Röviden az ókori római komédiáról és tragédiáról - DRÁMA- ÉS IRODALOMTÉTEL

A Római Birodalom a görögöket is leigázta, a görög kultúra viszont Rómát. A görög istenek, a mitológia és a drámaköltészet is a római kultúra részévé válik. Rómában azonban a tragédia kevéssé vált népszerűvé, a komédia viszont virágzott.

A görögök utánzása előtt is volt római népi színjátszás, az atellana-játék, ami körülbelül egy szüreti mulatságnak felelt meg. Nevét egy településről kapta. Állandó szereplőkkel dolgozott pl. Macco vagy Maccus, az „álhülye”, Dossenus, a haspók, Bucco, a kopasz bolond vagy Pappus, a vén.

Az atellánán kívül fontos műfaj volt még a pantomim, melyet előadó (narrátor), kórus és zene is kísért, valamint a mimusjáték (szintén énekkel és tánccal), melyet maszk nélkül adtak elő, és nők is szerepelhettek benne. Jellemzőek voltak még a mítosztravesztiák (mítoszok kifigurázása) és a phlüaxok (bohózatok).

A római színház nem völgybe épült, mint a görög, hanem egy, a városban magasodó épület volt, de a görög mintát követve. Népszerűek voltak az arénák (pl. állatviadaloknak) és az amfiteátrumok (= két teátrum „szembefordításából” épült). Az orkhesztrának nem volt már jelentősége, nem volt kórus, ezt a helyet az előkelő nézők helyei váltották fel. Újítás volt a függöny. A scene fronsot, azaz a színpad hátsó falát megmagasították, így az egész épületet be tudták fedni ponyvával rossz idő esetén. Világítás még itt sem volt, nappal játszottak. Egyszerű díszleteket használtak: festett fatáblákat toltak be. A jelmez és a maszk a görög mintát követte. A társulat vezetője az ún. dominus gregis volt. Voltak próbaelőadások, de a drámák nem versenyeztek egymással, mint a görögöknél, és az sem volt fontos, hogy mindig új művet vigyenek a színpadra.

A szegényebb társulatok ún. pulpitumon, azaz faemelvényen játszottak a templomok mellett, tereken.

A rómaiaknál a színház tömegmédium volt. Caesar idején 40 „színházi nap” volt, később ez 100-ra is emelkedett.

A komédiának két fajtáját ismerték. Ha a történet görög környezetben játszódott comoedia palliatanak, ha rómaiban comoedia togatanak hívták a pallium és a tóga után. Tartalmi ülönbség azonban nem volt a két típus között.

LIVIUS ANDRONIUCUS, egy tarentumi rabszolga, aki az Odüsszeiát is lefordította latinra, azt a feladatot kapta, hogy fordítson le egy görög tragédiát és egy komédiát. Valószínűleg így indult a latin nyelvű dráma karrierje a görög mintát követve. A római komédia két nagy szerzője PLAUTUS és TERENTIUS.

PLAUTUS Kr. e a III. században élt. Társulatával 30 éves koráig járta Itáliát. Valószínűleg kocsmakertekben léptek fel legtöbbször. (A rómaiaknál a színészet nem számított olyan szent feladatnak, mint görög elődeiknél. Épp ellenkezőleg, a színészekről azt gondolták, pénzért mulattatnak, kiszolgálják a közízlést. A társadalmi helyzetük sem volt megbecsült.)

Plautus drámáiban sokszor gúnyolódik, köznapi, gyakran trágár nyelvet használ. Nagyon népszerű volt. Szereplői hasonlóak Menandrosz figuráihoz: szigorú apák, léha fiúk, szajhák, élősdik, hencegő katonák uzsorások, dajkák, kerítők – mind, akik a későbbi komédiairodalom alakjai is. Művei közül talán legismertebbek: az Amphitruo (Amphitryon történetének újabb feldolgozása), A bögre (hőse a tipikus fösvény), Az ikrek (Shakespeare Tévedések vígjátékának vélt elődje) és A hetvenkedő katona.

A pun TERENTIUS eredetileg szintén rabszolga volt. Kr. e . a II. században élt. 25 évesen tűnt el Görögországot járva. 6, eléggé hasonló komédiája maradt fenn (Az androsi lány, Az élősdi, Herélt, Az anyós, Önkínzó, Testvérek). Terentius kevésbé szókimondó, mint Plautus. Mértéktartó, „illendő” humorának köszönhetően még a középkorban is olvasták. Nála is örök téma a szerelem, a nemzedékek vitái, de az öregekről tisztelettel ír.

A római tragédia legjobb alkotásai (egy Varius-mű és Ovidius Medeája) nem maradtak fenn, csak olvashatunk róluk. Augustus korában, az aranykorban keletkeztek, Plautus és Terentius munkássága után. A későbbi szerzők közül SENECÁt, Nero nevelőjét kell megemlítenünk. Tragédiái ugyan nagy hatással voltak a későbbi korokra, de főként a görög tragédiaírók témáit gondolják újra ugyanolyan formai eszközökkel (pl. Medea, Phaedra, Oedipus, Agamemnon). Cselekményei kevésbé bonyodalmasak, de nagy hangsúlyt fektet a kegyetlenség ábrázolására, a páthoszra, a végletekre.

Ötletek a III. Richárd elemzéséhez - DRÁMA- ÉS IRODALOMTÉTEL

III. Richárdra azt szokták mondani, hogy igazi reneszánsz figura (abban az értelemben, mint a Borgiák, mindenkin átgázol, hogy saját érdekeit érvényesítse). Megöleti testvérét, Clarence-t, és másik fivére gyermekeit, udvarol az özvegy Annának, de amikor révbe ér nála, megmérgezteti, mert a fiatalabb Erzsébetet akarja elvenni. 

A III. Richárd elemzésekor érdekes lehet a karakter külsejének és lelkének viszonyát vizsgálni: vajon III. Richárd azért olyan gonosz, mert „alkalmatlan a szerelemre”, azaz púpos és béna? Mert elbánt vele az élet, ő is elbánik a többiekkel? Vagy a csúf külső a csúf lélek miatt van? Shakespeare korában ez utóbbit gondolták: a csúnya test nem oka, hanem következménye a gonosz léleknek, így valószínűleg ezért sem éreztek részvétet a korabeli nézők Richárd iránt.

Az értelmezés során érdekes lehet még a főhős identitásának kérdése. (Erika Fischer-Lichte elemzi ebből a szempontból A dráma történetében) Richárd meghatározza önmagát: „úgy döntöttem, hogy gazember leszek”. Gazemberként viselkedik, de a világ felé mást mutat: először a testvérének „játszik”, majd Annának a szerelmest, végül a szentet, aki alig akarja elfogadni a koronát. Végig biztosan játssza szerepeit, de amikor eléri célját, és király lesz, kizökken; már nem kell többé gazembernek lennie, így elveszíti saját identitását. Eszerint a „valódi” III. Richárd megszűnik már azelőtt, hogy meghalna a csatatéren. (Fontos, hogy a gonosz Richárdot Richmond, azaz VII. Henrik, I. Erzsébet nagyapja győzi le.)

Nevezetes volt Major Tamás III. Richárd-alakítása 1955-ben. A ’90-es években például Kern András, Gáti Oszkár, Rudolf Péter játszották. 2002-ben Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezte meg Valló Péter a „fekete luxusautós”, mai környezetbe ültetett III. Richárdot, melyet később a Nemzetiben játszottak Kulka János főszereplésével.

Ötletek a Macbeth elemzéséhez - DRÁMA- ÉS IRODALOMTÉTEL

A Macbeth a nagyravágyás és gonoszság, de a gyengeség és a hiszékenység drámája is. Macbeth hisz a boszorkányok jóslatának (találkozás a boszorkányokkal: expozíció), hogy először Cawdor thánja, majd király lesz (főleg, miután az első jóslat teljesül). 

Az alaphelyzet tehát: hogyan valósítja meg Macbeth a jóslatot, vagy hogyan valósul mag a jóslat. Vajon előre meg van írva a sorsunk, vagy mi alakítjuk? Azért lesz Macbeth király, mert ez a sorsa, vagy mert a jóslatot ismerve mindent megtesz, mindenkit megöl érte (ahogy III. Richárd)? Macbeth elmondja feleségének, Lady Macbeth-nek is a jóslatot, aki szerint „meg kell valósítani”: meg kell ölni a királyt, hogy Macbeth lépjen a helyébe. A nő azonban nem tudja megtenni, mert apjára emlékezteti az alvó király. Macbeth viszont megteszi. Véletlenül a helyszínen hagyja a tőrt, és nem mer utána menni. Lady Macbeth szerint a holtaktól és az alvóktól nem kell félni. Biztatja férjét (kicsit a bibliai Évára emlékeztetve), de szidja is gyengesége miatt. A gyilkosság előtt azt mondja Macbeth-nek, ha ő azt fogadta volna meg, hogy megöli a gyermekét, megtenné, mert kötné a fogadalom.

A gyilkosságot az őrökre fogják, akiket Macbeth szintén megöl, a király fiai azonban rosszat sejtve elmenekülnek. Ezután Banquót öleti meg, aki azt a jóslatot kapta, hogy utódai királyok lesznek. Azonban az ő fia, Fleance is elmenekül. Banquo mégis megjelenik az uraknak adott vacsorán, pontosabban a szelleme, akit Macbeth lát, sőt beszél is vele. Lady Macbeth mentegetni próbálja emiatt a vendégek előtt. Macduffot száműzi Macbeth, mert nem jelent meg a vacsorán.

Elmegy a boszorkányokhoz újabb jóslatokért. Az elsőben egy sisakos főt látnak a boszorkák, ami azt jelenti, óvakodjon Macdufftól. A másodikban egy gyermeket – jelentése: Macbeth-et nem bánthatja, kit anya szült. A harmadik – egy gyermek ágakkal – pedig azt jelenti, nem kell aggódnia, amíg a birnami erdő Dunsinane (ahol a vára áll) dombjára nem tér. A jóslattól tartva megöleti Macduff feleségét és kisfiát. A képtelennek tűnő jóslatok sorban valóra válnak. Megindul az erdő (a Macbeth-et támadó katonák ágakkal álcázzák magukat), Macbeth-et pedig megöli Macduff (ez a tetőpont), akit nem anya szült, mert császármetszéssel jött a világra. A megoldás:  a király Malcolm lesz, a megölt király idősebb fia.

Macbeth-en túlnő a feladat, amit teljesíteni akart, nem elég erős, hogy gonosz legyen (pl. szellemet lát) és nem elég gonosz, hogy erős legyen (nem tudja legyőzni az ellenségeit). A férjét a gaztettekre biztató, becsvágyó Lady Macbeth is megőrül és meghal a dráma végére.

A Macbeth-hez sok babona kötődik színházi berkekben. Pl. a Macbeth szó kiejtése színházban szerencsétlenséget hozhat, ezért inkább a skót színdarab elnevezés használatos helyette. Állítólag a darab első előadásán a címszereplőt éles késsel szúrták meg, a későbbiekben is több, a darabban játszó színész balesetet szenvedett, egy amerikai újságíró pedig meghalt, miután rossz kritikát írt az egyik előadásról.

A ’90-es években Kaszás Attila és Stohl András is eljátszották a dráma főszerepét. Nevezetes Alföldi Róbert rendezése a Tivoliban László Zsolt főszereplésével.

A nemzetközi feldolgozások közül talán a japán Kuroszava 1957-es Véres trón című feldolgozása a legérdekesebb, valamint Orson Welles Vudu Macbeth-je (1936), amiben minden színész fekete volt, a cselekmény helyszíne pedig Skócia helyett Haiti.

A Hamlet CSELEKMÉNYVÁZLATa

I. felvonás

• Helsingőrben, Dániában az őrök készültségben állnak, mert az ifjú (norvég) Fortinbras meg akarja támadni Dániát
• Horatio, Hamlet barátja csatlakozik az őrökhöz, és meglátja a szellemet, aki úgy néz ki, mint Hamlet apja, a halott király (akit szintén Hamletnek hívtak)
• Claudius, a volt király öccse, a jelenlegi uralkodó megköszöni az embereknek, hogy jókedvűek voltak az esküvőjén (feleségül vette bátyja, a meghalt király özvegyét, Gertrúdot), és szomorúak a temetésen; közben követet küld az új norvég királyhoz, hogy tájékoztassa Fortinbras szándékáról
• Hamlet búskomor; anyja, Gertrúd azt szeretné, hogy ne gyászolja tovább az apját, Claudius pedig azt, hogy fogadja őt el apjának
• Hamlet épp az öngyilkosságon gondolkodik, amikor Horatio jelenti neki, hogy látta a kísértetet
• Laertes, Ophelia bátyja és Polonius fia készül vissza Párizsba, ahol tanul; Opheliát óvja Hamlettől, ahogy apjuk, Polonius is; Ophelia elmondja, Hamlet szerelmet vallott neki
• Hamlet az őrség előtt épp Claudius szokásai gúnyolja, amikor megjelenik apja szelleme, aki elmondja, hogy Claudius ölte meg, s elcsábította Gertrúdot; mindezekért bosszút kíván – Hamlet megesketi Horatiót és Marcellust, hogy minderről hallgatnak („Esküdjetek!”)

II. felvonás

• Polonius Párizsba küldi Rajnáldot Laertes után, Claudius pedig Rosencrantzot és Guildensternt küldi Hamlethez (volt iskolatársai); Hamlet nem bízik bennük, ezért azt színleli, bolond); az Aeneisből idéz
• Polonius aggódik, hogy Ophelia bús Hamlet miatt
• színészek érkeznek ; Hecuba és Priamus, illetve Gonzago megöletésének történetével készültek, végül az utóbbit adják elő – színház a színházban

III. felvonás

• „Lenni vagy nem lenni” - monológ
• Hamlet beszélgetését Opheliával kihallgatja Polonius és Claudius, az utóbbi szerint Hamlet nem is szerelmes, de nem is őrült, mint tetteti; Hamlet nagyon elutasító és vádló Opheliával („Vonulj kolostorba!”) – anyja tette miatt minden nőt elítél és gyarlónak tart
• a színészek fellépése (a királyné illetlenül jókedvűen viselkedik, a király pedig nem bírja nézni a színészek játékát, Hamletnek ez bizonyítékként szolgál – Claudius ölte meg az apját – egérfogó jelenet
• Hamlet kicsúfolja Rosencrantzot és Guildensternt
• Claudius imádkozik – Hamlet nem akarja így megölni, nehogy a lelke a mennybe jusson
• Hamlet épp az anyját fenyegeti, amikor észreveszi, hogy valaki hallgatózik a függöny mögött; leszúrja – Polonius volt az; anyja végül belátja, hogy vétkezett; Hamlet látja apja szellemét, a királyné azonban azt hiszi, hogy a fia megbolondult
• Hamlet Angliába készül

IV. felvonás

• a királyi pár számon kéri Hamlettől Polonius halálát; a testet keresik, mire Hamlet rejtélyes választ ad; Angliába küldik; Claudius lepecsételt levelet küldet vele, melyben Hamlet halálos ítélete van (később ez az ítélet Rosencrantzot és Guildensternt sújtja)
• Hamlet találkozik Fortinbras egy századosával (a sereg Lengyelország felé igyekszik), és kifakad saját tétlensége miatt; bosszúját tervezi
• a királyné fogadja Opheliát, aki szomorú dalokkal válaszolgat a kérdéseire; egyre bánatosabb
• Laertes visszatér Párizsból (a tömeg királynak akarja; Claudius megdöbben ezen), mert megtudja, hogy apja halott, húga pedig megbolondult (Claudius nem akarja megtorolni Hamlet tettét, mert Gertrúd szereti a fiát)
• Fortinbras nem támad, szabad átvonulást kér Lengyelország felé
• Hamlet levele Horatónak – kalózok fogták el; volt iskolatársai Anglia felé tartanak
• levél – Hamlet visszatér Dániába – Claudius gyilkossági terve tehát meghiúsult, így most Laertest bíztatja bosszúra
• Laertes vívni készül Hamlettel méregbe mártott karddal – „biztosra megy”; Claudius pedig úgy dönt, ha Laertes nem végez Hamlettel, majd ő itat vele mérget
• Gertrúd rossz hírt hoz: Ophelia vízbe fulladt

V. felvonás

• a sírásók beszélgetnek: kaphat-e Ophelia keresztény temetést; csontokat dobálnak (pl. Yorick, az udvari bolond koponyáját), közben Hamlet és Horatio a mulandóságról beszélgetnek
• hozzák Ophelia koporsóját; Laertes a sírba ugrik utána, majd Hamlet is; Horatio elvezeti Hamletet
• Hamlet elmondja Horatiónak, hogy átírta az angol királynak szóló levelet, így volt iskolatársait sújtja a halál
• Hamlet elfogadja Laertes párbajkihívását, megindító beszédben üdvözli; Laertes elfogadja a bocsánatkérést; vívnak
• Claudius iszik Hamlet minden találatára; Gertrúd is, aki véletlenül a Hamlet számára félretett mérgezett kupát veszi el és meghal
• Laertes és Hamlet a vívás során véletlenül kardot cserélnek, így Laertes saját kardja által esik el; közben figyelmezteti Hamletet, hogy Claudius őt is megöli
• Hamlet leszúrja a királyt
• Horatio mondja el végül a teljes igazságot
• Fortinbras győztes serege érkezik – Hamlet azt akarja, hogy ő legyen a király
• Fortinbras pompával temetteti el Hamletet (belehalt sérüléseibe)
• levél érkezik: Rosencrantz és Guildenstern halott

Az ókori görög színházról - DRÁMA- ÉS IRODALOMTÉTEL

• az ókori görögöknél a színházi játékok a dionüsziához kapcsolódtak (dionüszia: Dionüszosz, a bor, mámor, a testi nedvek istenének tiszteletére tartott több napig tartó ünnep elaphoboion – március-április – hónap 10 – étől; legfontosabb része a 3 napig tartó tragédiajátékok voltak, melyen khorégoszok, költők, színészek küzdöttek a győzelemért; Szophoklész pl. hússzor is nyert, és drámaírói sikereinek köszönhette, hogy a déloszi szövetség pénztárosa volt és egyéb fontos tisztségeket is ellátott - a tragédiaírói sikerek nagy megbecsülést, akár politikai karriert is hozhattak)
• a dionüsziáknak reprezentatív jellege is volt; tavasszal küldték Athén szövetségesei a szokásos ajándékokat àláthatták Athén nagyságát (ekkor az arra érdemes férfiakat megkoszorúzták, az elesettek nagykorúvá vált árvái harci felszerelést kaptak, az állami bevétel feleslegét kosarakba rakva (a talentumokat) az orkhesztrán mutatták be
• a dionüszia napjai szentek voltak, ekkor nem szabadott pénzt behajtani, bíráskodni, verekedni, az elítélteket szabadon bocsátották
• Kr. e. az V. században 4 ünnep volt Athénban Dionüszosz tiszteletére: falusi dionüszia (dec.-jan.), lénaia (jan.-feb.), antheszténia (feb.-márc.), városi dionüszia (márc.-ápr.); a legutóbbit Peiszisztratosz türannosz vezette be à nem vezethető vissza egy régi fejlődési folyamatra, a drámák témáinak nincs köze Dionüszoszhoz! (kivéve Euripidész Bakkhánsnőkjét)

Dionüszoszról

a bor, mármor, a nedvek istene (latin neve: Bacchus, Liber) Zeusz és Szemelé thébai királylány fia; hajón érkező betolakodó; a titánok elrabolják, különböző állatokká változik, hogy megmeneküljön előlük, végül mégis megeszik – kivéve a fejét, amit Rhea istennő megment, többi részét a titánok kihányják à miután „összerakják” az Olümposzra költözik; megtanítja az embereknek az örömujjongás és a fájdalom közötti feszültség végleteit; női kísérői: mainaszok (=maenadok, bakkhánsnők) – a vadonban tébolyultan őrjöngenek, széttépik az állatokat, akár saját gyermekeiket is

Az előadások megszervezése

• a szervezés a polisz dolga volt; a legfőbb arkhón, az arkhón eponümosz (legfelsőbb állami hivatalnok) felelt a szervezésért
• az arkhón a jelentkező tragédiaköltőkből kiválasztott hármat még előző nyáron (a nagy- dionüsziák előkészületei több hónapig folytak) és a rendelkezésükre bocsátotta a kórust; a mű betanításáért a költő felelt (nem volt külön rendező)
• a költségeket a khorégosz fedezte; a khorégosz szó eredetileg karvezetőt jelent (khoreuták = a kar tagjai), de később csak a gazdag athéni polgárokat nevezték így, akik az előadás költségeit biztosították; őket is az arkhón választotta ki; törvény rögzítette, hogy mikor kinek kell vállalnia, hogy khorégosz legyen, de voltak, akik önként, soron kívül jelentkeztek, ugyanis khorégosznak lenni nagy megtiszteltetés volt  (volt, aki teljes vagyonát a kórus költségeire áldozta); pl. Periklész is volt khorégosz

A versenybírákról

• a versenyek bíráinak választása: először az ötszázak tanácsa választott a 10 phüle (közigazgatási egység) mindegyikéből embereket, akiknek nevét viasszal lezárt urnákba tették, majd mind a 10 urnából húztak egyet
• a bírák kis táblákra írták a szavazatukat, amiket szintén urnába raktak; ezekből kisorsoltak ötöt (az urnában maradt 5 szavazat kiesett)
• szereplő/néző minden athéni polgár lehetett, nők nem szerepelhettek és valószínűleg nézőkként sem vettek részt (?), a rabszolgák gazdáikkal látogathatták az előadást; belépődíj volt az előadásokra; a dolgozó embereknek a színházlátogatás miatti keresetkiesést az állam ún. theorikonnal, azaz nézőpénzzel kompenzálta; ünneplő ruhát vettek fel az előadásra; kerületek szerint ültek a nézőtéren; előadás közben ettek-ittak, bekiabáltak, szabad véleménynyilvánítás volt

Az ünnep menete

• a hónap 8. napján: proagón (agón = verseny), melyen bemutatkoztak a versenyzők; Dionüszosz képe/szobra a ligetből a templomba „ment”
• nap áldozati felvonulás (pl. fafalloszokkal); délután: dithürambosz-kórusok versenye (dithürambosz = dicsőítő ének)
• nap komédiaverseny – 5 költő 1-1 műve - 5 komédia
• 3-5. nap tragédiaverseny – minden nap előadtak 3 összefüggő tragédiát (=trilógia) és 1 szatírjátékot (trilógia + szatírjáték = tetralógia)
• az előadások előtt malacvért locsoltak szét - megtisztulás
• 6. nap: a népgyűlés kiértékelte az ünnepet; Kr. e. 449-től volt színészagón is khorégoszoké, költőké mellet (a győztesek nevét kőbe vésték)

A színészekről

• csak férfiak szerepeltek – mentesültek a katonai szolgálat alól és ellenséges területen is védelmet élveztek (à diplomáciai feladatokat is bíztak rájuk)
• Kr. e. 600 körül Arion (egy énekes) rögzítette a kultikus ének formáját; táncokat adtak elő aulosz (pásztorsíp) kíséretével; szatírok, szilének léptek fel, dithüramboszokat adtak elő Dionüszosz tiszteletére
• Theszpisz (Kr. e. VI. század) – kordéjával járta a vidéket, táncokat, dithüramboszokat adtak elő (Jókai Mór: Theszpisz kordéja – a magyar színjátszás centenáriumára); Theszpisztől nem maradt fenn dráma; szembeállította a karvezetőt (= 1. színész) a karral à létrejött a párbeszéd
• Aiszkhülosz vezeti be a második színész fellépését
• Szophoklész a harmadikét (elvileg 3 színész végig tud játszani egy drémát)
• a színészek ruhája a khiton; a tragédiákban hosszabb, a komédiákban rövidebb ruhát viseltek, utóbbiban néha a hasukat is kitömték; a „női” szereplőkre köpenyt is adtak
• cipőjük a magasított talpú kothornosz a tragédiákban, a komédiában pedig szandálban vagy mezítláb játszottak
• maszkot viseltek szerepkörnek megfelelően (benne: tölcsér a jobb akusztikáért)
• a hellenizmustól: onkosz (paróka)
• kar (kórus) – a tragédiában 15, majd 12 fő, a komédiában 24

A színházépületről

• völgyekbe, a természettel harmóniában épült, kőből
• kör alakú tánctér, azaz orkhesztra; itt szerepelt a kórus, eleinte ennek közepén volt egy áldozati oltár, majd idővel ez elvesztette jelentőségét, eltűnt; az orkhesztra csiszolt márványlapjai a jó akusztikát segítették elő; a színpaddal szemben ült Dionüszosz papja
• az orkhesztrát ¾ részben vette körül a nézőtér, azaz theatron (az epidauroszi színház 14.000 férőhelyes volt); lépcsőzetes a nézőtér
• a színpad, a színészek játéktere a logeion (egy idő után az orkhesztra szintje fölé emelték)
• a szkéné (eredetileg sátrat jelent), eleinte fából, majd kőből épült, a színészek játéktere mögötti rész (itt öltözködtek, illetve Aiszkhülosz a homlokzatát háttérként használta); (a játéktér elnevezésére is használják); 3 kapu – a középsőn, a legnagyobbon jött be pl. a királyt játszó színész; a későbbiekben a szkéné tetején is játszottak (pl. az isteneket alakító színészek)
• enkükléma (vagy ekkükléma) kigördíthető emelvény; a nyílt színen nem történhetett gyilkosság, ezért a „holttestet” például az enküklémán tolták ki
• mechané – daruszerű repítő szerkezet (főleg az istenek szerepeltetésére) – innen ered a kifejezés az isteni beavatkozásra: deus ex machina, azaz isten a gépből
• bronteion – mennydörgésgép

Az ókori görög tragikus triász tagjai: Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész. 

Aiszkhülosz műveiben fontos szerepe van az isteneknek. Alakítják az emberek sorsát, gyakran meg is jelennek a művekben. Az ő nevéhez köthető az Oreszteia, az egyetlen fennmaradt trilógia (3 összefüggő tragédia). Jelentős drámája a Leláncolt Prométheusz, amely Prométheusz bűnhődéséről szól – Zeusz akaratával dacolva lehozta az embereknek a tüzet.

Szophoklész előkelő származású volt, orvos, több magas állami pozíciót is betöltött (pl. a déloszi szövetség pénztárosa volt) drámagyőzelmeinek köszönhetően. Legismertebb művei az Antigoné, az Oidipusz király és az Oidipusz Kolonoszban.

Euripidész gyakran váltott ki gúnyt és felháborodást az emberekből; nem nyert sokszor, egyes vélemények szerint azért, mert túl sokszor volt női hősnője darabjainak. Az istenek létezését nem kérdőjelezte meg, de tetteiket igen („gondolkozz és ítélj önállóan”). „Én olyannak ábrázolom az embereket, amilyennek lenniük kellene, Euripidész olyannak, amilyenek” –írta róla Szophoklész. Jelentős tragédiái: Médeia, Elektra, Hippolüthosz, Bakkhánsnők.

Az ókori görög komédiaszerzők közül Arisztophanészt, az „ókomédia atyját”, és Menandroszt, az „újkomédia atyját”, kell megemlíteni. Az utóbbitól alig maradtak fenn művek. Arisztophanésztől a Lüszisztraté, a Békák és a Felhők tartoznak az ismertebb művei közé.

Szophoklész: Oidipusz király - CSELEKMÉNYVÁZLAT

Segítség a dráma elemzéséhez.
Oidipusz családfája.

• szereplők: Oedipus, pap, Kreon, Tiresias, Iokasté, hírnök, pásztor, hírmondó
• történik: Thébában, a királyi palota előtt; Oedipus és a pap beszélgetnek

• Oedipus elé jöttek sokan a városból, mert – a pap szavai szerint – tőle várnak megoldást a várost sújtó dögvész miatt, hiszen egykor a Szphinxtől is megmentette őket 
• Oedipus kifejti, hogy neki a legkeservesebb látni a város pusztulását; amit lehet, megtesz; elküldte sógorát, Kreont Delphibe jóslatért

• Kreon felfedi a dögvész okát:

„Száműzni kell valakit, vagy vérrel a vért

lemosni. A városra vér hozott vihart.”

• Kreon szavaiból kiderül, hogy valószínűleg Láios bosszulatlan halála okozza a bajt; úgy tudják, útonállók ölték meg, de mivel a Szphinxszel volt elfoglalva a város, nem indultak felkutatni a gyilkost, ám úgy tudják, egy ember megmenekült Láios kíséretéből
• Oedipus megígéri, hogy az igazság végére jár; az ígéretet hallva a pap és a nép elvonulnak   bevonul a kar: Zeustól, Athénától, Artemistől és Apollóntól kérnek segítséget, majd Bacchustól is és felvázolják a dögvész borzalmait
• bejön Oedipus, és a karra reagálva hosszasan kifejti, hogy kinyomozza, ki a gyilkos, és elűzi a városból, erre szólítja fel a népet is, és arra, hogy ha valaki tud valamit Láios gyilkosáról, ne titkolja
• megérkezik Tiresias, a vak jós, de ő vonakodik megmondani, amit tud (itt: Oedipus és Tiresias hosszabb párbeszéde); Oedipus bűnösnek tartja a jóst hallgatása miatt, aki a szócsata végén azt mondja, hogy Oedipus a gyilkos:

„Azt mondom: a gyilkos, akit kutatsz, te vagy!”

„Azt mondom, hogy azokhoz, akiket szeretsz,

rút viszony köt, s nem sejted, mily mocsárban élsz.”

•      Oedipus úgy véli, Tiresias szavait Kreontól veszi; nem hisz neki:

„vak vagy, és füled és elméd éppoly vak, mint szemed”

•  a kar csak egy mondatot szúr be a párbeszédbe: mindkét férfiból a harag beszél
• Tiresias arra hivatkozik, hogy ő nem is akarta felfedni az igazságot, úgyhogy nem illeti bírálat; utal Oedipus származásának homályosságára is, de amikor az rákérdez, azt mondja, ha Oedipus a talányoknak olyan nagy tudója (Szphinx), fejtse meg (előzőleg Oedipus megkérdőjelezte a jós tehetségét, hiszen nem mentette meg a várost a Szphinxtől)
• a végén Tiresias összefoglalja Oedipus bűnét: megölte apját és saját anyjának nemzett gyermekeket; Tiresiast egy kisfiú vezeti ki és be
• ismét a kar jön: szörnyű a vétke a vétkesnek, de Oedipus csak jót tett mindig a városnak, csak a tények bizonyítják bárki bűnösségét
•  jön Kreon, hogy tisztázza magát a hamis vádak alól:

„Miből látszott az, mintha épp az én cselem

biztatta volna hazug szóra tán a jóst?”

• erre a kar:

„Uralkodóknak tetteit nem vizsgálom”

• jön Oedipus és hosszan vitáznak Kreonnal (Oedipus számonkéri, hogy miért nem derítették ki még akkor, amikor a gyilkosság történt, ki ölte meg Láiost, és az is érdekli, beszélt-e akkor róla Tiresias; ha valóban ő a gyilkos, miért csak most mondja?)

• Kreon azt mondja, semmi köze ahhoz, amit a jós mondott, hiszen így is királyi élete van, de a király felelőssége nélkül; nem vágyik arra, hogy király legyen:

„Mert nem helyes, könnyelműn jónak tartani

azt, aki rossz, de rossznak sem azt, aki jó.

Eldobni hű barátot annyi, mint saját

életedet s amit csak legjobban szeretsz.

Idővel ezt jól megtudod, mert az igaz

embert egyedül az idő mutatja meg,

míg a hitványra első percben ráfigyelsz.”

kar: „gyors ítélet nem jár biztosan”

• minderre – Oedipus nem száműzni, hanem megölni akarja Kreont
• kar: „hagyjátok abba, fejedelmek!”
• Iokasté érkezése vet véget a vitának, kéri férjét, hogy higgyen Kreonnak (a kar is azt mondja, mint Iokasté)
• Iokasté először a karral, majd Oedipusszal próbálja tisztázni a veszekedés okát
• Iokasté azzal vigasztalja férjét, hogy valaha neki is mondtak egy jóslatot: fia megöli férjét és őt veszi el, de lám, fia halott, férjét pedig útonállók ölték meg, a jóslatok tehát semmit sem érnek 
•    Oedipust felzaklatják ezek a szavak és pontos leírást kér Láiosról és a halála körülményeiről; azt mondja, talán mégis igaza volt a jósnak; egyetlen reménye, hogy a szolga, aki látta a gyilkosságot, azt mondja majd, hogy nem Oedipus volt a gyilkos; majd elmeséli hosszan Iokasténak, miért hagyta ott korinthoszi (vélt) szüleit, kiderült, hogy nem vér szerinti szülei a király és a királyné, de a delphi jós nem árulta el, kik a valódiak, csak annyit, hogy apját megöli majd, és anyját veszi el
• Iokasté megint vigasztalni próbálja: a jóslat szerint Láiost az ő fia kellett volna, hogy megölje, de ő már pici korában meghalt (ennek ellenére Oedipus mégis kéri: küldessen el a pásztorért, akire rábízta a gyerek sorsát
• csak a kar marad a színpadon: a gazságról és a gőgről énekel
• egy hírnök érkezik, aki közli, hogy Polybos meghalt, így Oedipus lett Korinthosz királya; Oedipus a hallottaktól fellélegzik, hiszen így nem teljesült a jóslat, nem ölte meg apját (azaz Polybost), de anyját (Meropét) még elveheti
• a hírnök megnyugtatja, ettől nem kell tartania, ugyanis ő vitte Oedipust Korinthoszba, tehát nem vér szerinti fia Polybosnak és Meropénak; egy thébai pásztor bízta rá
• Oedipus a kar felé fordul, hogy tudják-e, ki adott egy gyermeket egykor ennek a hírnöknek; a kar szerint ugyanaz a pásztor, aki Láios halálánál jelen volt, akiért elküldettek; de ezt a királynénak jobban kell tudnia
• Iokasté – hallva a hírnök szavait – megrémül:

„Az istenekre, hogyha kedves életed

ezt ne kutassad! – Elég kín ez énnekem!’

•  Iokasté berohan a palotába, Oedipus felkészül arra, hogy megtudja, ki is ő; azt hiszi, a felesége attól tart, hogy kiderül, alacsony származású
• megérkezik a pásztor, de nehezen akar beszélni; mert fél attól, amit mondania kell; végül mindenre fény derül
• Oedipus:

„Ott születtem, hol nem kellett; azt vettem el,

kit nem lehet; s megöltem, akit nem szabad.”

• ő is a palotába rohan, a két pásztor elmegy
• a kar „dalol” arról, hogy Oedipus a legnagyobb boldogságból a legnagyobb gyötrelembe zuhant

„Kinek lehet itt nagyobb

boldogsága a földön, mint

amit adhat a látszat, mely

látszik, s látszva enyészik?”

• egy hírmondó jön ki a palotából, aki a karnak elmeséli, hogy Iokasté felakasztotta magát, Oedipus pedig a királyné köntöséből kivett kapcsokkal megvakította magá
• kijön Oedipus a palotából (hosszú jajgatás)
• belép Kreon; Oedipus arra kéri, küldje őt száműzetésbe, de Kreon azt mondja, meg kell kérdeznie az istenektől, hogy mit tegyen
• Oedipus arra kéri Kreont, vezesse hozzá kislányait, és a későbbiekben vigyázzon rájuk, hiszen szegényekre szörnyű jövő vár apjuk bűne miatt
• Kreon:

„Én sohse mondom azt, amit nem gondolok […]

Mindent bírni ne akarj:

ami eddig a tiéd volt, nem kísér már sírodig”

•   „végszó”

Oedipus:

„Nézzetek rám: Théba népe, itt a híres Oedipus,

ki a Nagy Talányt megoldta, leghatalmasabb király,

minden polgár írigy szemmel leste boldogságomat:

s nézzétek, mily rettentő sors hullámába hulltam én!

Senki hát halandó embert, ki e földön várja még

végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete

kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.”

-vége-

Az idézetek forrása Babits Mihály fordítása.

A teljes fordítás itt olvasható:

 Szophoklész: Oidipusz király

http://mek.oszk.hu/00500/00502/00502.htm