A nyelv mint jelrendszer - NYELVTANTÉTEL

A jel érzékszerveinkkel felfogható jelenség, amely önmagán túli jelenségre utal. („A jel a szemnek önmagát tárja elébe, a léleknek pedig valami önmagától különbözőt.”- Szent Ágoston) Bármi lehet jel, aminek jelzésértéket tulajdoníthatunk. 

A jel több tényezőből áll:

• jelentés
• jelölt
• jelölő (pl. egy hangsor)                                                          

A jelek főbb jellemzői:

• érzékszerveinkkel felfoghatók
• önmaguknál többet jelentenek
• általánosítanak, vagyis nem csak egyetlen tárgyat, jelenséget idéznek fel, hanem a hozzájuk hasonló többit is
• egy adott közösség tagjai elfogadták őket
• tagjai egy jelrendszernek
• a jelzés szerepét töltik be az érintkezésben

A jeleket többféleképpen csoportosíthatjuk, például aszerint, hogy milyen alapon idézi fel a jelölő a jelölt dolgot:         

• index: a jelölő és a jelölt kapcsolata érintkezésen, ok-okozati viszonyon  alapul, pl. a füst a tüzet jelöli
• ikon: a jelölő és jelölt kapcsolata hasonlóságon alapul, pl. egy fénykép a kutyámról a kutyámat jelöli
• szimbólum: a jelölő és a jelölt közötti kapcsolat a társadalmi megegyezésen alapul, pl. a kötelező elsőbbségadást jelző tábla; ide tartozik a nyelv is Erre mondjuk, hogy a nyelvi jel önkényes, ugyanazt a dolgot más hangsor is jelölhetne (mint ahogy jelöl is más nyelvekben).

A jelek osztályozásának egy másik módja:

• természetes jelek (szimptómák)
• mesterséges jelek (szignálok): nem nyelvi jelek; nyelvi jelek

                                                                                           

Ha  nem nyelvi úton fejeződik ki a közlés, nonverbális kommunikációról beszélünk. A nem nyelvi kifejezőeszközök egy része minden emberre jellemző, velünk születik, ösztönösen használjuk őket. Ilyen például a nevetés, a sírás, az elpirulás vagy az, ha hátralépünk, ha valaki túl közel jön hozzánk. A nem nyelvi kifejezőeszközök árnyalhatják, minősíthetik vagy helyettesíthetik a nyelvi kommunikációt. Ezt nevezzük metakommunikációnak, azaz a nyelvet kísérő, segítő közlésnek.

A legfontosabb nem nyelvi kifejezőeszközök: arcjáték (mimika), kézmozdulatok (gesztusok), tekintet, testtartás, érintés, távolság a beszédpartnertől, hangjelenségek (hangerő, hangszín, hümmögés, torokköszörülés)

Az emberi nyelvhez legközvetlenebbül kapcsolódó jelrendszer az írás. Három fő írásrendszer van: kép- vagy fogalomírás (pl. egyiptomi, kínai), szótagírás (pl. koreai) és a betűírás. A betűírásnak több típusa is van, pl. cirill, latin, görög vagy gót betűs. A régi székely rovásírás is betűírás volt. A betűírásokban egy betű legtöbbször egy hangnak felel meg. Egyes nyelvekben (pl. angol, francia) kisebb a megfelelés , mert a szavak hangalakja idővel változott, de az írás nem követte a változást.

A nyelv az egyik legfontosabb, legegyetemesebb jelrendszerünk. De nem csak jelekből (hangok, szóelemek, szavak stb.) áll, hanem az ezeket összekapcsoló szabályrendszerből, illetve a hagyományból.

nyelv = jel + szabály + hagyomány

A nyelvi jelrendszer többszintű; a nyelvi szintek:

                                     -hang (fonéma) – a nyelv legkisebb, tovább már nem bontható egysége;

                                                                 nincs önálló jelentése, csak jelentés-megkülönböztető

                                                                 szerepe (ezért a hangot nem is tekintjük jelnek)

                                    -szóelem (morféma) – a nyelv legkisebb jelentéssel bíró egysége; ide

                                                                          tartoznak a szótövek és a toldalékok (pl. képző, jel,

                                                                          rag)

                                      -szó (lexéma = szótári szó)

                                      -szószerkezet (szintagama)

                                      -mondat

                                      -szöveg

Ötletek Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájának elemzéséhez - DRÁMA- ÉS IRODALOMTÉTEL

A Szentivánéji álomban több szinten zajlanak az események. A „kerettörténet”: Theseus, Athén uralkodója és Hippolyta esküvőjükre készülnek. Ők képviselik a város törvényeit. A IV. felvonásban Theseus megtalálja a két szerelmespárt az erdőben, és engedélyezi a házasságukat. A szerelem a városon belül csak házassággal és az „engedélyezett” személlyel valósulhat meg, Theseus törvényesíti tehát a fiatalok szerelmét. 

A darab elején Egeus panaszkodik Theseusnak, hogy lánya, Hermia nem az általa kiszemelt Demetriushoz, hanem Lysanderhez akar feleségül menni. (expozíció) Mivel sem Egeus, sem az uralkodó nem engedélyezi ezt, Hermia és Lysander megszöknek a törvények elől az erdőbe, ahol már azok nem érvényesek. Demetrius is utánuk szökik, ő is szereti Hermiát, őt viszont Heléna szereti, aki szintén követi őket. Az alaphelyzet tehát: egy szerelmi négyszög, illetve Oberon és Titánia „harca”.

Az uralkodó (Athén) és a fiatalok mellett megjelenik egy harmadik szint: a tündérek, csodalények világa. Az ő területük az erdő, ahol képesek beleszólni mások sorsába. Oberon a csodavirág levével megbűvöli Titániát, aki így az első lénybe szeret bele, akit meglát: a szamárrá változott Ziubolyba. Lysandert és Demetriust is elvarázsolja Puck, Oberon szolgája. Ezután mindkettő Helénába lesz szerelmes, aki ezt gúnyolódásnak véli. Hermia viszont dühös Lysanderre és az „áruló” Helénára is. A varázslat identitászavart okoz mindenkinél. („Nem Hermia vagyok? S te nem Lysander?) Erika Fischer-Lichte A dráma története című könyvének értelmezése szerint a fiatalok az átmenet rítusát élik meg. Az életük alapjaiban megváltozik. 1. az elválás fázisa: szakítanak addigi életükkel, a városból az erdőbe mennek; 2. küszöb- vagy transzformáció fázis: megváltoznak az addigi szerepek, újra kell értékelniük, gondolniuk önmagukat (pl. a két lánynak addigi barátságukat); 3. betagozódás fázisa: elindul az élet az új szerepek szerint (pl. Demetrius és Heléna összeházasodnak). 

Az erdőben próbálnak a mesteremberek (Zuboly, Vackor, Orrondi, Dudás, Gyalu, Ösztövér) az esküvőre. Próbájuk a korabeli szokásokat idézi: a színjátszásban amatőr mesteremberek előadnak egy darabot. Itt: Pyramus és Thisbe tragikus történetét.  (Színház a színházban. A mesteremberek a színház negatív példái: nem hagyják képzelődni a közönséget, folyton figyelmeztetik őket, hogy amit látnak, nem valóság.) A szerelmek közül egyedül Zubolyé és Titániáé nem teljesül be: a két fél között olyan nagy a különbség, hogy közöttük a szerelem nevetség vagy álom tárgya lehet csupán. A Shakespeare-drámákban soha nem teljesedik be szerelem különböző társadalmi osztályok tagjai között.

vázlatosan: 

Theseus és Hippolyta –hercegi pár, Athén, a törvényesség képviselői; összeházasodnak, és mások frigyét is ők szentesítik

Oberon és Titánia – tündérek, ők az erdőben uralkodnak; Oberon varázslattal irányítja mások szerelmét; végül kibékülnek

Hermia és Lysander, Heléna és Demetrius – nemes athéni ifjak, egy átalakuláson mennek át, sorsukat kevéssé tudják irányítani (Theseus törvényei, Oberon varázslatai!)

Zuboly és Titánia – nevetséges, nem megvalósítható szerelem (Titánia részéről csak álom, később kétségbe vonja, hogy megtörtént-e)

Pyramus és Thisbe – tragikus szerelmi történet a mesterek előadásában, mely az előadás módja miatt komikussá válik

A darab végén Puck, Oberon szolgája monológjában arra utal, hogy talán az egész, amit itt láttunk, csak álom és káprázat („ha mi árnyak nem tetszettünk”, az álom meglepett,/S tükrözé e képeket”, „E csekély, meddő mesét,/Mely csak álom, semmiség”). Puck másik neve, Robin utalás a középkori kenetárus jelenet Robinjára (aki az idős árus feleségét elcsábítja), illetve Robin Hoodra.

A Nemzeti színpadán emlékezetes Puck volt Blaha Lujza. ’72-ben Peter Brook rendezésében adta elő a darabot a Royal Shakespeare Company Budapesten. Emlékezetes előadás volt Csányi János rendezése ’94-ben, amikor a nézők hintákon ültek, illetve Karin Beier rendezése Düsseldorfban (’95), ahol 9 nyelven beszéltek a szereplők – minden színész az anyanyelvén. Zenei feldolgozások: Purcell: The Fairy Queen, Mendelssohn: Szentivánéji álom-nyitány, Britten: Szentivánéji álom (opera).

Ötletek a Hamlet elemzéséhez - DRÁMA- ÉS IRODALOMTÉTEL

A Hamlet cselekményéhez a Germán regék és mondákban is olvasható történetet vette alapul Shakespeare. A mű expozíciója: az őrök meglátják a meghalt Hamlet király szellemét; beszélgetésükből megtudhatjuk, hol játszódik a történet, kikkel. Az alapszituáció: Hamletnek, a dán hercegnek is megjelenik apja szelleme, és azt kéri, bosszulja meg halálát. A fiú anyja hozzáment a király gyilkos öccséhez, Claudiushoz. Hamlet bosszút esküszik – ebből fakad a bonyodalom: hogyan viszi véghez, és egyáltalán véghez viszi-e a bosszút. A Hamlet tehát bosszúdráma, de nem csak a bosszúról szól. 

Hamlet nem csak apja gyilkosát akarja megbüntetni, úgy érzi, a világ nem jól működik, és neki kell megoldania a problémákat („Kizökkent az idő; - ó, kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt.”) Nem tartja „igazinak” és igaznak az őt körülvevő világot. Úgy véli, mindenki elfojtja a valódi érzéseit, és csak egy szerepet játszik az erkölcsös viselkedés pózait mutatva (Opheliának: „Isten megáldott egy arccal, csináltok egy másikat.”), és nem élnek ahhoz méltóan, hogy emberek („Mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme!”). Hamlet sokkal nagyobb feladatot vállal, mint egy „családi probléma” megoldása, az országot (Marcellus: „Rohadt az államgépben valami” = Valami bűzlik Dániában.), a világot akarja megváltoztatni. Ám a tetthez túl gyengének érzi magát („én, lágyszivü bárgyu gaz, bujkálok egyre”), nincs is kedve a „nagy tettekhez” („egy csigaházban ellaknám”), de feladatának érzi a cselekvést. Cselekedjen-e, és ha igen, hogyan, mit – folyamatosan vívódik. Ezt fogalmazza meg a Lenni vagy nem lenni – monológ elején is: („akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait, vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, s fegyvert ragadva véget vet neki”), az élet „eltűrése” és a halál, az öngyilkosság közül melyik a helyes út? A küzdést, a becsület mellett való kiállást helyesnek tartja („Az valódi nagy, Ki fel nem indul, ha nagy oka nincs; De szalmaszálért is küzd nagyszerűen, Midőn becsűlet, ami fennforog.”), és elismeri barátja, Horatio erkölcsi fölényét is. Sőt, Laertestől is bocsánatot kér Polonius és Ophelia haláláért.

Középpontos drámaként minden szereplő valamilyen módon Hamlethez kapcsolódik.  Claudius elvette a családját (az apját megölte, az anyját feleségül vette), elvette a trónját és a hitét a jóban.  Hamlet meg akar bizonyosodni a bűnösségében. Erre az egérfogó jelenetben kerül sor, amikor Claudius kirohan a színészek előadásáról, mert nem bírja nézni a királygyilkosságot idéző jelenetet. Épp ez után remek lehetősége lenne Hamletnak, hogy megölje, amikor imádkozik, de nem teszi, mert attól fél, hogy ezzel nem büntetné meg, ha ima közben hal meg, a mennybe kerülhet. Claudiusnak is útjában áll Hamlet, hiszen bűnére emlékezteti, és a trónja is veszélyben lehet miatta. 

Gertrúd, úgy tűnik, megpróbál jó anya lenni, de Hamlet ezt álságosnak látja. Anyja miatt csalódik a nőkben ("Hiúság /gyarlóság/ asszony a neved.”), és taszítja el magától Opheliát. Ophelia iránti érzelmeit és viselkedését többféleképpen is értelmezhetjük: azért küldi el, mert valóban csalódott a női nemben vagy védeni akarja saját magától; amikor a fejére olvassa „hibáit”, őszintén rossznak gondolja a lányt, vagy viselkedésével el akarja riasztani? 

Polonius az udvar szerepjátszó világának embere Hamlet szerint, s úgy is hal meg: a függöny mögött hallgatózik, amikor Hamlet leszúrja.

Laertes cselekszik: nem gondolkodik sokat, párbajra hívja Hamletet családtagjai haláláért. A nép őt akarja királynak, amikor hazatér. Saját mérgezett kardja által hal meg: ő sem képes a bosszúállásra. A trón a „nevető harmadiké”, a bevonuló norvég Fortinbrasé lesz.

Horatio, Hamlet barátja, akit tisztel is sztoikus (kb. = szenvedélymentes) magatartásáért („Férfi vagy, ki a Sors öklözését vagy jutalmait egyképp fogadtad.”). Ő az egyetlen fontosabb szereplő, aki nem hal meg a darab végére.

A két mellékszereplő, Rosencrantz és Guildenstern saját tudatlanságuk csapdájába esnek. Hamlet meghamisítja a király Angliába szánt levelét, s így nem ő, hanem a két fiú hal meg. Tom Stoppard drámája, a Rosencrantz és Guildenstern halott (azonos című film is készült belőle) őket állítja a főszerepbe, két mellékszereplőt, akik azt sem tudják, mi, miért történik velük.

Az első Hamlet a színpadon Shakespeare idején Richard Burbage volt, míg a szerző a szellemet alakította. Híres Hamletek voltak David Garrick és John Gielgud, a neves Shakespeare-színészek is. Magyar színpadon – többek között - Gábor Miklós, Huszti Péter; a ’80-as években Máté Gábor, Kulka János;  a’90-es években Szakácsi Sándor, Szervét Tibor, László Zsolt játszották. Rendhagyó Hamlet–előadást rendezett Tim Carroll a Bárka Színházban 2005-ben: a színészek az előadás előtt sorsolták ki az aznapi szerepüket, és a játékba sok, a nézők által vitt tárgyat is bevontak.

A Hamletből már 1907-ben készült némafilm. Van dán és hindi változata is. Híres a’48-as Laurence Olivier-féle feldolgozás, illetve ’90-ből a Zeffirelli rendezte változat Mel Gibson főszereplésével, valamint Kenneth Branagh rendezése ’96-ból, mely a teljes szöveggel készült.