Röviden a reneszánsz drámáról és színházról - DRÁMATÉTEL

Pár mondat a reneszánszról

A reneszánsz az európai művelődéstörténetnek (körülbelül) az 1300-as évektől az 1500-as évekig terjedő korszaka. Stílusirányzat, korstílus. A magyar elnevezés francia eredetű, az olasz elnevezést (‘la rinascita’) Vasari használta először, jelentése: újjászületés. (Ezt a kifejezést sokszor úgy értelmezik, hogy a középkor alacsonyabb életminősége után az ember egy gazdagabb és színesebb kultúrát fedez fel az antikvitásban, és ez a „régi” kultúra születik újjá. Egy másik megközelítés szerint az ember „születik újjá”: míg a középkori világkép szerint az ember elsősorban teremtmény és mindent valamilyen módon Istenhez kapcsol, addig a reneszánsz ember inkább teremtő, világképe középpontjában inkább az én áll. Persze a két álláspont összefügg, hiszen az antik kultúra követéséből következik az énközpontúság.) Míg a középkori emberre a kollektív szellemiség volt jellemző, a reneszánszban az egyes ember fontos.

A reneszánsz Vasari szerint három korszakra osztható:

trecento (az 1300-as évek; központja: Siena és Firenze; quattrocento (az 1400-as évek;központja Firenze és Észak-Itália ; cinquecento (az 1500-as évek; központja Róma)

A reneszánszban újra „minden dolgok mértéke az ember”. (Pl. ld. építészet – Pitti palota – emberközpontú; előtte a gótikus katedrálisokban az ember parányinak érezte magát Istenhez képest.)

A reneszánsz idején jelenik meg a humanizmus. Jelentése: emberközpontúság (mint erkölcsi kategória), ugyanakkor az antik kultúra értékeihez való visszatérést és annak utánzását is jelenti.

A reneszánsz végén jellemző a tiltakozás a kereszténység alapeszményeitől eltávolodó római egyház ellen: reformáció.

Művészetek a reneszánszban

A képzőművészetben felfedezik a perspektívát és a kormozást, satírozást (Leonardo). Alkotók: pl. Michelangelo: Dávid; Mózes; Sixtus-kápolna; Leonardo: Mona Lisa, Az utolsó vacsora. Brunelleschi kupolát épít. 

Az irodalomban Boccaccio Dekameronját fontos említeni (a novella kevéssé népszerű, új műfaj ebben a korban), illetve Petrarca szonetteket tartalmazó Daloskönyvét.

Magyarországon a reneszánsz Mátyás király udvarában virágzott, majd Báthory erdélyi fejedelemében. Reneszánsz költőink: Janus Pannonius (ő a humanista szokásoknak megfelelően még latinul írt), Balassi Bálint. Balassi nevelője, Bornemissza Péter nevéhez fűződik a Tragédia magyar nyelven az Szophoklész Elektrájából c. drámafordítás és –átdolgozás.

A reneszánsz drámák forrásai

A reneszánsz a drámák terén is – főként eleinte – az antik művekből merít. Tudjuk, hogy a XV. század végén például a ferrarai herceg Plautus egyik komédiáját újíttatta fel, Rómában pedig Pomponius Laetus humanista tudós Seneca Phaedráját állíttatta színpadra (állítólag ez volt az első újkori tragédia-előadás). Mivel a reneszánsz leginkább a gazdag itáliai kereskedő- és bankárvárosokban (pl. Velence, Firenze, Ferrara, Siena) virágzott, nem az ókori görög, hanem a latin nyelvű római kultúrát tekintették követendő példának.) A drámák már nem vallási jellegűek, mint a középkorban.

Színházépület, díszlet

Míg a középkori színházra az egymásmellettiség (szimultaneitás) volt jellemző – a közönség vonult a stációk, színpadok előtt, mint egy múzeumban -, addig a reneszánsz színházat az egymásutániság (szukcesszió) jellemezte; a cselekmény „vonul”, mozog a néző előtt; egyre több a „benti”, zárt színház.

Próbálták utánozni a római színház scenae fronsát (a játéktér mögötti fal), ez vezetett a „fürdőkabinszínpad” kialakulásához. Több (kb. 5) fakeretre festett vásznakat erősítettek, melyek függönyként is szolgálhattak. A színészeknek figyelniük kellett, hol játszanak a festett háttér előtt, hogy ne rontsák el a díszlet térhatását. 

Serlio a XVI. század közepén egyendíszleteket festett: a tragédiához palotát, a komédiához utcarészletet, a pásztorjátékhoz erdei tájat. Egyik kortársa (Barozzi da Vignola) pedig 5 db 3 oldalú hasábot állított a színpadra, minden oldalukon más-más képpel – ezeket forgathatták, ha gyorsan változtatni akarták a színhelyet. (Mindegyik megoldás kissé ahhoz hasonló, mintha festett paravánok lennének a színpadon.)

A reneszánsz idején a fényűző fejedelmek pártolták a színházat, voltak udvari és városi polgári színházak is. A polgárság egyre kevésbé ért rá napközben szórakozni, így a színház egyre inkább esti szórakozás lett, s egyre inkább egy zárt teret kívánt. A reneszánsz színházak közül kiemelkedő a vicenzai Teatro Olimpico, ami Palladio és Scamozzi építészek munkáját dicséri. A építésre a megbízást egy tudósokból és művészekből álló szövetség adta (olimpiai Akadémia). A scenae fronson a görög mintának megfelelően 3 kapu van, s ezeken benézve perspektivikus teret látunk (itt azonban játszani nem lehetett). Az építéshez, díszítéshez leginkább fát és festett gipszet használtak. A nézőtér lépcsőzetes volt. 

Hasonló színház épült a Mantova melletti Sabbionetában is. Illetve Pármában, a Farnese család birtokán. Ők egy lovagtermet alakíttattak át színházzá. Az első előadás a Mars és Mercurius címet viselte, s állítólag a színházat vízzel árasztották el a tengeri jelenetekhez, és gépek is segítették már a színpadtechnikát. Mindhárom színház még ma is áll. 

A komédia mellett egyre népszerűbbé válik a reneszánsz idején a szintén szerelmi témájú pásztorjáték (pl. Tasso Amintája vagy Balassi Bálint Szép magyar komédiája).

A kor komédiaírói közül kiemelkedik Ariosto és Machiavelli. (Utóbbi A fejedelem című államelméleti művéről is ismert, amely a reneszánsz egyik meghatározó írása.)