá arra, ki is ő valójában.

Értelmezhető tehát ez a mű az identitáskeresés, az önmegismerés drámájaként is.  (Erre építi  Erika Fischer-Lichte A dráma története című könyvében részletes Oidipusz király – elemzését.) Amikor Kreón utal rá, talán épp Oidipusz él vérfertőző viszonyban, ő nem hisz neki. Sem Teireisziasznak, a vak jósnak, aki kimondja az igazságot. A „szemtanúnak”, a pásztornak már hisz, de valójában, aki meggyőzi: önmaga. Akármennyi jel és bizonyíték adott, az ember csak azt hiszi el, amit akar. Oidipusz végül a saját értelmének (görögül nusz) köszönheti, hogy rájön, ki ő. Felismerése a dráma tetőpontja.

Ekkor megvakítja magát, majd úgy dönt, a nyilvánosság elé tárja, ki is ő és mit tett. A vakság az irodalomban legtöbbször a „valódi látás” jelképe: a vak a valóságot, nem a szemmel látható felszínt érzékeli. (pl. Teireisziasz; Gloster a Lear királyból)

Felveti a mű azt a kérdést is: vajon mindig jó-e, ha tudjuk az igazságot, vagy maradjon a titok titok. Iokaszté sejti, mi az igazság. Bizonygatja Oidipusznak, lám, az ő jóslata sem lett igaz, miért lenne az az Oidipuszra kimondott. De míg ezt bizonygatja, egyre inkább azt bizonyítja: a két jóslat egy és beteljesedett. Iokaszté nem képes elviselni az igazságot, megöli magát. Oidipusz viszont vállalja a tettét, és azt, ki is ő. Úgy tűnik, az igazságnak mindig ki kell derülnie: a dögvész addig nem múlik el.

A történet sok kérdést vet fel a bűnnel kapcsolatban is. Mélyebbre ásva a görög mitológiába tudjuk, a labdakidák, Oidipusz hősei bűnt követtek el Árész ellen. Vajon kell-e szenvedniük az utódoknak az ősök bűneiért? (Örökölhető-e a bűn?) Ha Oidipusz lányának, Antigonénak a történetére is gondolunk, úgy tűnik, igen, hisz ő akaratlanul sem tett semmi rosszat. Az is kérdés, bűnösök vagyunk-e, ha nem tudjuk, hogy rosszat teszünk. (Oidipusz nem tudta, hogy Iokaszté az anyja.)

Elemezhető a mű úgy is, mint a sors, a végzet drámája. Laiosz és neje nem akarják, hogy beteljesedjék a jóslat, Oidipusz is ezért megy el Korinthosztból. A jóslat mégis beteljesedik. A mű szerint a sorsunkat nem kerülhetjük ki, nem futhatunk előle (ld. pl. Jónás könyve). Persze felvetődik az a kérdés is, akkor mit tehetünk, hogy pl. jók legyünk, ha a sorsunk úgyis tőlünk függetlenül – a görögök szerint az istenek akaratának megfelelően – alakul.

A drámát megközelíthetjük a pszichológia felől is. Freud szerint minden gyerek az ellenkező nemű szülőhöz vonzódik jobban, tudat alatt is őt keresi a másik nemben. Ezt a jelenséget Freud Oedipus-komplexusnak nevezte el, épp erre a történetre utalva. Oidipusz tehát a pszichológia és a biológia áldozata? 

A magyar színpadokon valószínűleg az Oidipusz király a leggyakrabban előadott görög dráma. 1962-ben a Nemzeti színpadán Básti Lajos és Tőkés Anna játszották a főbb szerepeket, 2006-ban László Zsolt és Udvaros Dorottya. Legelőször 1891-ben szólalt meg színpadon ez a mű. Iokasztét Jászai Mari játszotta, aki egy másik „görög szerepét”, az Elektrát élete legnagyobb szerepének tartotta.

Az ókori görög színházról még itt olvashatsz, a dráma cselekményvázlatát pedig itt találod.
Itt pedig egy ábrát Oidipusz családfájáról.

Szophoklész: Oidipusz király - CSELEKMÉNYVÁZLAT

Segítség a dráma elemzéséhez.
Oidipusz családfája.

• szereplők: Oedipus, pap, Kreon, Tiresias, Iokasté, hírnök, pásztor, hírmondó
• történik: Thébában, a királyi palota előtt; Oedipus és a pap beszélgetnek

• Oedipus elé jöttek sokan a városból, mert – a pap szavai szerint – tőle várnak megoldást a várost sújtó dögvész miatt, hiszen egykor a Szphinxtől is megmentette őket 
• Oedipus kifejti, hogy neki a legkeservesebb látni a város pusztulását; amit lehet, megtesz; elküldte sógorát, Kreont Delphibe jóslatért

• Kreon felfedi a dögvész okát:

„Száműzni kell valakit, vagy vérrel a vért

lemosni. A városra vér hozott vihart.”

• Kreon szavaiból kiderül, hogy valószínűleg Láios bosszulatlan halála okozza a bajt; úgy tudják, útonállók ölték meg, de mivel a Szphinxszel volt elfoglalva a város, nem indultak felkutatni a gyilkost, ám úgy tudják, egy ember megmenekült Láios kíséretéből
• Oedipus megígéri, hogy az igazság végére jár; az ígéretet hallva a pap és a nép elvonulnak   bevonul a kar: Zeustól, Athénától, Artemistől és Apollóntól kérnek segítséget, majd Bacchustól is és felvázolják a dögvész borzalmait
• bejön Oedipus, és a karra reagálva hosszasan kifejti, hogy kinyomozza, ki a gyilkos, és elűzi a városból, erre szólítja fel a népet is, és arra, hogy ha valaki tud valamit Láios gyilkosáról, ne titkolja
• megérkezik Tiresias, a vak jós, de ő vonakodik megmondani, amit tud (itt: Oedipus és Tiresias hosszabb párbeszéde); Oedipus bűnösnek tartja a jóst hallgatása miatt, aki a szócsata végén azt mondja, hogy Oedipus a gyilkos:

„Azt mondom: a gyilkos, akit kutatsz, te vagy!”

„Azt mondom, hogy azokhoz, akiket szeretsz,

rút viszony köt, s nem sejted, mily mocsárban élsz.”

•      Oedipus úgy véli, Tiresias szavait Kreontól veszi; nem hisz neki:

„vak vagy, és füled és elméd éppoly vak, mint szemed”

•  a kar csak egy mondatot szúr be a párbeszédbe: mindkét férfiból a harag beszél
• Tiresias arra hivatkozik, hogy ő nem is akarta felfedni az igazságot, úgyhogy nem illeti bírálat; utal Oedipus származásának homályosságára is, de amikor az rákérdez, azt mondja, ha Oedipus a talányoknak olyan nagy tudója (Szphinx), fejtse meg (előzőleg Oedipus megkérdőjelezte a jós tehetségét, hiszen nem mentette meg a várost a Szphinxtől)
• a végén Tiresias összefoglalja Oedipus bűnét: megölte apját és saját anyjának nemzett gyermekeket; Tiresiast egy kisfiú vezeti ki és be
• ismét a kar jön: szörnyű a vétke a vétkesnek, de Oedipus csak jót tett mindig a városnak, csak a tények bizonyítják bárki bűnösségét
•  jön Kreon, hogy tisztázza magát a hamis vádak alól:

„Miből látszott az, mintha épp az én cselem

biztatta volna hazug szóra tán a jóst?”

• erre a kar:

„Uralkodóknak tetteit nem vizsgálom”

• jön Oedipus és hosszan vitáznak Kreonnal (Oedipus számonkéri, hogy miért nem derítették ki még akkor, amikor a gyilkosság történt, ki ölte meg Láiost, és az is érdekli, beszélt-e akkor róla Tiresias; ha valóban ő a gyilkos, miért csak most mondja?)

• Kreon azt mondja, semmi köze ahhoz, amit a jós mondott, hiszen így is királyi élete van, de a király felelőssége nélkül; nem vágyik arra, hogy király legyen:

„Mert nem helyes, könnyelműn jónak tartani

azt, aki rossz, de rossznak sem azt, aki jó.

Eldobni hű barátot annyi, mint saját

életedet s amit csak legjobban szeretsz.

Idővel ezt jól megtudod, mert az igaz

embert egyedül az idő mutatja meg,

míg a hitványra első percben ráfigyelsz.”

kar: „gyors ítélet nem jár biztosan”

• minderre – Oedipus nem száműzni, hanem megölni akarja Kreont
• kar: „hagyjátok abba, fejedelmek!”
• Iokasté érkezése vet véget a vitának, kéri férjét, hogy higgyen Kreonnak (a kar is azt mondja, mint Iokasté)
• Iokasté először a karral, majd Oedipusszal próbálja tisztázni a veszekedés okát
• Iokasté azzal vigasztalja férjét, hogy valaha neki is mondtak egy jóslatot: fia megöli férjét és őt veszi el, de lám, fia halott, férjét pedig útonállók ölték meg, a jóslatok tehát semmit sem érnek 
•    Oedipust felzaklatják ezek a szavak és pontos leírást kér Láiosról és a halála körülményeiről; azt mondja, talán mégis igaza volt a jósnak; egyetlen reménye, hogy a szolga, aki látta a gyilkosságot, azt mondja majd, hogy nem Oedipus volt a gyilkos; majd elmeséli hosszan Iokasténak, miért hagyta ott korinthoszi (vélt) szüleit, kiderült, hogy nem vér szerinti szülei a király és a királyné, de a delphi jós nem árulta el, kik a valódiak, csak annyit, hogy apját megöli majd, és anyját veszi el
• Iokasté megint vigasztalni próbálja: a jóslat szerint Láiost az ő fia kellett volna, hogy megölje, de ő már pici korában meghalt (ennek ellenére Oedipus mégis kéri: küldessen el a pásztorért, akire rábízta a gyerek sorsát
• csak a kar marad a színpadon: a gazságról és a gőgről énekel
• egy hírnök érkezik, aki közli, hogy Polybos meghalt, így Oedipus lett Korinthosz királya; Oedipus a hallottaktól fellélegzik, hiszen így nem teljesült a jóslat, nem ölte meg apját (azaz Polybost), de anyját (Meropét) még elveheti
• a hírnök megnyugtatja, ettől nem kell tartania, ugyanis ő vitte Oedipust Korinthoszba, tehát nem vér szerinti fia Polybosnak és Meropénak; egy thébai pásztor bízta rá
• Oedipus a kar felé fordul, hogy tudják-e, ki adott egy gyermeket egykor ennek a hírnöknek; a kar szerint ugyanaz a pásztor, aki Láios halálánál jelen volt, akiért elküldettek; de ezt a királynénak jobban kell tudnia
• Iokasté – hallva a hírnök szavait – megrémül:

„Az istenekre, hogyha kedves életed

ezt ne kutassad! – Elég kín ez énnekem!’

•  Iokasté berohan a palotába, Oedipus felkészül arra, hogy megtudja, ki is ő; azt hiszi, a felesége attól tart, hogy kiderül, alacsony származású
• megérkezik a pásztor, de nehezen akar beszélni; mert fél attól, amit mondania kell; végül mindenre fény derül
• Oedipus:

„Ott születtem, hol nem kellett; azt vettem el,

kit nem lehet; s megöltem, akit nem szabad.”

• ő is a palotába rohan, a két pásztor elmegy
• a kar „dalol” arról, hogy Oedipus a legnagyobb boldogságból a legnagyobb gyötrelembe zuhant

„Kinek lehet itt nagyobb

boldogsága a földön, mint

amit adhat a látszat, mely

látszik, s látszva enyészik?”

• egy hírmondó jön ki a palotából, aki a karnak elmeséli, hogy Iokasté felakasztotta magát, Oedipus pedig a királyné köntöséből kivett kapcsokkal megvakította magá
• kijön Oedipus a palotából (hosszú jajgatás)
• belép Kreon; Oedipus arra kéri, küldje őt száműzetésbe, de Kreon azt mondja, meg kell kérdeznie az istenektől, hogy mit tegyen
• Oedipus arra kéri Kreont, vezesse hozzá kislányait, és a későbbiekben vigyázzon rájuk, hiszen szegényekre szörnyű jövő vár apjuk bűne miatt
• Kreon:

„Én sohse mondom azt, amit nem gondolok […]

Mindent bírni ne akarj:

ami eddig a tiéd volt, nem kísér már sírodig”

•   „végszó”

Oedipus:

„Nézzetek rám: Théba népe, itt a híres Oedipus,

ki a Nagy Talányt megoldta, leghatalmasabb király,

minden polgár írigy szemmel leste boldogságomat:

s nézzétek, mily rettentő sors hullámába hulltam én!

Senki hát halandó embert, ki e földön várja még

végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete

kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.”

-vége-

Az idézetek forrása Babits Mihály fordítása.

A teljes fordítás itt olvasható:

 Szophoklész: Oidipusz király

http://mek.oszk.hu/00500/00502/00502.htm