- Mikszáth realista novella- és regényíró
- (szegénysége miatt elvált feleségétől, mert úgy gondolta, hogy nem tud számára megfelelő életet biztosítani, majd amikor elismert íróvá vált, ismét feleségül vette)
- Mikszáth prózáját az anekdotázó elbeszélésmód jellemzi; néhány irodalomtörténész szerint nagyregényei (A Noszty fiú esete Tóth Marival, Különös házasság, A fekete város) „túlírtak” ebből a szempontból
- rövidebb regényei pl. Beszterce ostroma, Szent Péter esernyője, A sipsirica, A beszélő köntös, Új Zrínyiász
- a Beszterce ostroma a Bevezetés tanúsága szerint egy valós eseményt ír le, valós személyről: a narrátor azt írja, hogy Pongrácz Istvánról Pongrácz Károlytól, a gróf egy későbbi rokonától hallott à hiteles elbeszélés?
- műveinek szereplői nem szélsőségesen jók vagy rosszak (mint a legtöbb romantikus hős, pl. Jókai hősei); sok humorral ábrázolja őket, talán ettől is hétköznapi a legtöbb
Típusok
- az eddigi magyar epikában a parasztemberek csak mellékszereplők voltak (az „eddigin” elsősorban Jókait kell érteni, mert ő volt az első, akinek a műveit széles körben olvasták – ő inkább a tehetősebb társadalmi rétegekről írt)
- Mikszáth sok művében ábrázolja a parasztság életét pl. két novelláskötetében, amelyek meghozták számára a hírnevet: A jó palócok; Tót atyafiak (felvidéki volt, ezért írt a felvidéki magyar népcsoportról - palócok – és a szlovákokról – tótok – is; de pl. A Szent Péter esernyője is főleg falusi emberekről szól
- jellemző hőstípusa a dzsentri, akinek csak rangja van, de nincs mellé pénze (pl. A gavallérok szereplői kölcsön holmikból rendezik az esküvőt, de mégis „flancolnak”, vagy ilyen Noszty Feri, aki úr ugyan, de ügyeskedéssel próbál pénzt szerezni – akár úgy, hogy elveszi a gazdag Tóth Marit; a Beszterce ostromában pedig Behenczy Pál és a fia ilyenek: elszegényedett bárók, a rang mellé nincs pénzük, úgy szereznek – sokszor nem becsületes úton -, ahogy tudnak
- Mikszáth szívesen ábrázolja a polgárság néhány típusát is pl. az idegeneket utánzó, majmoló sznobokat (nekik van pénzük, de nincs meg bennük hozzá az úri finomság – pl. a Trnowszky-fivérek a Beszterce ostromában); másik kedvelt típusa a okosságával meggazdagodó polgár – pl. Tóth Mihály, Mari apja, aki Amerikában lett gazdag
- az erkölcsi jellemvonások alapján két nagyon jellemző típust mutat be Mikszáth:
- a SVIHÁK típust – ide általában szélhámosok tartoznak, akik megpróbálják a maguk javára fordítani az adott kor, a helyzetek visszásságait, tehát ügyeskedők; önzők és nem tisztelik a törvényt (pl. Noszty Feri)
- a DON QUIJOTE-TÍPUS – olyan emberek tartoznak ide, akik különcök, mert egy olyan világ értékrendje szerint élnek, amely már elmúlt, tehát valójában egy ábrándvilág; ezért gyakran nevetségessé válnak saját korukban; jellemző rájuk a becsületesség és a lovagiasság (ilyen Arany öreg Toldija is a Toldi estéjében) és Pongrácz István a Beszterce ostromában
- Pongrácz Nedec várában él, a vára olyan, mintha a középkorban megállt volna ott az idő: előkóstolója van, lovagi tornákat, csatákat szervez magának, mintha valóban ellenséges támadás fenyegetné a várát; a „játékaiban” részt vevőket megjutalmazza, s bár a legtöbbjük bolondnak tartja Pongráczot, azért örömmel húznak hasznot belőle
- „megvásárolja” várúrnőnek a cirkuszi Estellát; nem szereti igazán a nőt, meg is veri (Estella mégis ragaszkodik hozzá, mert szeretne grófné lenni, de azért nem éppen hűséges típus (ő a casus belli à Besztrece megtámadása); Pongrácz nőideálja Medici Katalin a régmúlt időkből
- a Don Quijote-típusú hősök viselkedésére több magyarázat is lehet: Pongrácz viselkedhet így, egyszerűen azért, mert bolond, de élhet a múlt értékei szerint azért is, mert a jelen értékeivel nem tud azonosulni, nem fogadja el (ld. Estella és Medici Katalin személyiségét –bár az utóbbiéra csak halványan következtethetünk)
- a Behenczyk vagy Apolka nagybátyjai olyan személyiségek, akikben nem sok magasztosság, nem sok értékes tulajdonság van – talán Pongrácz szándékosan határolódik el ettől a világtól
- az is lehet azonban, hogy Pongrácz nemcsak nem akar, de nem is képes az új világ rendje szerint élni
- szólhat ez a regény az epikus hősök változásáról: az antik eposzok főszereplői még igazi hősök, héroszok, tetteik közösségek életét befolyásolják; ám ahogy haladunk előre az időben, egyre kevésbé van így: a regényhősök egyre hétköznapibbak, sőt gyakran kisszerűbbek lesznek, saját életüket sem tudják befolyásolni; Pongrácz egy igazi lovag szeretne lenni, de ott és akkor ez már nem lehetséges, nem illeszkedik abba a világba, ezért is válik nevetségessé
- a Don Quijote-típusú hős magányos hős, hiszen az értékrendjével többnyire egyedül van; Pongrácz számára az egyetlen ember, akit szeretni tud: Apolka
- Apolka naivitása és tisztasága az, ami „illeszkedik” Pongrácz lovagias világába; megkapják egymástól azt, amire mindkettőjüknek szüksége van: a szeretetet
- a regény első része Nedecen játszódik, a második pedig – sokkal korábban indulva – Zsolnán; Besztercén futnak össze a szálak: itt szövődik össze Apolka és Pongrácz gróf sorsa (hasonló az időkezelése a Szent Péter esernyőjének is)
- talán a legérdekesebb kérdése a regénynek, hogy Pongrácz bolond, vagy csak különc, aki tudja, hogy bolondnak tartják; ebben a kérdésben a narrátor sem foglal állást:
- „Bolond volt-e valóban, vagy csak játszotta néha a bolondot, azt magam sem óhajtottam teljesen eldönteni. Hadd maradjon ez is titok. Elfér a többi között.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése