Spiró György Csirkefej című drámájának rövid bemutatása - DRÁMA- ÉS IRODALOMTÉTEL

Spiró György nem csak drámaírással foglalkozik, munkássága nagyon sokszínű. Az ELTE magyar-orosz-szerbhorvát szakán végzett 1974-ben. (Néhány irodalomtörténész szerint az orosz irodalom – pl. Dosztojevszkij, Csehov, Gorkij művei – ezért nagy hatással volt drámáira, regényeire.)

Újságíró és szociológus diplomát is szerzett, dolgozott a Magyar Rádiónál munkatársa volt egy ideig a Magyar Tudományos Akadémiának. Tanított az ELTÉ-n és a Színművészeti Főiskolán. Egy ideig a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja, majd a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt.

Szépirodalmi munkásság jelentős: a hetvenes évek közepétől ír regényeket (pl. Az Ikszek, Fogság), novellákat, drámákat (pl. Csirkefej, Az imposztor, Koccanás), tanulmányokat (pl. Shakespeare-ről). Műveiért számos díjjal jutalmazták – tavaly a Kossuth-díjat vehette át.

A szociológia iránti érdeklődése több drámáján is megmutatkozik. Ilyen a Csirkefej is.

A Csirkefej 1985-ben született, amikor felkérték Spirót, hogy írjon egy darabot Gobbi Hilda számára. Sokáig vitáztak a rendezővel, hogy a színésznő nem túl idős-e ahhoz, hogy a Csirkefejben eljátssza a vénasszony szerepélt. Végül rá osztották a szerepet és élete végéig sikeresen játszotta.

A darabnak 12 szereplője van: vénasszony, tanár, nő, apa, anya, srác, haver, bakfis, csitri, törzs, közeg, előadónő.

A történet egy külvárosi, bontásra ítélt bérház belső udvarán játszódik. Srác hazajön a nevelőotthonból, de nem tud bemenni lakásba, mert nincs kulcsa. Haverral felakasztják a porolóra a vénasszony macskáját. A néni hívogatja a cicát, csirkefejet hozott neki. A darab végén a két fiú az öregasszonyt is megöli.

A drámának elsősorban nem a cselekménye érdekes – hiszen az alig van, nehezen elmesélhető -, hanem a szereplők jelleme. Beszélgetnek az udvaron (vagy próbálnak beszélgetni) s ebből kiderül, hogy mindannyiuk élete félresiklott, boldogtalan. Nincs nevük (haver, nő stb.) személytelenek. De ez a névtelenség arra is utalhat, hogy itt nem egyszerűen személyekről, hanem típusokról van szó. 

A srác nevelőotthonba került, nagyon vágyik az apja szeretetére. A vénasszonyról kiderül, hogy soha nem szerette a férjét, nem mert menedéket adni a zsidóknak a háború idején.  Lelkiismeret-furdalása van, utolsó reménysége az életben a macska, rá pazarolja minden szeretetét. Bűntudata van a múltja miatt, ezért is akar ingyen takarítani a nőnél, de az visszautasítja.

A rendőrök itt egyáltalán nem a rend őrei. Csak az idegeneket igazoltatják, hiszen az ismerősökkel még meggyűlhet a bajuk.

A nő és a tanár is magányosan él. A nő iszik. Egy öreg bácsitól örökölte a lakást, akit gondozott. Néha éjszakánként hallja a lépteit.

A tanár magánórákat ad, csitri és bafkis hozzá jönnek. Az irodalom a tanár számára menekülési lehetőség, elhatárolja a valóságos világtól. Ady istenkereséséről beszél a lányoknak, de amikor a vénasszony megkérdezi tőle, hogy van-e Isten, nem tud válaszolni. A mű sem ad választ arra a kérdésre, hogy van-e Isten, s arra sem, hogy a körülmények, a sors vagy a szereplők bűnei felelősek a bűnhődésért, a rossz életért.

Bár a darab a 80’-as évek közepén született és elsősorban annak a kornak a társadalma elé állt tükröt, sok tekintetben örök érvényű. Például nagyon pontosan ábrázolja az emberek közötti kommunikáció hiányát vagy hibás működését. A szereplők elbeszélnek egymás mellett, mint Csehov műveiben. Sokszor csak mondattöredékekkel beszélgetnek. A nyelv elveszítette eredeti funkcióját.

A szakirodalom négy nyelvi réteget szokott elkülöníteni a Csirkefejben. A trágár, igénytelen beszédet (ezt a 12 szereplőből 7 beszéli); az igénytelen, de azért hétköznapi kommunikációra alkalmas beszédet (4 szereplőre vonatkozik); az igényes nyelvhasználatot (egyedül a tanárra jellemző); a szépirodalmi nyelvet (az Ady-vers képviseli.

A trágár beszédet sokan felháborodással fogadják irodalmi művekben, főleg a színházakban, ám be kell látni, hogy Spiró ezzel a beszédstílussal ábrázolja igazán pontosan szereplőit. (Csepeli gépipari szakközépiskolásokkal kocsmázva gyűjtötte a „szakszavakat”.)

Spiró drámája tehát sok olyan kérdést tesz fel, ami mindig is foglalkoztatta az embert: hogyan találjuk meg a boldogságot, bűnhődünk-e a bűneinkért, van-e Isten, tudunk-e igazán egymással beszélni, egymással vagy csak egymás mellet élnek az emberek? A legtöbb kérdésre – a XX. századi irodalomra jellemzően – nem válaszol, az olvasóra, nézőre bízza.