LÍRAI MŰFAJOK

Szövegek a tételhez itt.

Epigramma: eredetileg kőbe vésett sírfelirat (Kr. e. 7. sz.); rövid, disztichonos költemény; nem tagolódik versszakokra, nem rímes; általában ünnepélyes, érzelmekkel telített, de lehet gúnyos ironikus hangvételű is (pl. Martialis, Janus Pannonius néhány epigrammája); csattanóra végződik. (pl. Janus Pannonius: Pannonia dicsérete, Kölcsey Ferenc: Huszt, Vörösmarty Mihály: A Guttenberg-albumba, Kazinczy Ferenc Tövisek és virágok c. kötete)

Elégia: eredetileg fuvolakísérettel énekelt hosszú, disztichonos költemény; leggyakoribb témája a szerelmi bánat és az elmúlás; a romantika idején kissé átértékelődik a z elégia, felerősödik benne a fájdalmas, szomorkás hangulat („elérhetetlen értékek utáni vágyakozás”); a szentimentalizmus kedvelt műfaja. (pl. Berzsenyi Dániel: A közelítő tél, Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz)

Óda: eredetileg pengetős hangszerrel (esetleg tánccal is) kísérték; felépítése: strófa + antistrófa + epodosz; a 6-7. században alakult ki; általában patetikus hangvételű bölcseleti művek tartoznak ide; eleinte hősöket, atlétákat dicsőített (à valakihez, valamihez szól); a klasszicizmus kedvelt műfaja (piktúra + szentencia); ide sorolható a himnusz is, mely leginkább Istenhez, valamilyen isteni lényhez szól. ( pl. Horatius: Melpomenéhez, Berzsenyi Dániel: Horác, A magyarokhoz I., II., Schiller: Az örömhöz, Shelley: Óda a Nyugati Szélhez, Keats: Óda egy görög vázához, József Attila: Óda)

Episztola: költői levél; a megszólított („címzett”) mindig meg van nevezve; már a görögöknél megjelenik, de csak a rómaiaknál válik általánossá; a középkorban elsősorban a szerelmi költészet kedveli. (pl. Berzsenyi Dániel: Vitkovics Mihályhoz, Petőfi Sándor: Levél Arany Jánoshoz)

Dal: az önkifejezés tiszta, egyszerű megnyilatkozása, formai és tartalmi egyszerűség jellemzi (soronként egy gondolati elem); a nyelv zeneisége itt mutatkozik meg leginkább; eredetük szerint megkülönböztetünk nép- és műdalokat; témájuk szerint megkülönböztetünk bordalokat (Vörösmarty Mihály: Keserű pohár), szerelmi dalokat (Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem), altatódalokat (József Attila: Altató), bújdosóénekeket, katonadalokat, bányászdalokat, aratódalokat, nászdalokat stb.; a nemzeti irodalmakban kialakult sajátos típusaik is előfordulhatnak pl.canzone (ol.), chanson (fra.), lied (ném.)

Rapszódia: eredetileg a homéroszi eposzokból előadott dal; a 19. századtól lírai műfaj; szenvedélyes hangú, csapongó, alkalmas felfokozott lelki tartalmak kifejezésére; töretlen gondolatiság, zaklatottság, kötetlen szerkezet jellemzi. (pl. Petőfi Sándor: Az őrült, Egy gondolat bánt engemet…)

Ekloga: pásztorköltemény; dialogikus formában szólal meg, pásztori környezetben megjelenő alakjai többnyire allegorikus figurák; (a görögöknél Theokritosz írt először pásztorkölteményeket [bukolikus költészet = pásztorköltészet], a latin irodalomban pedig Vergilius honosította meg ezt a műfajt; pásztorkölteményeiből állította össze a Bucolica c. szemelvénygyűjteményt, innen ered a műfaj neve, ugyanis a görög  ecloga szó szemelvényt, válogatást jelent). A magyar irodalomban Radnóti költészetében vált jelentőssé.

Dithürambosz: ókori görög lírai műfaj; eredetileg Dionüszosz isten csodás tetteiről szóló himnikus mű Kr. e. a 6. sz.-tól; fenséges dallam és stílus jellemzi; kardal formájában terjedt el; a modern költészetben nehezen különíthető el.

Ballada: mindhárom műnem sajátosságai jellemzők rá: párbeszédes, „tragikus”(dráma), verses (líra), egy történetet mond el (epika); „tragédia dalban elbeszélve” (Greguss Ágost); szerzőség szerint megkülönböztetünk nép- (pl. Kádár Kata, Kőmíves Kelemen, Görög Ilona) és műballadákat (pl. Goethe: A Tündérkirály, Arany János: A walesi bárdok, V. László) A balladaforma és a ballada két külön fogalom!

Klasszicizmus és romantika Berzsenyi Dániel költészetében -ódák és elégiák - IRODALOMTÉTEL

• Berzsenyi a XVIII. század végének és a XIX. század elejének költője
• költészetében jelen van az antik kultúrát tisztelő klasszicizmus mellett a romantika is
• barátja, Kis János fedezte fel verseit, és küldte el őket Kazinczynak; Kazinczy az ódaírást jelölte ki Berzsenyi számára a korabeli magyar irodalomban („Mondd, hogy az ódák útjáról le ne térjen!”)
• Berzsenyi legismertebb ódái: A magyarokhoz I-II. (az utóbbi a később született Himnuszban és Szózatban is fellelhető idő- és értékszembesítő nézőpontra épül)
• az ódaírás terén Berzsenyi példaképe a római Horatius volt, akit verseiben Horácnak nevez; átvette tőle az antik strófaszerkezetek használatát; sok versét lefordította szabadon, ezeket Berzsenyi-versként olvashatjuk (ekkor még nem létezett „szerzői jog”)
• az ódák mellett írt episztolákat (pl. Vitkovits Mihályhoz), epigrammákat (pl. Napóleonhoz), és elégiákat is
• az elégia ókori görög műfaj, a hosszabb disztichonos verseket hívták így; a szentimentalizmus és a romantika kedvelt műfaja volt – akkor már azonban nem a forma, hanem a téma, a hangulat határozta meg ezt a műfajt: a szomorúság, az elérhetetlen értékek utáni vágyakozás (ezt Schiller fogalmazta meg pontosan)
• Berzsenyi elégiaköltészetének gyökereit sokszor szokták az életrajzában keresni
• a „niklai remete”, a „somogyi Diogenész” többször járt Pesten, de nem értették meg városi költőtársai, és ő sem őket; költő volt, de nem tartozott mégsem a kor magyar költőinek körébe
• nem foglalt állást a nyelvújítás ügyében, ezért bírálták az orthológusok, majd 5 évvel azt követően Kölcsey írta meg bírálatát, a Recenziót Berzsenyi költészetéről – ez Berzsenyit nagyon fájón érintette
• bár évekkel később válaszolt  a bírálatra, hatására felhagyott egy időre az írással
• önművelésbe fogott
• bántotta, hogy Kazinczy nem állt ki mellette Kölcseyvel szemben (de: Kölcsey mondott gyászbeszédet sírjánál)
• felesége, Dukai Takács Zsuzsanna nagyon fiatal volt, amikor elvette; nem volt iskolázott à nem talált benne Berzsenyi szellemi társra; sógornőjével, a szintén írogató Dukai Takách Judittal levelezett, de valójában nem volt részese az ország pezsgő irodalmi életének (bár sokáig levelezett Kazinczyval is)
• az Akadémia beválasztotta a filozófiai osztályra, de ő úgy érezte, ez azt jelenti: nem ismerik el költőként
• elégiái: pl. Osztályrészem, A közelítő tél, Levéltöredék barátnémhoz

Osztályrészem

• ódai elemeket is tartalmaz (az óda a klasszicizmus kedvelt műfaja); műfaji keveredés à romantika
• összegző vers: (E/1.-ben) a megtalált nyugalom verse (ß sztoikus belenyugvás?; ßvalódi boldogság-e)
• 1-4. versszak: a révbe érő hajó toposza (az ifjúkor elhagyása) Alkaiosztól származik (bár ő az államra használta inkább, mint az egyénre) – tőle vette át Horatius, akitől Berzsenyi à klasszicista vonás
• révbe ért – anyagi jólét és szsabadság jutott osztályrészéül; erre tesz fel egy költői kérdést: „Kérjek-e többet?”  a válasz talán: igen
• a kikötés a nyugalom, a béke, a szélsőségektől mentes élet (arany középút – Horatius) (párhuzam a tengeren hánykódó, sok nehézséget kiálló Odüsszeusszal: Charybdis- motívum à klassziciznmus ß az életet végigélni hősies tett
• 5-7. versszak – összefoglalja. miért is kötött ki, miért lehet(ne) boldog: a harmónia hoz számára boldogságot (Camoena – az életharmónia múzsája)
• vagy/ és az álmokról való lemondás jelentheti a boldogságot?; lemondás – elégikus hangnem
• a vágyak a költészettel újraélhetők à ars poetica
• szapphói strófákból áll

A közelítő tél

• eredeti címét (Ősz) Kazinczy javaslatára változtatta meg - nem egy állapot, inkább egy folyamat ábrázolása  - („hervad, hullanak”)
• az elmúlás toposza à az elégikus hangnem jól illik hozzá
• aszklepiadészi strófákbólm áll
• ellentétek à idő- és értékszembesítő, valamint létösszegző vers (a múlt tele volt értékekkel: nem azt írja le, hogy milyen az ősz, hanem azt, hogy milyen volt a tavasz és a nyár , mi minden volt akkor – az ősz ezek hiánya – a negatív festés technikájával él („nincs rózsás labyrinth”, „nem lengedez a Zephyr”, „nincs már symphonia”, „nem búg gerlice”, „nem illatoz, néma homály borong”, „nem mosolyog gerezd”); labyrinth, symphonia, Zephyr à antik utalások à klasszicizmus ---à a 3. versszak végén összegez: „s most minden szomorú s kiholt”
• a vers fókusza : „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl” à ahogy a természet, úgy minden, ami a világon él, elmúlik; olyan a világ, mint egy pillanat
• a kicsi a nagyban tükröződik (és fordítva) – a nefelejcs, a világ és az ember sorsa egy
• „minden az ég alatt /Mint a kis nefelejcs, enyész”
• (az eddigi leírást egy összegző gondolat követi, ahogy a klasszicista ódában a piktúrát a szentencia)
• az összegzés után az elmúlás fájdalmát a saját életével hozza kapcsolatba à nem jön többé tavasz  a télre

Levéltöredék barátnémhoz

• a cím episztolára utal, s úgy is kezdődik, de elégiába fordul à műfaji keveredés à romantika
• Dukai Takách Juditnak írta ß téves feltételezés (Judit ekkor 8 éves)
• töredékà a töredékesség szintén a romantika stílusjegye
• a megszólítás után egy életképet fest le (2-4. vsz.): egy szüret utáni napon leül pipázni és gondolkodni a diófa alá, a tűz mellé
• a szüret, a tűz, a vén diófa à utalások az elmúlásra; ideje az összegzésnek à az embernek összegeznie kell, mert az idő kérlelhetetlenül kérdésessé tesz minden értéket à ez az alapja Berzsenyi elégiáinak
• az időnek (így talán az elmúlásnak is) két „ellensége” van: emlékezet, képzelet (a romantika szívesen használja)
• végső összegzés: „életem képe ez”
• két „mulatótárs”, az elmúlás gondolatát talán feledtetni tudó társ van mellette: szerelem, nóta (azaz a költészet) ß a romantika szerint a két érték, amellyel a teljesség elérhető
• versformája: felező 12-es (ritka Berzsenyinél)
• (a versen végigvonul a tűz motívuma „tüzemet gerjeszte”, „pislogó láng”, „hamvadó szikra”)
• Összegzés
• klasszicista vonások
•  antik strófák
• antik utalások
• Horatius à antik strófák, arany középszer
• piktúra – szentencia jellegű felépítés
• romantikus vonások
• lemondás à elégikus hangnem
• elmúlás
• idő- és értékszembesítés – ellentét
• a kicsi a nagyban tükröződik (pl. nefelejcs – világ)
• töredékesség
• képzelet, emlékezet
• szerelem, művészet à teljesség