Nyelvemlékeknek nevezzük a nyelv régebbi
állapotát tükröző írott szövegeket. Ezek a szövegek nem feltétlenül szépirodalmi művek,
a legkorábbi nyelvemlékek többsége egyházi szöveg vagy jogi irat (pl. a
birtokviszonyokat rögzíti vagy adománylevél). A diakrón, azaz a történeti
nyelvészetnek fontos forrásai a nyelvemlékek. Vizsgálatukkal állapítható meg,
hogy milyen volt régen a magyar nyelv, illetve, hogyan változott a nyelv
hangzása, a szókincs, a szavak jelentése. A felsoroltak közül a hangzás vizsgálata
a legnehezebb, nehéz rekonstruálni, hogyan is ejthették ki a leírt szavakat
régen, főleg, hogy nem volt egységes helyesírás a 19. század előtt.
Magyar nyelvű
nyelvemlékekről a magyar írásbeliség kezdetétől, az államalapítástól beszélhetünk.
A
nyelvtörténeti emlékeket csoportosíthatjuk aszerint, hogy milyen nyelvi
anyagokat őriznek, hogy kézzel írták vagy nyomtatták őket, vagy,
hogy mikor keletkeztek.
Attól
függően, hogy a teljes szöveg magyarul van, vagy csak részben vannak benne
magyar szavak, megkülönböztetünk szórvány- és szövegemlékeket.
A SZÓRVÁNYEMLÉKek
azok az írott nyelvemlékek, amelyek idegen nyelvűek, magyar szavak csak
elszórtan találhatók bennük. Ezek a szavak általában tulajdonnevek, földrajzi
nevek, amiket nem tudtak vagy nem is volt értelme lefordítani, vagy rövid
mondattöredékek.
Egyik fontos
szórványemlékünk A birodalom
kormányzásáról című görög nyelvű írás, melyet Bíborbanszületett
Konstantin bizánci császár írt a fiának. Ebben a magyar
fővezérek neveit (pl. Álmos, Árpád, Üllő), földrajzi neveket (pl. Etelköz,
Levédia) és törzsneveket (pl. Nyék, Megyer, Kürtgyarmat) olvashatunk.
A
veszprémvölgyi apácák adománylevele Szent István korából származik. Szintén
szórványemlék. Görög és latin szövegében magyar helynevekre bukkanhatunk.
Legismertebb
szórványemlékünk 1055-ből származik, A tihanyi apátság alapítólevele.
A latin szövegben magyar tulajdonneveket és köznevek találunk, sőt, egy
mondattöredéket is („feheruuaru rea meneh
hodu utu rea” = Fehérvárra menő hadútra).
A
szórványemlékek közé tartozik Anonymus 1200 körüli Gesta Hungaroruma is.
A GLOSSZÁk
nem szerves részei a szövegnek, hanem lapszéli vagy sorközi jegyzetek. A szövegek
megértését segítették. Pl. Marosvásárhelyi glosszák.
Az ómagyar
korban (az államalapítástól a mohácsi vészig számítjuk) SZÓJEGYZÉKEKet
használtak. Ezek a szótárakhoz hasonlítanak, csak nem betűrendben, hanem fogalomkörök
szerint csoportosították a latin szavakat, a magyar jelentést pedig föléjük. Pl.
ilyen a XV. századból a Besztercei szójegyzék.
A SZÖVEGEMLÉKEK
olyan nyelvemlékek, amelyek összefüggő, magyar szövegek.
Első szövegemlékünk
a XII. századból származó Halotti beszéd
és Könyörgés. A Pray-kódexben található. (A kódex Pray Györgyről
kapta a nevét, tehát helyes ejtése [praj], nem [préj], mintha az angol
imádkozni ige lenne.) A Halotti beszédnek nem csak a nyelvészetben, az
irodalomban is nagy jelentősége van, Sok irodalmi szöveg hivatkozik rá, idéz
belőle. Legismertebb talán Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című verse és Márai
Sándoré, amely ugyanezt a címet viseli.
Másik fontos
szövegemlékünk, egyúttal az első magyar vers, az Ómagyar Mária-siralom. 1300 körül keletkezett, és feltehetően,
ahogy a Halotti beszéd is, egy latin
nyelvű szöveg fordítása.
A KÓDEXEK
nagy terjedelmű, kézzel írott alkotások, kézzel írott könyvek.
A legrégibb
magyar könyv, a Jókai-kódex a XIV. században
keletkezett, de másolata a XV. századból maradt ránk. Assisi Szent Ferenc
életéről olvashatunk benne.
Jelentős
kódexeink még a Bécsi, a Müncheni, az Apor-, a Festetics-
és az Érdy-kódex.
A XVI. századi
kódexek közül kiemelkedik a Ráskay Lea domonkos apáca által
másolt Margit-legenda, IV.
Béla apáca lányának, Árpádházi Szent Margitnak a története.
NYOMTATOTT NYELVEMLÉKEINK a XV-XVI.
századtól vannak. Hess András már 1471-ben létesített nyomdát Budán.
A korai
nyomtatott nyelvemlékek közül fontos megemlíteni Sylvester János Új testamentumát, illetve Károlyi
Gáspár gönci református lelkész 1590-ben Vizsolyban kiadott Szent Bibliáját. Az utóbbi az első
teljes magyar fordítása a Szentírásnak.
(A Soproni
virágének – összesen két sorból áll – a magyar nyelvű szerelmi líra első
emléke. A XV. századból származik.)
A tétel
zárásaként röviden el lehet mondani, hogy az írásos nyelvemlékek mellett a 20.
században megjelentek a hangfelvételek, és azt is, hogy ez milyen új
lehetőségeket jelentett a nyelvtörténeti kutatásban.