A reneszánsz idején válik népszerűvé Itáliában a commedia dell’arte. Nem egy műfajról, hanem egy játékstílusról van szó. A commedia ebben az elnevezésben nem a vígjátékra, hanem a színházra vonatkozik, az arte szó pedig a művészetre, a mesterségbeli tudásra. A commedia dell’arte elnevezés tehát arra utal, hogy a színészek profik, szembehelyezik magukat a dilettánsokkal (kb. amatőrök).
A commedia dell’arte előfutára Angelo Beolco, művésznevén Ruzante, aki vándortársulatával járta Itáliát a XVI. században, pl. a velencei karneválon is többször felléptek. Sok darabjának főszereplőjét magáról nevezte el (Ruzante). (Később is előfordult, hogy a színészek nevét kapták a szereplők pl. ezért van Moliére-nél is több Marianne, Valér, Cléante.) Ruzante komédiái leginkább az egyszerű életörömökre vágyó parasztokhoz kapcsolódnak. Közönségük is főleg közülük került ki, igaz, felléptek fejedelmi udvarokban, pl. Ferrarában, Padovában is.
A commedia dell’artéban nem a beszéd vagy a látvány, hanem a gesztusok, a mozgás volt a legfontosabb. A szcenárium alapvonásaiban rögzítette a cselekményt, de sokat improvizáltak is. A lazzók olyan komikus cselekménymozzanatok voltak, amelyeket főleg akkor építettek be hirtelen, ha azt látták, hogy a közönség kezdi unni az előadást, vagy ha besúgót láttak a nézők közt (bár főleg a szerelemről szóltak a darabok, gyakran volt társadalombíráló jellegük). Lazzo volt például a spagettievés, a légy elkapása és megevése, a verekedés. Ezeken mindig nagyokat nevettek a nézők.
A commedia dell’artéban nem jellemek, inkább típusok vannak. Egy színész gyakran egész életében ugyanazt a típust játszotta. A jelmez is a típusnak megfelelő volt. Az idős és a szolga karakterek félmaszkot hordtak. A társulat általában 12-15 tagot számlált. Nők is játszhattak.
A szereplőtípusok
amorosi, azaz szerelmesek: korabeli, szép ruhákat, ékszereket hordtak, toszkán nyelvjárásban beszéltek, mindezekkel jelezve, hogy a tehetősebb réteghez tartoznak; a lányok neve általában Florinda, Flaminia, Silvia, Rosaura, Flavia stb. volt, a fiúké ennek megfelelően Flavio, Silvio, Leandro, Lelio stb.; szerelmük megvalósulása a darab során akadályokba ütközik, de végül egymásra találnak
Capitano: őse Plautus hetvenkedő katonája; hőstetteivel kérkedik, de komoly helyzetekben gyáva; azt hiszi, minden nőnek tetszik, de szerelmi kalandjai felsüléssel végződnek; kapzsi, hencegő, gőgös; spanyolos katonai öltözetet visel: testhezálló zekét, hosszú, bő köpenyt, rövid szárú csizmát, túlméretezett kardot (a spanyol uralom elleni tiltakozás jelképe, hogy ő egy nevetséges figura; másik neve – Spavento – rémületet jelent)
Pantalone: az idősek, apák egyik típusa, akinek férjhez menő lányával, költekező fiával van a legtöbb gondja (az amorosival); ő is a felsőbb társadalmi réteghez tartozik; főleg a szolgák törnek borsot az orra alá; csupa tettvágy, kalandokat hajhász, amiknek a végén pórul jár; általában beteges, a derekát tapogatja; nevét a pianta leone, a velencei oroszlános zászló után kapta, amit a velencei kereskedők akkor is kitűztek, ah dicsekvésre nem sok okuk volt; piros nadrágot, zekét és kalapot viselt, fekete köpenyt, papucsot, zsugorisága jeleként erszényt tőrrel; maszkot, nagy orral és állal, kecskeszakállal
Dottore: a drámában betöltött szerepe a Pantalonééval megegyező, csak őbenne nem ég a tettvágy, csupán állandóan filozofál, latin szavakat mormol, okoskodik; bolognai orvos vagy jogász; fekete térdnadrágot, harisnyát, cipőt visel, fekete talárt fehér nyakfodorral; fekete félmaszkja alól borvirágos orr kandikál ki
zanni: az elnevezés a Giovanni névből ered, női párja: zagna; ő a szolga, a cirkuszi bohócok őse; szegény bergamói (Bergamóból sok szegény ment Velencébe teherhordónak; a velenceiek nem kedvelték őket, ezért is teszik őket nevetségessé az előadások); sokszor alattomos, pimasz, falánk szereplő, vagy bamba vagy nagyon is agyafúrt; maszkot visel
- Brighella: a zanni egyik típusa; tevékeny, nagyon eleven, agyafúrt, rosszindulatú, fondorlatos, az események mozgatója; dalol, táncol, mindenre van megjegyzése; szereti a nőket, de sosem szerelmes igazán; fehér jelmezét zöld csíkok tarkítják; bő nadrágja van, derék alatt megkötött zubbonya
- Arlecchino: további nevein Fritellino vagy Truffaldino, ő a hiszékeny, kíváncsi, kissé buta zanni, aki remekül megmenekül minden rázós helyzetből; az érzéki gyönyöröket hajszolja (szerelem, édességek); néha nagyon balga, máskor meglepően okos (mint a klasszikus bohócfigurák a későbbi komédiákban); fehér jelmezén tarka foltok utalnak a szegénységére; később ebből lett a zöld-piros-sárga rombuszos bohócruha; a kalapján egy bergamói kakasfaroktoll van; eleinte volt szakálla és homlokdudora is; gyakran sokgyerekes, megcsalt férj, aki bajlódik a családjával
- Colombina: talpraesett, nagyszájú zagna, általában az Arlecchino párja hasonló rombuszos ruhában
A commedia dell’arte déli, nápolyi változatában ugyanezek a figurák vannak, más elnevezéssel.
Coviello – zanni
Scaramuccio – Capitano
Tartaglia, a jegyző – Dottore
Pulcinella – kb. a Brighellának felel meg; kerüli a munkát, fehér, bő ruhában van, fehér nyakfodorral, cukorsüvegkalappal
A commedia dell’arte két legjelentősebb társulata a Gelosi és a Confidenti voltak. Előbbiek Párizsban, míg utóbbiak Spanyolországban is szerepeltek. A Gelosi jelszava: „Virtu gloria onore ne fan gelosi.” azaz: „Az erény, a dicsőség és a becsület iriggyé tesz mindenkit.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése