Moliére komédiáiról röviden III. (A mizantróp) - IRODALOM- ÉS DRÁMATÉTEL

Nem a legvidámabb (bár saját korában komédiának számított) A mizantróp vagy más fordításban Az embergyűlölő című Moliére-darab. Ahogy a Kényeskedők és a Tartuffe, A mizantróp is kritikája a korabeli társadalomnak. Főhőse, Alceste el szeretne határolódni az őt körülvevő képmutató, hízelgő világtól. Erre biztatja barátját, Philintét is. Úgy dönt, ezután őszintén megmondja mindenkinek, mi a hibája. Szerelme, Céliméne viszont pont ebben a világban érzi jól magát, szereti azt a közeget, amit Alceste megvet, például azt, hogy márkik udvarolnak neki. 

Amikor Arsinoé, Céliméne barátnője „leleplezi” Céliméne levelét, amelyben udvarlóit gúnyolja és nevetségessé teszi, a márkik elfordulnak a nőtől, viszont Alceste továbbra is vele akar élni – de ettől a világtól távol, elvonulva valahová. Céliméne erre képtelen. 

Ez a Moliére-darab a legkevésbé komikus. Felfogható úgy is, hogy Alceste egy zsörtölődő, magába forduló alak. Képzeljünk el egy olyan embert, aki mindig "megmondja a magáét". Ez idegesítő is lehet, én nem biztos, hogy mindig a többiek épülésére szolgál, sőt, gyakran sértődés is lehet belőle. Felvetődhet az a kérdés is az emberekben, kicsoda ő, hogy bírál másokat, miért éppen ő tudja, mi a jó és a rossz? Így szemlélve lehet valóban komikus Alceste karatktere, de ha a környezete romlottságát, képmutatását hangsúlyozzuk, áldozat is. Áldozat, hiszen egy olyan világban kényszerül élni, ami hazug, és amit megvet. És a szerelem áldozata is, hiszen olyan nőt szeret, aki ennek a megvetett világnak a része. 

Valószínűleg nem véletlen, hogy a főszereplő neve Alceste. A görög mitológiában Alkésztisz Péliasz király leánya (tehát a nem nem stimmel), aki hajlandó volt meghalni férje helyett, s ezzel az önfeláldozó szerelem jelképévé vált. A férjnek Apollón ajánlotta fel, hogy valaki meghalhat helyette, ha vállalja, a halála órájában. De a történet jól végződik, Héraklész visszahozza Alkésztiszt az alvilágból, és boldogan élhet tovább szerelmével. Tehát nem csak az önfeláldozó szerelemről van itt szó, hanem egy olyan nőről, aki az alvilágot is megjárta a szeretett férfiért. Ennek ismeretében erősebb hatása van Alceste és Céliméne kapcsolatának.

A darab sok érdekes kérdést felvet, amelyeket érdemes végignézni egy elemzésnél. Alceste egy nevetséges különc vagy egy aszketikus bölcs? Valóban el tudunk-e határolódni a világtól, amelyben élünk, amelynek mi is részei vagyunk? Mit jelent a valódi barátság (pl. Alceste és Philinte, illetve Céliméne és Arsinoé kapcsolatából kiindulva)? A szerelem is , mint a barátság, függ attól, hogy „jó ember” legyen a tárgya? (Alceste szereti Céliméne-t, pedig tudja, hogy ugyanolyan, mint az a világ, amit utál.

1971-ben a Madách Kamarában Gábor Miklós és Domján Edit főszereplésével rendezte meg A mizantrópot Vámos László. Ascher Tamás ’91-ben Kaposváron Lukáts Andorral és Börcsök Enikővel, a Katona József Színházban pedig ’88-ban Cserhalmi György és Udvaros Dorottya, 2013-ban pedig Fekete Ernő és Ónodi Eszter főszereplésével láthattuk. Érdekes megoldás volt a Krétakör előadása 2004-ben, Schilling Árpád rendezésében, amiben homoszexuális közegbe helyezték a főhőst; a főszereplők ebben az előadásban Mucsi Zoltán és Rába Roland voltak.