A Hamlet cselekményéhez a Germán regék és mondákban is olvasható
történetet vette alapul Shakespeare. A mű expozíciója: az őrök meglátják a
meghalt Hamlet király szellemét; beszélgetésükből megtudhatjuk, hol játszódik a
történet, kikkel. Az alapszituáció: Hamletnek, a dán hercegnek is megjelenik
apja szelleme, és azt kéri, bosszulja meg halálát. A fiú anyja hozzáment a
király gyilkos öccséhez, Claudiushoz. Hamlet bosszút esküszik – ebből fakad a
bonyodalom: hogyan viszi véghez, és egyáltalán véghez viszi-e a bosszút. A Hamlet tehát bosszúdráma, de nem csak a bosszúról szól.
Hamlet nem csak apja
gyilkosát akarja megbüntetni, úgy érzi,
a világ nem jól működik, és neki kell megoldania a problémákat („Kizökkent az idő; - ó, kárhozat! Hogy én
születtem helyre tolni azt.”) Nem tartja „igazinak” és igaznak az őt
körülvevő világot. Úgy véli, mindenki
elfojtja a valódi érzéseit, és csak egy
szerepet játszik az erkölcsös viselkedés pózait mutatva (Opheliának: „Isten megáldott egy arccal, csináltok egy
másikat.”), és nem élnek ahhoz méltóan, hogy emberek („Mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme!”). Hamlet sokkal
nagyobb feladatot vállal, mint egy „családi probléma” megoldása, az országot
(Marcellus: „Rohadt az államgépben valami” = Valami bűzlik Dániában.), a
világot akarja megváltoztatni. Ám a
tetthez túl gyengének érzi magát („én,
lágyszivü bárgyu gaz, bujkálok egyre”), nincs is kedve a „nagy tettekhez”
(„egy csigaházban ellaknám”), de
feladatának érzi a cselekvést. Cselekedjen-e, és ha igen, hogyan, mit –
folyamatosan vívódik. Ezt fogalmazza meg a Lenni
vagy nem lenni – monológ elején is: („akkor
nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait, vagy ha kiszáll
tenger fájdalma ellen, s fegyvert ragadva véget vet neki”), az élet „eltűrése” és a halál, az öngyilkosság
közül melyik a helyes út? A küzdést, a becsület mellett való kiállást
helyesnek tartja („Az valódi nagy, Ki fel
nem indul, ha nagy oka nincs; De szalmaszálért is küzd nagyszerűen, Midőn
becsűlet, ami fennforog.”), és elismeri barátja, Horatio erkölcsi fölényét
is. Sőt, Laertestől is bocsánatot kér Polonius és Ophelia haláláért.
Középpontos
drámaként minden szereplő valamilyen módon Hamlethez
kapcsolódik. Claudius elvette a
családját (az apját megölte, az anyját feleségül vette), elvette a trónját és a
hitét a jóban. Hamlet meg akar
bizonyosodni a bűnösségében. Erre az egérfogó
jelenetben kerül sor, amikor Claudius kirohan a színészek előadásáról, mert
nem bírja nézni a királygyilkosságot idéző jelenetet. Épp ez után remek
lehetősége lenne Hamletnak, hogy megölje, amikor imádkozik, de nem teszi, mert
attól fél, hogy ezzel nem büntetné meg, ha ima közben hal meg, a mennybe
kerülhet. Claudiusnak is útjában áll Hamlet, hiszen bűnére emlékezteti, és a
trónja is veszélyben lehet miatta.
Gertrúd, úgy tűnik,
megpróbál jó anya lenni, de Hamlet ezt álságosnak látja. Anyja miatt csalódik a nőkben ("Hiúság /gyarlóság/ asszony a
neved.”), és taszítja el magától Opheliát.
Ophelia iránti érzelmeit és viselkedését többféleképpen is értelmezhetjük: azért küldi el, mert valóban csalódott a
női nemben vagy védeni akarja saját magától; amikor a fejére olvassa
„hibáit”, őszintén rossznak gondolja a lányt, vagy viselkedésével el akarja
riasztani?
Polonius az udvar
szerepjátszó világának embere Hamlet szerint, s úgy is hal meg: a függöny
mögött hallgatózik, amikor Hamlet leszúrja.
Laertes cselekszik: nem
gondolkodik sokat, párbajra hívja Hamletet családtagjai haláláért. A nép őt
akarja királynak, amikor hazatér. Saját mérgezett kardja által hal meg: ő sem
képes a bosszúállásra. A trón a „nevető harmadiké”, a bevonuló norvég
Fortinbrasé lesz.
Horatio, Hamlet
barátja, akit tisztel is sztoikus (kb. = szenvedélymentes) magatartásáért („Férfi vagy, ki a Sors öklözését vagy
jutalmait egyképp fogadtad.”). Ő az egyetlen fontosabb szereplő, aki nem
hal meg a darab végére.
A két mellékszereplő,
Rosencrantz és Guildenstern saját tudatlanságuk csapdájába esnek. Hamlet
meghamisítja a király Angliába szánt levelét, s így nem ő, hanem a két fiú hal
meg. Tom Stoppard drámája, a Rosencrantz
és Guildenstern halott (azonos című film is készült belőle) őket állítja a
főszerepbe, két mellékszereplőt, akik azt sem tudják, mi, miért történik velük.
Az első Hamlet a
színpadon Shakespeare idején Richard Burbage volt, míg a szerző a szellemet alakította. Híres Hamletek
voltak David Garrick és John Gielgud, a neves Shakespeare-színészek is. Magyar
színpadon – többek között - Gábor
Miklós, Huszti Péter; a ’80-as években Máté
Gábor, Kulka János; a’90-es években Szakácsi Sándor, Szervét Tibor, László Zsolt játszották. Rendhagyó Hamlet–előadást rendezett Tim Carroll a Bárka Színházban 2005-ben:
a színészek az előadás előtt sorsolták ki az aznapi szerepüket, és a játékba
sok, a nézők által vitt tárgyat is bevontak.
A Hamletből már
1907-ben készült némafilm. Van dán és hindi változata is. Híres a’48-as Laurence Olivier-féle feldolgozás,
illetve ’90-ből a Zeffirelli rendezte
változat Mel Gibson főszereplésével, valamint Kenneth Branagh rendezése
’96-ból, mely a teljes szöveggel készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése