A nyelvtörténet forrásai: kéziratos és nyomtatott nyelvemlékek - NYELVTANTÉTEL

Nyelvemlékeknek nevezzük a nyelv régebbi állapotát tükröző írott szövegeket. Ezek a szövegek nem feltétlenül szépirodalmi művek, a legkorábbi nyelvemlékek többsége egyházi szöveg vagy jogi irat (pl. a birtokviszonyokat rögzíti vagy adománylevél). A diakrón, azaz a történeti nyelvészetnek fontos forrásai a nyelvemlékek. Vizsgálatukkal állapítható meg, hogy milyen volt régen a magyar nyelv, illetve, hogyan változott a nyelv hangzása, a szókincs, a szavak jelentése. A felsoroltak közül a hangzás vizsgálata a legnehezebb, nehéz rekonstruálni, hogyan is ejthették ki a leírt szavakat régen, főleg, hogy nem volt egységes helyesírás a 19. század előtt.

Magyar nyelvű nyelvemlékekről a magyar írásbeliség kezdetétől, az államalapítástól beszélhetünk.

A nyelvtörténeti emlékeket csoportosíthatjuk aszerint, hogy milyen nyelvi anyagokat őriznek, hogy kézzel írták vagy nyomtatták őket, vagy, hogy mikor keletkeztek.

Attól függően, hogy a teljes szöveg magyarul van, vagy csak részben vannak benne magyar szavak, megkülönböztetünk szórvány- és szövegemlékeket.

A SZÓRVÁNYEMLÉKek azok az írott nyelvemlékek, amelyek idegen nyelvűek, magyar szavak csak elszórtan találhatók bennük. Ezek a szavak általában tulajdonnevek, földrajzi nevek, amiket nem tudtak vagy nem is volt értelme lefordítani, vagy rövid mondattöredékek.

Egyik fontos szórványemlékünk A birodalom kormányzásáról című görög nyelvű írás, melyet Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár írt a fiának. Ebben a magyar fővezérek neveit (pl. Álmos, Árpád, Üllő), földrajzi neveket (pl. Etelköz, Levédia) és törzsneveket (pl. Nyék, Megyer, Kürtgyarmat) olvashatunk.

A veszprémvölgyi apácák adománylevele Szent István korából származik. Szintén szórványemlék. Görög és latin szövegében magyar helynevekre bukkanhatunk.

Legismertebb szórványemlékünk 1055-ből származik,  A tihanyi apátság alapítólevele. A latin szövegben magyar tulajdonneveket és köznevek találunk, sőt, egy mondattöredéket is („feheruuaru rea meneh hodu utu rea” = Fehérvárra menő hadútra).

A szórványemlékek közé tartozik Anonymus 1200 körüli Gesta Hungaroruma is.

A GLOSSZÁk nem szerves részei a szövegnek, hanem lapszéli vagy sorközi jegyzetek. A szövegek megértését segítették. Pl.  Marosvásárhelyi glosszák.

Az ómagyar korban (az államalapítástól a mohácsi vészig számítjuk) SZÓJEGYZÉKEKet használtak. Ezek a szótárakhoz hasonlítanak, csak nem betűrendben, hanem fogalomkörök szerint csoportosították a latin szavakat, a magyar jelentést pedig föléjük. Pl. ilyen a XV. századból a Besztercei szójegyzék.

A SZÖVEGEMLÉKEK olyan nyelvemlékek, amelyek összefüggő, magyar szövegek.

Első szövegemlékünk a XII. századból származó Halotti beszéd és Könyörgés. A Pray-kódexben található. (A kódex Pray Györgyről kapta a nevét, tehát helyes ejtése [praj], nem [préj], mintha az angol imádkozni ige lenne.) A Halotti beszédnek nem csak a nyelvészetben, az irodalomban is nagy jelentősége van, Sok irodalmi szöveg hivatkozik rá, idéz belőle. Legismertebb talán Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című verse és Márai Sándoré, amely ugyanezt a címet viseli.

Másik fontos szövegemlékünk, egyúttal az első magyar vers, az Ómagyar Mária-siralom. 1300 körül keletkezett, és feltehetően, ahogy a Halotti beszéd is, egy latin nyelvű szöveg fordítása.

A KÓDEXEK nagy terjedelmű, kézzel írott alkotások, kézzel írott könyvek.

A legrégibb magyar könyv, a Jókai-kódex a XIV. században keletkezett, de másolata a XV. századból maradt ránk. Assisi Szent Ferenc életéről olvashatunk benne.

Jelentős kódexeink még a Bécsi, a Müncheni, az Apor-, a Festetics- és az Érdy-kódex.

A XVI. századi kódexek közül kiemelkedik a Ráskay Lea domonkos apáca által másolt Margit-legenda, IV. Béla apáca lányának, Árpádházi Szent Margitnak a története.

NYOMTATOTT NYELVEMLÉKEINK a XV-XVI. századtól vannak. Hess András már 1471-ben létesített nyomdát Budán.

A korai nyomtatott nyelvemlékek közül fontos megemlíteni Sylvester János Új testamentumát, illetve Károlyi Gáspár gönci református lelkész 1590-ben Vizsolyban kiadott Szent Bibliáját. Az utóbbi az első teljes magyar fordítása a Szentírásnak.

(A Soproni virágének – összesen két sorból áll – a magyar nyelvű szerelmi líra első emléke. A XV. századból származik.)

A tétel zárásaként röviden el lehet mondani, hogy az írásos nyelvemlékek mellett a 20. században megjelentek a hangfelvételek, és azt is, hogy ez milyen új lehetőségeket jelentett a nyelvtörténeti kutatásban.