Moliére komédiáiról röviden IV. (Don Juan) - IRODALOM- ÉS DRÁMATÉTEL

A Tartuffe után született meg a Don Juan vagy a kőszobor lakomája című Moliére-dráma. Don Juan, a csábító története vándortéma az irodalomban (és a zeneművészetben is), a támát sokan feldolgozták Moliére előtt és után is. A cselekmény a főhős szerelmi kalandjainak sorából és az ezekből fakadó bonyodalmakból áll: tiltott szerelmek, csábítási trükkök, elhagyott nők, dühös férjek és fivérek.

Moliére Don Juanja megszökteti a kolostorból szerelmét, Donna Elvirát. Elveszi, de miután megunja, elhagyja. A nő fivérei ezért üldözni kezdik. Közben Don Juan már újabb szoknya után fut: csónakba is száll, hogy kövessen egy mással jegyben járó lányt. A csónak felborul, egy paraszt menti ki Don Juant a vízből, aki viszont „hálából” elcsábítja a paraszt feleségét, s meg is veri a méltatlankodó parasztot. 

Don Juan egy olyan karakter, akinek mintha nem lenne egyáltalán lelkiismerete, nem egyszerűen egy szoknyavadász a komédia hőse, inkább egy csak saját szabályait ismerő ember, aki képmutató, cserbenhagy másokat, nem érez hálát, sem lelkifurdalást. Mindezért megbűnhődik, mert amikor (az általa megölt) Parancsnok kőszobrával vacsorázik, megnyílik alatta a föld. (Székely Gábor rendezésében 1995-ben az Új Színházban Cserhalmi György főszereplésével ennél a jelenetnél rengeteg gyertya gyulladt ki, míg Don Juant a szürkeség nyelte el.)

Bár Don Juan egyértelműen álértékeket képvisel, a mű végén "a gonosz elnyeri méltó büntetését", és a komédia műfajához sorolják legtöbbször a Don Juant, ez a történet mégsem nevetteti meg a nézőt vagy olvasót annyira, mint a legtöbb Moliére-komédia. 

Moliére komédiáiról röviden III. (A mizantróp) - IRODALOM- ÉS DRÁMATÉTEL

Nem a legvidámabb (bár saját korában komédiának számított) A mizantróp vagy más fordításban Az embergyűlölő című Moliére-darab. Ahogy a Kényeskedők és a Tartuffe, A mizantróp is kritikája a korabeli társadalomnak. Főhőse, Alceste el szeretne határolódni az őt körülvevő képmutató, hízelgő világtól. Erre biztatja barátját, Philintét is. Úgy dönt, ezután őszintén megmondja mindenkinek, mi a hibája. Szerelme, Céliméne viszont pont ebben a világban érzi jól magát, szereti azt a közeget, amit Alceste megvet, például azt, hogy márkik udvarolnak neki. 

Amikor Arsinoé, Céliméne barátnője „leleplezi” Céliméne levelét, amelyben udvarlóit gúnyolja és nevetségessé teszi, a márkik elfordulnak a nőtől, viszont Alceste továbbra is vele akar élni – de ettől a világtól távol, elvonulva valahová. Céliméne erre képtelen. 

Ez a Moliére-darab a legkevésbé komikus. Felfogható úgy is, hogy Alceste egy zsörtölődő, magába forduló alak. Képzeljünk el egy olyan embert, aki mindig "megmondja a magáét". Ez idegesítő is lehet, én nem biztos, hogy mindig a többiek épülésére szolgál, sőt, gyakran sértődés is lehet belőle. Felvetődhet az a kérdés is az emberekben, kicsoda ő, hogy bírál másokat, miért éppen ő tudja, mi a jó és a rossz? Így szemlélve lehet valóban komikus Alceste karatktere, de ha a környezete romlottságát, képmutatását hangsúlyozzuk, áldozat is. Áldozat, hiszen egy olyan világban kényszerül élni, ami hazug, és amit megvet. És a szerelem áldozata is, hiszen olyan nőt szeret, aki ennek a megvetett világnak a része. 

Valószínűleg nem véletlen, hogy a főszereplő neve Alceste. A görög mitológiában Alkésztisz Péliasz király leánya (tehát a nem nem stimmel), aki hajlandó volt meghalni férje helyett, s ezzel az önfeláldozó szerelem jelképévé vált. A férjnek Apollón ajánlotta fel, hogy valaki meghalhat helyette, ha vállalja, a halála órájában. De a történet jól végződik, Héraklész visszahozza Alkésztiszt az alvilágból, és boldogan élhet tovább szerelmével. Tehát nem csak az önfeláldozó szerelemről van itt szó, hanem egy olyan nőről, aki az alvilágot is megjárta a szeretett férfiért. Ennek ismeretében erősebb hatása van Alceste és Céliméne kapcsolatának.

A darab sok érdekes kérdést felvet, amelyeket érdemes végignézni egy elemzésnél. Alceste egy nevetséges különc vagy egy aszketikus bölcs? Valóban el tudunk-e határolódni a világtól, amelyben élünk, amelynek mi is részei vagyunk? Mit jelent a valódi barátság (pl. Alceste és Philinte, illetve Céliméne és Arsinoé kapcsolatából kiindulva)? A szerelem is , mint a barátság, függ attól, hogy „jó ember” legyen a tárgya? (Alceste szereti Céliméne-t, pedig tudja, hogy ugyanolyan, mint az a világ, amit utál.

1971-ben a Madách Kamarában Gábor Miklós és Domján Edit főszereplésével rendezte meg A mizantrópot Vámos László. Ascher Tamás ’91-ben Kaposváron Lukáts Andorral és Börcsök Enikővel, a Katona József Színházban pedig ’88-ban Cserhalmi György és Udvaros Dorottya, 2013-ban pedig Fekete Ernő és Ónodi Eszter főszereplésével láthattuk. Érdekes megoldás volt a Krétakör előadása 2004-ben, Schilling Árpád rendezésében, amiben homoszexuális közegbe helyezték a főhőst; a főszereplők ebben az előadásban Mucsi Zoltán és Rába Roland voltak.

Moliére komédiáiról röviden II. (Tartuffe) - IRODALOM- ÉS DRÁMATÉTEL

A kényeskedőkhöz hasonlóan a Tartuffe is nagy sikert hozott, a királynak is tetszett, viszont az egyház képviselői nagyon felháborodtak. Úgy érezték, az (ál)vallásos Tartuffe nevetségessége őket teszi nevetség tárgyává, s elérték, hogy a művet betiltsák. A Tartuffe előadásának engedélyezéséért ezután kész harcok folytak. Moliére még a csatamezőre is küldött két színészt követségbe a királyhoz, hogy engedélyezze az előadást, de ez alatt Párizsban a királyi gyóntató, egy érsek kiátkozta a darabot. Végül sikerült újra színpadra állítani, ám ez az új verzió már sokban különbözik az eredetitől: az eredetileg 3 felvonásos dráma 5-re bővül; Tartuffe nem arat diadalt, végül –a királynak köszönhetően – megbűnhődik; Elmira erkölcsös feleség (eredetileg nem volt az) és Cléante is nagyobb szerepet kap bölcs mondásaival.

 

     Az expozícióban Pernelle asszony, Orgon anyja ostorozza a ház lakóit – szerinte – feslett életmódjuk miatt, s ahogy végigsorolja a családtagokat,  mindenkit megismerünk, megtudjuk azt is, hogy Orgon házában lakik a szent életű Tartuffe is. Azaz csak Orgon, a családfő és Pernelle asszony szerint szent életű, a többiek nem kedvelik. Tartuffe egy álszent, kedvére eszik-iszik, ingyen dőzsöl Orgonéknál. A dráma elején tehát a fiatalok (Mariane és Damis – Orgon gyermekei; Valér, Mariane szerelme és Elmira, a fiatalasszony) életmódja áll szemben az aszketikus, szent életmóddal, melyet Pernelle asszony, Orgon és Tartuffe képviselnek. Dorine, az éles nyelvű szolgáló és Cléante, Elmira testvére inkább külső szemlélők. Kiderül az is, hogy a szent élet, valójában álszent, s innentől kezdve az egyenesség és a hazugság kerülnek egymással szembe. A fiataloknak vagy meg kell változniuk, vagy „meg kell dönteniük Tartuffe hatalmát”, különben nem lehetnek boldogok. Ez az alaphelyzet. 

A bonyodalom folyamatosan bomlik ki: először a fiatalok próbálják megvívni csatáikat Orgonnal, Mariane nem akar Tartuffe-höz menni, Damis pedig kikel az álszent ellen – egyik sem ér célt, sőt Orgon elkergeti a fiát. A későbbi „csatákat” is Tartuffe nyeri: Orgon továbbra is hisz neki, annyira, hogy minden vagyonát ráíratja. De Elmira megtalálja Tartuffe gyenge pontját: tetszik neki Elmira, s a fiatalasszony éppen ezt használja ki, cselhez folyamodik (ezért nevezhetjük cselvígjátéknak is a Tartuffe-öt). Az ember legjobban saját fülének és szemének hisz, ezért Elmira férjét, Orgont az asztal alá bújtatja: legyen tanúja annak, milyen álszent és szemérmetlen Tartuffe, hiszen épp jóakarója feleségét akarja elcsábítani. Az „Orgon az asztal alatt” jelenet a helyzetkomikum kiváló példája. Remek lehetőségeket ad a színészeknek, hogy Orgon csak hallja, de nem látja, ami az asztal felett történik. Orgon megvilágosodása a dráma tetőpontja.

Ám úgy tűnik, kései ez a megvilágosodás, mert Orgon hiszékenységéért megkapta a neki járó büntetést: egész vagyona immár Tartuffe-é. Mégsem érzünk teljes elégtételt, hiszen Orgon butasága miatt egész családja szenved. A megoldást a király jósága hozza. Rex ex machina- meseszerű fordulatként megjelennek a király emberei: Tartuffe-öt régóta keresik, most elfogják, Orgon pedig mindenét visszakapja, s végül „az igaz és nagylelkű szerelmet” emlegeti, úgy tűnik, használt a lecke, megváltozott az értékrendje.

     „Magyar” Tartuffe-ök voltak: Mucsi Zoltán (’93), Eperjes Károly (’96), Gazsó György (’99), Rába Roland (2000), Fekete Ernő (2004), László Zsolt (2006).

  A mizantrópról és Moliére-ről.

Moliére komédiáiról röviden I. - IRODALOM- ÉS DRÁMATÉTEL

Moliére 1622-ben született polgári családban. Eredeti neve: Jean-Baptiste Poquelin. Az apja udvari kárpitos volt, taníttatta fiát. Moliére jogot végzett Orleansban, de vándorszínésznek szegődött a Bejart-társulatba. 13 évig járta velük az országot. Itt szerezte meg mint dramaturg és mint színész azokat a tapasztalatokat, melyekre majd életművét építette. A vándorélet nem mindig volt kifizetődő, az adósok börtönéből egy alkalommal apjának kellett kimentenie. Első bemutatója a király előtt sikert hozott. Ettől kezdve Moliére XIV. Lajos egyik kedvence, sőt kegyence. Kapcsolatukra a hatalom és a művészet érdekes viszonya jellemző. (Ld. Bulgakov: Moliere úr élete; Őfelsége komédiása). 40 éves volt, amikor feleségül vette Armande Bejart-t, volt szeretője (Madeleine Bejart) lányát. Emiatt sok támadás érte, de a király kimentette azzal, hogy első gyermekük keresztapja lett. 51 évesen  A képzelt beteg egyik előadásán (ő játszotta a főszerepet) rosszul lett, és nem sokkal a darab után meghalt.

A komédia olyan drámai műfaj, melyben kisszerű emberek, illetve kicsinyes emberi tulajdonságok ütköznek össze egymással vagy bizonyos körülményekkel. Megoldása többnyire szerencsés, de semmiképp nem tragikus. Értékbizonytalanság jellemzi,
magukat értékesnek feltüntető álértékek jelennek meg a műben. Ezt figyelhetjük meg Moliére műveiben is. (pl. a fösvénynek a vagyona a legnagyobb érték, de ahogy óvja, nevetségessé válik, s megkérdőjeleződik, valóban a pénz a legfontosabb; Orgon Tartuffe-ben és vallásosságában lát értéket, követendő példát, de ez is csak álérték, ettől válik nevetségessé)

Moliére komédiái általában valamilyen jellemhibára épülnek. A fösvény Harpagonjára a fukarság jellemző, Az úrhatnám polgár hirtelen meggazdagodott Jourdain-je az arisztokrácia életmódját majmolja, a Tudós nők címszereplői inkább tudálékosak, okoskodók és képmutatók, mint valóban tudósok, A képzelt beteg Arganja pedig egy hipochonder. Ezek a jellemek lesznek a jellemkomikum forrásai. A legtöbb moliére-i karakter a commedia dell’arte típusaira épül: a szerelmesek (amorosi), a betegeskedő, fösvény apa (Pantalone), az agyafúrt szolgák stb. De Moliére darabjaiban a karakterek többsége már külön jellem is.

Első sikerét a Kényeskedők hozta, amely a felsőbb társadalmi rétegek utánzását, a majmolást állítja középpontba, s teszi nevetségessé.

A Tartuffe-ről itt, A mizantrópról pedig itt olvashatsz még.

   

A Pathelin mester cselekménye röviden

Pathelin Péter prókátor (azaz ügyvéd), de a pénzes megbízások mostanában kerülik. Üres a kamrája, és a ruhái is egyre szakadtabbak. Guillaume-tól, a kereskedőtől szép szavakkal kicsal hat rőf posztót hitelre. Guillaume később elmegy Pathelinhez, hogy behajtsa a posztó árát, de amikor megérkezik, Pathelin felesége azzal fogadja, hogy nem érti Guillaume követelését, hiszen férje eszméletlen, s már hetek óta az ágyat nyomja, így nem is mehetett a kereskedőhöz. Természetesen a prókátor és felesége csak megjátssza Pathelin betegségét, hogy ne kelljen kifizetni a posztó árát. Guillaume azt gondolja, valóban nem Pathelin járt nála, s nem ő vásárolt posztót. Azt hiszi, az ördög játékának áldozata lett. 

Közben Guillaume bepereli a juhászát, mert rájön, hogy az több juhot is lopott tőle, s ezt tanúval is bizonyítani tudja. A juhász véletlenül találkozik Pathelinnel, aki azt javasolja neki, hogy bármi történik a tárgyaláson, a juhász csak bégessen.  

A juhász így is tesz, Guillaume, a kereskedő hiába mondja el panaszát a bíróságon, hiába a tanú is. Végül a bíró megunja a juhász állandó bégetését, és hazaküldi a pereskedő feleket. A juhász így tulajdonképpen „megnyerte” a pert, mert nem büntették meg. Pathelin javaslata tehát nagyon hasznosnak bizonyult a juhász számára, így méltán várná fizetségét a jó tanácsért. A juhász azonban annyira jó tanítványnak bizonyul, hogy Pathelin követelésére is csak bégetéssel felel.

A bábozás helye a színházművészetben; röviden a hazai bábozás történetéről - DRÁMATÉTEL

Ez a tétel itt is olvasható.

Bevezetés

A bábművészet különös helyet foglal el a színművészetben. Vajon a báb vagy a bábos a „szereplő”? A bábozás egyik különlegességét az adja, hogy a báb nem egy személy, hanem holt anyag, ezért „mindig akcióban kell lennie” ahhoz, hogy éljen. Nem változik, a helyzetek változnak körülötte. A bábozásnál a képiség nagyon erőteljes, sokkal közelebb áll a képzőművészethez, mint a „hagyományos” színház.

(Egy művészeti ág történetét és „eszköztárát” valószínűleg csak több kötetben lehetne a teljességre törekedve bemutatni. Ennek a tételnek az a célja, hogy támpontot adjon: 10-15 percben mit lehet elmondani erről a témáról.)

Mik a legjellemzőbb bábtípusok?

kesztyűs báb – a báb olyan, mint egy kesztyű, a kéz mozgatja

botos báb (titiri) – a fejben elhelyezett tartórúd mozgatja

vajang vagy pálcás báb

marionett – felülről, zsinórral vagy pálcával mozgatják

bunraku – egy bábot 3 látható személy mozgat

És ide soroljuk az árnyjátékot is.

Röviden a magyar bábozás történetéről

A magyar bábozás gyökerei is a népszokásokban keresendők pl. a bábtáncoltató betlehemezésben.

A 17. század végétől német vándorbábosok járták Magyarországot (pl. Eszterházán egy német zenés bábszínház Haydn kisoperákat mutatott be).

A 19. század közepén két német vásárbábos dinasztia bábozott a fővárosban. Adolf Hincz és családja a Városligetben lépett fel, a Hofer, később Korngut majd Kemény család társulata pedig a kicsit szegényebb közönséget vonzó Népligetben. Hincz Károly Első Magyar Bábszínháza kesztyűs bábokkal, illetve marionettekkel lépett fel. Előadásaikban szerepeltek Grimm- és Disney-mesék is (pl. Mickey egér és Donald kacsa).

A Korngut család vállalkozása a „Columbia” Magyar Mechanikai Színház nevet viselte, és id. majd ifj. Kemény Henrik neve mára már összeforrt Vitéz Lászlóéval.

A múlt század elejéről fontos megemlíteni Orbók Loránd Vitéz László Bábszínházát (1905-10). Orbók képzőművész volt, mint sokan azok közül, akik bábozással kezdtek foglalkozni. Előadásairól a Nyugat is írt (Marionett-mulatozások címmel); az 1. világháború után külföldre ment, ahol haláláig folytatta a bábozást, társai pedig később is itthon léptek fel.

Ki kell még emelnünk Blattner Géza munkásságát, aki a művészi bábjátékra törekedett; kesztyűbábokkal, vajangokkal illetve árnyjátékokkal lépett fel.

A második világháború után több bábos magánvállalkozás is indult. Például Szegeden Inczédy Kálmán nagy, billentyűs bábjaival, Miskolcon pedig Bod László rajztanár Művészi Bábszínháza és Balogh Sándor tánctanár Tündérkert című színháza indult. (A ’40-es évek végére rengeteg műkedvelő társulat bábozott, főleg pedagógiai céllal.)

Az első állandó hivatásos bábszínház Rév Sándor nevéhez kötődik, a Podmaniczky utca 8. alatt nyílt. A kor népszerű darabjait játszották. ’45-ben azonban a kultúrpolitika hatására be kellett zárni.

Meg kell még említeni Kövér Béla Szegedi Bábszínházát, ami 2 évig működhetett (’46-’48)

A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége a Paulay utca 35-ben hozta létre Mesebarlang nevű bábszínházát, amely főleg amatőr művészekkel működött. A rendszer nem tette lehetővé a profi művészek kibontakozását. A Mesebarlangot kétszer is államosították, végül az Állami Bábszínház az Andrássy út 69-ben kapott helyet.

A bábosokat sokszor kevesebbre tartották/tartják –alaptalanul -, mint a színészeket. Hevesi Sándor álláspontja kicsit változtatott ezen: Hevesi szerint túl kell lépni a naturalizmuson, és mivel a bábu csak szimbólum, nem személyiség, tökéletes alkalmas Craig übermarionett-elméletének megvalósítására (miszerint a színész kb. csak egy eszköz az színházi alkotásban; Hevesi egyébként levelezett Craiggel)

Befejezés: saját vélemény kifejtése röviden az utolsó bekezdésről, illetve egy saját bábos élményről