89 éves korában meghalt Harper Lee A Ne bántsátok a
feketerigót! (To Kill a Mockingbird) és a Menj, állíts őrt! (Go Set a Watchman) című regények szerzője.
Az írónőre elsősorban az 1960-ban megjelent Ne bántsátok a
feketerigót! című regénye miatt szoktunk gondolni, melyet újra és újra kiadnak
számos nyelven. Árnyalt és izgalmas, még 2016-ban is érvényes történet. A könyv egy évvel a megjelenése után Pulitzer-díjat kapott és
rendkívül népszerű lett. Szerzője egyszer azt nyilatkozta, hogy ez ugyanannyira
meglepte, mintha egyáltalán nem foglalkoztak volna vele.
A népszerűség
fő oka sokak szerint az, hogy a mű az amerikai „négerkérdéssel” foglalkozik. A történteket
a kisiskolás Jean Louise Finch szavain keresztül ismerjük meg, akit mindenki
Scoutnak szólít (magyarul felderítő, fürkész, cserkész a szó jelentése). Scout
pár évvel idősebb bátyjával, ügyvéd apjával és fekete házvezetőnőjükkel él egy alabamai
kisvárosban, Maycombban. Az apa, Atticus
Finch elvállalja egy egyszerű fekete férfi, Tom Robinson védelmét, akit egy
fehér nő megerőszakolásával vádolnak. Sokan őrültségnek tartják, hogy foglalkozik
az esettel, hiszen úgysem nyerhet. Ő viszont úgy érzi, ezt diktálja a
lelkiismerete, főleg, hogy védence ártatlan. Harper Lee nagyon pontosan mutatja
be, hogyan foglalnak állást a korabeli emberek. A teázgató hölgyektől, akik úgy
vélik, Robinson biztosan bűnös, hiszen színes bőrű, viszont távoli tájak
bennszülöttein esik meg a szívük, a város „igazságosztóin” keresztül, akik
erőszakkal akarnak „rendet” teremteni, azokig az emberekig, akik úgy gondolják,
nem a bőrszín számít, hanem az igazság, viszont maguk sem hisznek abban, hogy
ez fontos a bíróságon.
A regény azonban sokkal több annál, mint egy a feketék
egyenjogúságáért szót emelő történet. Helyet kaphat a felnőtté válásról szóló
művek sorában is. Scout és bátyja, Jem rádöbbennek, hogy mit jelent a becsület,
mennyit ér, ha tisztelnek mások, hogy az életben nem mindig a jó győz, sőt az is
előfordulhat, hogy a hőst nem méltatják és a gyilkost futni hagyják, mert úgy
igazságos. A gyerekek hétköznapokba szőtt mesevilága, és ahogyan Atticus Finch neveli
gyerekeit - gyerekként, de egyenlő félként és hazugságok nélkül - szintén
nagy értékei a regénynek.
Sok elemző és kritikus a regénybeli Scoutot a kislány Harper
Lee-vel azonosítja. Az ilyesmivel mindig vigyázni kell, hiszen a modell és a mű sosem azonos (és kérdés, hogy mindig olyan fontos-e, kit kiről mintáztak), de az biztos, hogy az írónő sokat merített gyermekkori élményeiből a
történethez. Alabamában nőtt fel és az édesapja szintén ügyvéd volt. Scout regénybeli barátjának,
Dillnek pedig valószínűleg a Hidegvérrel írója, Truman Capote volt az ihletője,
aki már gyerekkorában jó barátja volt az írónőnek.
Harper Lee nem szeretett beszélni a regényéről, sem értelmezni
azt. Ezért is merült fel a gyanú, hogy második regényét, a tavaly megjelent Menj, állíts őrt! címűt nem is a beleegyezésével adták ki. A könyv az ’50-es években született, de 2015-ig a fiókban lapult. A történet a Feketerigó
„folytatása”, a már 26 éves Scout a főszereplője. Bár nagy visszhangja volt, mégsem annyira, mint az előzőnek.
Harper Lee élete utolsó éveit egy
idősek otthonában töltötte Alabamában. Abban a temetőben temették el, ahol a családja is nyugszik.
Ha valaki meghal, legtöbbször az életútját közlik le az újságok, pedig a jó írókban éppen az legérdekesebb, ami halhatatlanná teszi őket. Bár Harper Lee meghalt, a Feketerigó tovább él, amíg van, aki olvassa.
Ha valaki meghal, legtöbbször az életútját közlik le az újságok, pedig a jó írókban éppen az legérdekesebb, ami halhatatlanná teszi őket. Bár Harper Lee meghalt, a Feketerigó tovább él, amíg van, aki olvassa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése