Nobel-díjasok - Az irodalmi Nobel-díj számokban

Alfred Nobel öt terület legjobbjainak alapított díjat. Így 1901 óta a fizika, a kémia, a fiziológia és orvostudomány legjobbjai, valamint a békéért legtöbbet tett személy vagy szervezet mellett azt is díjazzák, aki az irodalom területén alkotott kiemelkedőt.

Arra, hogy ki nyerje a díjat akadémikusok, egyetemi tanárok, korábbi díjazottak, illetve írószövetségek elnökei tehetnek javaslatokat a szabályzat előírásainak megfelelően. A jelölések 50 évig titokban maradnak, csak a győztes neve derülhet ki. Az irodalmi Nobel-díjat eddig még nem nyerte el senki sem kétszer, viszont voltak olyanok, akiket többször is „neveztek”. Például Nils Holgersson "anyukáját", Selma Lagerlöföt háromszor, Maugli "apukáját", Kiplinget pedig hatszor jelölték (persze nem Nils Holgerssonnak vagy A dzsungel könyvének köszönhették végül a díjat). Olyan is előfordult, hogy egyetlen jelölés is elegendő volt a győzelemhez, mint Rabindranath Tagore esetében, de olyan is, hogy nagyon sok jelölés sem hozta meg a győzelmet a jelöltnek. Freudot több, mint tíz évben ajánlották az orvosi, sőt egyszer az irodalmi díjra is, de sosem nyert.

1901 óta 107 szerző részesült az elismerésben. Eleinte ugyanabból a néhány országból kerültek ki a díjazottak, de mára már színesebb a paletta. Egyre több nyelv képviselői kapják meg az elismerést, és a korábbiakhoz képest több a nő is. A 14 női díjazott közül nyolc 1990 utáni.

A legtöbb, 27 irodalmi Nobel-díjas angolul ír(t). A második helyen a francia nyelv áll 14, a harmadikon pedig a német 13 képviselőjével. Őket követi a listán a spanyol 11, a svéd 7, az olasz 6, az orosz 5, a lengyel pedig 4 díjazottal. A norvég és a dán irodalom 3-3, a görög, a japán és a kínai 2-2 Nobel-díjassal büszkélkedhet, és 1-1 díjjal az arab, a bengáli, a cseh, finn, héber, magyar, izlandi, oceitan, portugál, szerbhorvát (a díj kiosztásakor még Jugoszlávia volt), a török és a jiddis. Néhány szerző több nyelven is írt, például Tagore bengáli és angol nyelven is. A fenti felsorolás ilyenkor az anyanyelvet veszi alapul.

A díjazottak nagyon sokfélék aszerint is, hogy melyik műfajban vagy műnemben alkottak. A legnépszerűbbek az epikus, vagy ahogy gyakrabban használják, prózai alkotások. Összesen 77 esetben epikus művek, azaz főleg regények, novellák nyertek. Második helyen – 33 esetben – a lírai vagy költészeti alkotások részesültek elismerésben, 14 alkalommal pedig a drámaiak. Érdekes, hogy két alkalommal történeti munkáknak ítélték oda a díjat: 1902-ben Mommsennek, illetve 1953-ban Churchillnek. Háromszor pedig filozofiai művek szerzői, illetve esszéírók kapták meg, pl. Bergson. Persze több szerző is van, aki több műfajban, műnemben is alkotott (ezért, ha összeadjuk a fenti számokat, több, mint 107-et kapunk). Például Pirandello írt regényt és drámákat is, Paszternak pedig a versek mellett regényt is.

A szabályzat szerint a díj megosztható, azaz egyszerre többen is megkaphatják (ez az irodalmi Nobel-díjat 4 alkalommal érintette), illetve, ha nincs megfelelő jelölt, nem kell mindenképpen odaítélni valakinek. Ezért és a világháborúk miatt 1914-ben, 1918-ban, 1935-ben és 1940 és 1943 között nem osztották ki a díjat. Két esetben posztumusz volt az elismerés, illetve szintén két esetben a díjazottak nem vették át a díjat. 1958-ban Paszternak politikai okokból nem vehette át, míg 1964-ben Sartre, aki elutasított mindenféle hivatalos elismerést, maga döntött úgy, hogy visszautasítja.

A díjazottak átlagéletkora 65 év. A legfiatalabb díjazott 1907-ben Rudyard Kipling volt 42, míg a legidősebb 2007-ben Doris Lessing 88 évesen. A díj a legtöbb esetben nem egy adott műnek szól, hanem inkább a szerző egész életművére vonatkozik, ezért idősebbek általában a díjazottak. Néha előfordul azonban, hogy a díjazás indoklása megemlíti, hogy pontosan melyik művéért kapta a művész az elismerést. Például Thomas Mann A Buddenbrook házért, Hemingway Az öreg halász és a tengerért, vagy Solohov a Csendes Donért.

Nobel végrendeletének az irodalmi díjra vonatkozó részét többféleképpen is értelmezték a díjkiosztók.

"The said interest shall be devided into five equal parts, which shall be apportioned as follows […] one part to a person who shall have produced in the field of literature the most outstanding work in an ideal direction." – olvasható angolul.

Vitatkozni lehet azon, hogy az ideal (svédül idealisk) ideálisat, idealistát vagy idealisztikusat jelent. Ez azért fontos, mert meghatározhatja, hogy a díjazott alkotás vagy életmű mely szempont szerint, elsősorban esztétikailag vagy inkább „eszmeileg” legyen kiemelkedő. A kilencszázas évek elején inkább a második értelmezés érvényesült.

A díj kiosztóit sokszor kritizálták amiatt, hogy sok kiváló költő és író nem kapta meg az elismerést, míg más, „ismeretlenebb” szerzők igen. Persze a minőség és az ismertség az irodalom esetében sem jár mindig együtt. (Egy időben az is egy szempont volt a díjazásnál, hogy tehetséges, de a világ számára ismeretlen szerzőket tegyenek ismertebbé.) 
Hogy mennyire igazságos egy irodalmi díj odaítélése, az nehezen vagy egyáltalán nem ítélhető meg, hiszen mindenkinek más tetszik. Fölösleges azon gondolkodni, hogy egy mű, amelyiknek a szerzője Nobel-díjat kapott, jobb-e a másiknál. Kertész Imre jobb, mint például József Attila, Babits vagy Kosztolányi? A kérdést nem érdemes feltenni, nem azért olvasunk valamit, mert jobb egy másiknál, hanem mert jó.

Röviden az ókori római komédiáról és tragédiáról - DRÁMA- ÉS IRODALOMTÉTEL

A Római Birodalom a görögöket is leigázta, a görög kultúra viszont Rómát. A görög istenek, a mitológia és a drámaköltészet is a római kultúra részévé válik. Rómában azonban a tragédia kevéssé vált népszerűvé, a komédia viszont virágzott.

A görögök utánzása előtt is volt római népi színjátszás, az atellana-játék, ami körülbelül egy szüreti mulatságnak felelt meg. Nevét egy településről kapta. Állandó szereplőkkel dolgozott pl. Macco vagy Maccus, az „álhülye”, Dossenus, a haspók, Bucco, a kopasz bolond vagy Pappus, a vén.

Az atellánán kívül fontos műfaj volt még a pantomim, melyet előadó (narrátor), kórus és zene is kísért, valamint a mimusjáték (szintén énekkel és tánccal), melyet maszk nélkül adtak elő, és nők is szerepelhettek benne. Jellemzőek voltak még a mítosztravesztiák (mítoszok kifigurázása) és a phlüaxok (bohózatok).

A római színház nem völgybe épült, mint a görög, hanem egy, a városban magasodó épület volt, de a görög mintát követve. Népszerűek voltak az arénák (pl. állatviadaloknak) és az amfiteátrumok (= két teátrum „szembefordításából” épült). Az orkhesztrának nem volt már jelentősége, nem volt kórus, ezt a helyet az előkelő nézők helyei váltották fel. Újítás volt a függöny. A scene fronsot, azaz a színpad hátsó falát megmagasították, így az egész épületet be tudták fedni ponyvával rossz idő esetén. Világítás még itt sem volt, nappal játszottak. Egyszerű díszleteket használtak: festett fatáblákat toltak be. A jelmez és a maszk a görög mintát követte. A társulat vezetője az ún. dominus gregis volt. Voltak próbaelőadások, de a drámák nem versenyeztek egymással, mint a görögöknél, és az sem volt fontos, hogy mindig új művet vigyenek a színpadra.

A szegényebb társulatok ún. pulpitumon, azaz faemelvényen játszottak a templomok mellett, tereken.

A rómaiaknál a színház tömegmédium volt. Caesar idején 40 „színházi nap” volt, később ez 100-ra is emelkedett.

A komédiának két fajtáját ismerték. Ha a történet görög környezetben játszódott comoedia palliatanak, ha rómaiban comoedia togatanak hívták a pallium és a tóga után. Tartalmi ülönbség azonban nem volt a két típus között.

LIVIUS ANDRONIUCUS, egy tarentumi rabszolga, aki az Odüsszeiát is lefordította latinra, azt a feladatot kapta, hogy fordítson le egy görög tragédiát és egy komédiát. Valószínűleg így indult a latin nyelvű dráma karrierje a görög mintát követve. A római komédia két nagy szerzője PLAUTUS és TERENTIUS.

PLAUTUS Kr. e a III. században élt. Társulatával 30 éves koráig járta Itáliát. Valószínűleg kocsmakertekben léptek fel legtöbbször. (A rómaiaknál a színészet nem számított olyan szent feladatnak, mint görög elődeiknél. Épp ellenkezőleg, a színészekről azt gondolták, pénzért mulattatnak, kiszolgálják a közízlést. A társadalmi helyzetük sem volt megbecsült.)

Plautus drámáiban sokszor gúnyolódik, köznapi, gyakran trágár nyelvet használ. Nagyon népszerű volt. Szereplői hasonlóak Menandrosz figuráihoz: szigorú apák, léha fiúk, szajhák, élősdik, hencegő katonák uzsorások, dajkák, kerítők – mind, akik a későbbi komédiairodalom alakjai is. Művei közül talán legismertebbek: az Amphitruo (Amphitryon történetének újabb feldolgozása), A bögre (hőse a tipikus fösvény), Az ikrek (Shakespeare Tévedések vígjátékának vélt elődje) és A hetvenkedő katona.

A pun TERENTIUS eredetileg szintén rabszolga volt. Kr. e . a II. században élt. 25 évesen tűnt el Görögországot járva. 6, eléggé hasonló komédiája maradt fenn (Az androsi lány, Az élősdi, Herélt, Az anyós, Önkínzó, Testvérek). Terentius kevésbé szókimondó, mint Plautus. Mértéktartó, „illendő” humorának köszönhetően még a középkorban is olvasták. Nála is örök téma a szerelem, a nemzedékek vitái, de az öregekről tisztelettel ír.

A római tragédia legjobb alkotásai (egy Varius-mű és Ovidius Medeája) nem maradtak fenn, csak olvashatunk róluk. Augustus korában, az aranykorban keletkeztek, Plautus és Terentius munkássága után. A későbbi szerzők közül SENECÁt, Nero nevelőjét kell megemlítenünk. Tragédiái ugyan nagy hatással voltak a későbbi korokra, de főként a görög tragédiaírók témáit gondolják újra ugyanolyan formai eszközökkel (pl. Medea, Phaedra, Oedipus, Agamemnon). Cselekményei kevésbé bonyodalmasak, de nagy hangsúlyt fektet a kegyetlenség ábrázolására, a páthoszra, a végletekre.

Néhány jó ötlet az „apa József Attila költészetében" témához - IRODALOMTÉTEL

Bevezetésként

• a "Mama" fontos szerepet játszik József Attila költészetében, de az apa figurája is nagyon érdeke
• József Áron elhagyta a családját (feleségét és három gyermekét), amikor József Attila még kicsi volt; azt mondta, Amerikába megy dolgozni, és majd visszajön értük, ehelyett azonban Romániába ment, ahol új családot alapított
• József Attila a szüleit több versében is megemlíti (pl. A Dunánál), fontos volt számára, hogy ő kiknek a „folytatása”, ha nem is ismerte az apját; több versében is utal a szüleihez kapcsolódó csalódottságára, arra, hogy apja elhagyta, anyja állami gondozásba adta, s anyja halálát is úgy élte meg, mintha a „Mama” becsapta, szándékosan elhagyta volna őt

• az apa-fiú kapcsolatra utalás több versében megjelenik, mintha mindig kereste volna azt, akire felnézhetne, mint egy apára

 
A feleletben néhány apaverset kell bemutatni

• korai verseiben például Juhász Gyulát (Szeged alatt) és Ady Endrét (Ősapám) említi így; (József Attila első kötetéhez Juhász Gyula írt előszót); az Ősapám utolsó sorai: „rám néz, szemembe, kezet fog velem,/ bús apa bús fiával csendesen” - természetesen nem csak az apa utáni vágy, hanem a költő példaképek előtti tisztelet és elismerés is megjelenik ezekben a versekben

• ez jellemző a Thomas Mann üdvözlése című versre is: egy hasonlattal kezdődik: úgy várja Thomas Mannt, mint egy gyerek az apját este, hogy mesét mondjon  és elűzze  a félelmét; bár a vers eleje egy apa-fiú képre épül, tovább olvasva már inkább mint írót, mint szellemi társat – akire felnéz – méltatja Thomas Mannt: „Te jól tudod, a költő sose lódít:/ az igazat mondd, ne csak a valódit; a vers záró sora: „fehérek közt egy európait” – hangsúlyozza, nem csak egy biológiai értelemben vett embernek, hanem művelt embernek, a kultúra hordozójának tartja a német írót

• a Magad emésztő című vers Babits Mihályhoz szól; Németh László negatív kritikája József Attila Tiszta szívvel című verséről a Nyugatban jelent meg, amiért a költő Babitsra, a Nyugat főszerkesztőjére neheztelt, s ennek hangot is adott; a Magad emésztő tulajdonképpen egy bocsánatkérő vers: bánja már a múltban történteket, s arra vágyik, hogy Babits is enyhüljön  meg, arra vágyik, hogy olyan viszonyban legyenek, mint egy mester és egy tanítvány, mint egy apa és egy fiú; a vers záró sorai: „leintenél, mint az öregebb,/ mint az apám/ s én bosszankodnék, de nem mondanám”

 Zárásként

• mondd el a véleményed, szerinted mennyire befolyásolta József Attila költészetét az apa hiánya, ha nem így alakul a gyermekkora, vajon akkor is ilyen verseket írt volna költőtársaihoz?
• ezek valóban "apaversek", vagy inkább költői példaképekhez szólnak?
 

 

Ötletek a III. Richárd elemzéséhez - DRÁMA- ÉS IRODALOMTÉTEL

III. Richárdra azt szokták mondani, hogy igazi reneszánsz figura (abban az értelemben, mint a Borgiák, mindenkin átgázol, hogy saját érdekeit érvényesítse). Megöleti testvérét, Clarence-t, és másik fivére gyermekeit, udvarol az özvegy Annának, de amikor révbe ér nála, megmérgezteti, mert a fiatalabb Erzsébetet akarja elvenni. 

A III. Richárd elemzésekor érdekes lehet a karakter külsejének és lelkének viszonyát vizsgálni: vajon III. Richárd azért olyan gonosz, mert „alkalmatlan a szerelemre”, azaz púpos és béna? Mert elbánt vele az élet, ő is elbánik a többiekkel? Vagy a csúf külső a csúf lélek miatt van? Shakespeare korában ez utóbbit gondolták: a csúnya test nem oka, hanem következménye a gonosz léleknek, így valószínűleg ezért sem éreztek részvétet a korabeli nézők Richárd iránt.

Az értelmezés során érdekes lehet még a főhős identitásának kérdése. (Erika Fischer-Lichte elemzi ebből a szempontból A dráma történetében) Richárd meghatározza önmagát: „úgy döntöttem, hogy gazember leszek”. Gazemberként viselkedik, de a világ felé mást mutat: először a testvérének „játszik”, majd Annának a szerelmest, végül a szentet, aki alig akarja elfogadni a koronát. Végig biztosan játssza szerepeit, de amikor eléri célját, és király lesz, kizökken; már nem kell többé gazembernek lennie, így elveszíti saját identitását. Eszerint a „valódi” III. Richárd megszűnik már azelőtt, hogy meghalna a csatatéren. (Fontos, hogy a gonosz Richárdot Richmond, azaz VII. Henrik, I. Erzsébet nagyapja győzi le.)

Nevezetes volt Major Tamás III. Richárd-alakítása 1955-ben. A ’90-es években például Kern András, Gáti Oszkár, Rudolf Péter játszották. 2002-ben Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezte meg Valló Péter a „fekete luxusautós”, mai környezetbe ültetett III. Richárdot, melyet később a Nemzetiben játszottak Kulka János főszereplésével.

Thomas Mann Tonio Kröger című elbeszéléséről – IRODALOMTÉTEL

- Thomas Mann a nyugatosok első nemzedékének kortársa; Lübeckben született; 1933-ban Svájcba, majd Amerikába emigrált a hitleri Németországból, de végül visszatért Münchenbe

- ’29-ben Nobel-díjat kapott A varázshegy című regényéért

- fontosabb regényei még: Doktor Faustus, A Buddenbrook-ház, József és testvérei (trilógia)

írt rövidebb-hosszabb novellákat is (a hosszabbakat inkább elbeszélésnek hívjuk); ide tartozik például a Halál Velencében, A ruhásszekrény, a Mario és a varázsló és a Tonio Kröger is

- a Tonio Kröger középpontjában az önkeresés, a művészlét és a polgárlét közötti vívódás áll; előképe Anselmus diák Az arany virágcserépből; Anselmusnak csak választania kellett a két világ között – pl. Serpentina és Veronika szerelme között), csak tudnia mi a jó és mi a rossz, és boldog lesz Toniónak viszont nehezebb dolga van, úgy érzi, bármelyik útról mond le, lemond a boldogság egy darabjáról is („Nem lehet teljesség az, amiben valamiről le kell mondani”)

- Tonio Kröger neve is kettős; szőke, kék szemű apjától örökölt neve, a Kröger kemény hangzású; az apja konzul, fiát próbálja a társadalmi normáknak megfelelően nevelni („elvégre nem vagyunk ekhós szekéren kóborló cigányok”- ismételgeti)

anyja „szép és tüzes”, külseje délies: barna hajú és szemű, a művésztípusba tartozik; Tonio szerint „onnan túlról” való; Tonio tőle örökölte külsejét (és keresztneve – a Tonio – is délies)

- Tonio eleinte úgy érzi, mindkét típust képviseli, keveredik benne a szigorú, a társadalmi normáknak megfelelni kívánó apa és az engedékeny, álmodozó anya természete

- a szőkék és kék szeműek a „polgárok”, a társadalom elvárásai szerint élnek; a polgári rend elsősorban külsőségekre jellemző, a „szőkéket” lelkileg, szellemileg a felszínesség jellemzi, talán ezért is boldogabbak, hiszen nincsenek olyan gondolataik, amelyektől boldogtalanok lehetnének; Tonio szeretne az ő világukba tartozni; próbál barátkozni Hans Hansennel. próbálja ajánlani neki Schiller Don Carlosát, de a fiút nem érdekli az irodalom, a „mély” dolgok; hasonló kudarcot vall Inge Holmmal (Holm = fejsze, kapa, gerenda), akibe szerelmes; Tonio szeretne olyan lenni, mint ők, úgy látja, ők igazán boldogok, csodálja őket (reménytelen érzései kapcsán hangzik el  híres mondat: „aki jobban szeret, az alulmarad és szenvedni kénytelen”

- a „barna” típusba tartozik Tonio anyján kívül a bálban botladozó lány, Magdalena, Tonio festő barátnője, Lizaveta, de Knaak, a tánctanár is, aki viszont már egy nevetségessé vált művész

- a helyszínek ismétlődése is fontos jelentéssel bír

- az első két fejezet az északi Lübeckben, Tonio gyermekkorában játszódik

megemlíti a szöveg, hogy Tonio fiatalon ellátogat Itáliába, majd később Münchenbe megy, itt beszélget Lizavetával

- majd ismét két északi hely következik: Lübeck és Dánia (az észak-dél ellentét a helyszínek szintjén is megjelenik)

- Tonio felnőttként „ismét látja” Ingét, Hansot és Magdalenát, pontosabban rájuk emlékeztető embereket; még mindig vonzódik hozzájuk, de már érti, hogy sosem lesz olyan, mint ők („ők voltak azok, nem annyira egyes ismertetőjegyeik, és a ru a ruházat hasonlósága alapján, mint inkább azonos faj és típus erejénél fogva)

- a Tonio Kröger szerkezete a szonátaformát idézi (Thomas Mann kedvelte a zeneelméletet, a Doktor Faustusban Beethoven, a Trisztánban Wagner zenéjéről ír)

- a lübecki gyermekévek felelnek meg az expozíciónak

- az expozíciót a kidolgozás követi (Itália, München)

- a reprízhez, azaz visszajátszáshoz tartoznak azok a részek, amikor Tonio visszatér északra és szembesül újra gyermekkora „szereplőivel”

- a kóda, azaz a függelék pedig a mű végén a Lizavetához szóló levél

Lehetőségek a befejezéshez

- mire utal a visszajátszás: nincs változás, nincs fejlődés? ; a dolgok nem változnak, csak mi gondolkodunk máshogy róluk?

- van-e megoldás a művész – és polgárlét között őrlődő ember számára?              

Drámák az ’50-es és a ’60-as évek Amerikájában - IRODALOM- és DRÁMATÉTEL

A tétel egy bevezető rész után négy korabeli drámáról ejt néhány szót (Arthur Miller: Az ügynök halála, Eugene O'Neill: Hosszú út az éjszakába, Edward Albee: Nem félünk a farkastól,Tennesse Williams: Macska a forró tetőn).

Bevezetés

A 19. század végének Amerikájának színházi életére a turnézás volt jellemző, nem a kőszínházas előadások. Az egyik legnépszerűbb darab Harriet Beecher-Stowe rabszolgasággal foglalkozó regényének, a Tamás bátya kunyhójának sokféle feldolgozása volt (pl. egyik leegyszerűsített változata a Tom-show nevet viselte), és szívesen utaztatták a Broadway sikerdarabjait is.

A 20. század első harmadában több európai társulat (pl. a dublini Abbey társulata, illetve az orosz Sztanyiszlavszijé) ellátogatott a tengeren túlra; hatásukra alakult meg a Groupe Theatre és a Theatre Guild. Ezek a társulatok a színészképzésben Sztanyiszlavszkij módszerét vették alapul, és az Európában is ekkor népszerű darabokat játszották.

A II. világháború után alakult ki a Broadway hármas szerkezete. A nagy tömegeket elsősorban a zenés produkciók vonzották, de az Off-Broadway és az Off-Off-Broadway mozgalma próbált teret adni a kevesebbeket vonzó, de művészibb igényű produkcióknak. (Pl. Circle in he Square, Phoenix, Fourth Street Theatre, Living Theatre). 

Az ’50-es és’60-as évek amerikai drámájának főhőse a hétköznapi kisember, aki csalódott az „amerikai álomban” vagy a környezete csalódott benne, mert nem tudta megvalósítani azt. Az életüket irányítani képtelen hősök általában valamilyen devianciába menekülnek (pl. drog, alkohol), illetve sokszor kiderül róluk, hogy valamilyen titkot őriznek a múltból, ami beárnyékolja a jelent – tehát ezek között a művek között sok az analitikus dráma. A témának megfelelően a párbeszédek a hétköznapi nyelvre épülnek. Arthur Miller úgy határozza meg Az ügynök halálának műfaját, hogy „magánbeszélgetések két felvonásban, s egy rekviem”. Ez a műfaji besorolás is utal arra: a hétköznapi ember magánéletéről szól a mű. A legtöbb korabeli amerikai dráma az egyén problémáiról szól, de sokszor felvet társadalmi kérdéseket pl. a társadalom normáival küzdő vagy azokat kikerülni próbáló egyén révén.

Drámák

Arthur Miller Az ügynök halála (Death of a Salesman) című drámájának főhőse, Willy Loman nem tudta megvalósítani az „amerikai álmot”. Nincs munkája, a családja széthullóban, fiai – úgy érzi – nem szeretik. Gyakran felidézi a múltat, eszébe jut Ben, a sikeres bátyja, akinek mindig az árnyékában élt. A darabban többször, mint egy filmben, flashbackszerűen jelennek meg a múlt eseményei, például amikor Biff, Loman fia rájön, hogy az apja félrelép. A mű végén Loman öngyilkos lesz – kérdés, hogy halála vagy sikertelen élete az igazi tragédia.

Eugene O’Neill drámája, a Hosszú út az éjszakába (A Long Day's Journey into Night - Utazás az éjszakába címmel is fordítják) a Tyrone családról szól. Itt is fontos szerepet kap a múlt és a devianciák. Az apa, James, kiöregedett színész, sajnálja a pénzt kisebbik fia, a tüdőbeteg Edmund gyógyítására. Mary, az anya, morfinista, Jamie, az öccsére féltékeny idősebb fiú pedig alkoholista. A család minden tagja lelkileg (vagy még testileg is) beteg. Apránként kiderülnek a múlt feladott álmai, az egymás ellen elkövetett hibák, s hogy mindannyian hibásak azért, hogy az életük félresiklott, hogy az utazás az éjszakában, a sötétségben ér véget.

Szintén egy boldogtalan család áll Edward Albee Nem félünk a farkastól (Who's Afraid of Virginia Woolf?) című művének középpontjában. Martha és George apró kis csatákat játszanak egymással vendégeik - Nick és Honey - előtt, majd velük. Itt is előkerülnek a múlt sérelmei, de nem derül ki a darab végére sem, hogy van-e gyermeke a házaspárnak, van, csak beteg, vagy meghalt, vagy csak közös életük szimbóluma, akit emlegetnek.

(A mű eredeti címe A három kismalac című mesefilm egy dalocskájára utal - "Who's Afraid of the Big Bad Wolf? -  és egyben szójáték is Virginia Woolf írónő nevével. Albee szerint a cím azt a kérdést teszi fel, hogy ki fél az illúziómentes élettől. Ki meri vállalni a valóságot? A Who's afraid of Virginia Woolf? sort egy kocsma mosdójának tükrén látta meg Albee, amikor egy éjjel leugrott egy sörre - ő maga írja -, és a dráma írása közben újra és újra eszébe jutott.

Elbert János fordításában a szereplők azt énekelgetik, hogy „Nem félünk a farkastól, Goethe János Farkastól”  - a Johann Wolfgang Goethe magyarosításaként -, ami talán (?) jobban illik a magyar kontextusba, mint Virginia Woolf neve.)

Tennesse Williams drámájának címe, Macska a forró tetőn (Cat on a Hot Tin Roof),  metaforikus: a macska ügyesen boldogul a tetőn, de ha forró, kapkodnia kell a lábait, igyekszik nem leesni, próbál túljutni a nehéz helyzeten is. Ilyen a dráma hősnője, Maggie is. 

(A dráma címe magyarul Macska a forró bádogtetőn fordításban is gyakori.)

Itt is egy család életébe látunk bele. Az alapszituáció: a 65 éves Harvey Pollitt, azaz Big Daddy születésnapjára összegyűlik a család. Gooper, az idősebb fiú és felesége már hatodik gyermeküket várják, s amikor kiderül, hogy Big Daddy halálos beteg, egyre többet foglalkoznak a végrendelettel. A másik fiúnak, Bricknek, és feleségének, Maggie-nek nincs gyermeke. Brick begubózik, alkoholista, inkább Maggie mellett, mint vele él. A bonyodalom nem a történésekből, hanem a párbeszédekből bomlik ki: a szereplők egymáshoz való viszonyai, a múlt problémái. Maggie az egyetlen a drámában, aki nem elégszik meg boldogtalan életével, hanem harcol, hogy jobb legyen, harcol Brickért. De a férfi a szemére veti, hogy élete nagy élménye nem felesége iránti szerelme, hanem barátja, Skipper iránti érzései voltak. A másik nagy „csata” Big Daddy és Brick között játszódik. Az apa fia szemére veti, hogy nem a világ aljassága, hanem a saját magáé miatt alkoholista, nem tud szembenézni a múlttal, nem vállalta: a Skipperhez fűződő viszonyát, amibe a barátja bele is halt.  Brick visszavág: az apja halálos beteg, csak eddig nem tudta. (Ez a mű tetőpontja.) Maggie – hogy Brick ne szoruljon ki a végrendeletből – bejelenti, hogy gyereket vár. Brick nem cáfolja meg; ez a közös hazugság közelebb hozza őket egymáshoz; Maggie ezután is harcolni fog Brick szerelméért.

A New York-i ősbemutatót Elia Kazan rendezte, aki egy derűsebb vég ("hollywoodias") megírására kérte fel Williamset, ami szerint szinte biztos lehet a néző/olvasó abban, hogy Brick és Maggie újra egymásra találnak.

A befejezéshez: összefoglalni, mi a közös a kor amerikai drámában (az elején elhangzottak ismétlése a művekből vett példákkal alátámasztva (pl. a sorsát irányítani képtelen kisember kudarcai, a kudarcokból fakadó devianciák, titkok, képtelenség a normális kommunikációra) vagy a darabok színházi és filmfeldolgozásairól néhány szó. Pl.

A Macska a forró tetőnből 1958-ban Richard Brook rendezésében film készült Elizabeth Taylor és Paul Newman főszereplésével. Nálunk Ruttkai Éva és Darvas Iván, Eszenyi Enikő és Kamarás Iván, Nagy-Kálózy Eszter és Selmeczi Roland alakították nagy sikerrel a főszereplőket, a ’60-as évek végén pedig Páger Antal Big Daddy-alakítása vált legendássá.

A Don Quijote-típusú hős Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma című regényében - ötletek a regényelemzéshez – IRODALOMTÉTEL

Bevezető

• Mikszáth realista novella- és regényíró
• (szegénysége miatt elvált feleségétől, mert úgy gondolta, hogy nem tud számára megfelelő életet biztosítani, majd amikor elismert íróvá vált, ismét feleségül vette)
• Mikszáth prózáját az anekdotázó elbeszélésmód jellemzi; néhány irodalomtörténész szerint nagyregényei (A Noszty fiú esete Tóth Marival, Különös házasság, A fekete város) „túlírtak” ebből a szempontból
• rövidebb regényei pl. Beszterce ostroma, Szent Péter esernyője, A sipsirica, A beszélő köntös, Új Zrínyiász
• a Beszterce ostroma a Bevezetés tanúsága szerint egy valós eseményt ír le, valós személyről: a narrátor azt írja, hogy Pongrácz Istvánról Pongrácz Károlytól, a gróf egy későbbi rokonától hallott à hiteles elbeszélés?
• műveinek szereplői nem szélsőségesen jók vagy rosszak (mint a legtöbb romantikus hős, pl. Jókai hősei); sok humorral ábrázolja őket, talán ettől is hétköznapi a legtöbb

Típusok

• az eddigi magyar epikában a parasztemberek csak mellékszereplők voltak (az „eddigin” elsősorban Jókait kell érteni, mert ő volt az első, akinek a műveit széles körben olvasták – ő inkább a tehetősebb társadalmi rétegekről írt)

• Mikszáth sok művében ábrázolja a parasztság életét pl. két novelláskötetében, amelyek meghozták számára a hírnevet: A jó palócok; Tót atyafiak (felvidéki volt, ezért írt a felvidéki magyar népcsoportról - palócok – és a szlovákokról – tótok – is; de pl. A Szent Péter esernyője is főleg falusi emberekről szól

• jellemző hőstípusa a dzsentri, akinek csak rangja van, de nincs mellé pénze (pl. A gavallérok szereplői kölcsön holmikból rendezik az esküvőt, de mégis „flancolnak”, vagy ilyen Noszty Feri, aki úr ugyan, de ügyeskedéssel próbál pénzt szerezni – akár úgy, hogy elveszi a gazdag Tóth Marit; a Beszterce ostromában pedig Behenczy Pál és a fia ilyenek: elszegényedett bárók, a rang mellé nincs pénzük, úgy szereznek – sokszor nem becsületes úton -, ahogy tudnak

• Mikszáth szívesen ábrázolja  a polgárság néhány típusát is pl. az idegeneket utánzó, majmoló sznobokat (nekik van pénzük, de nincs meg bennük hozzá az úri finomság – pl. a Trnowszky-fivérek a Beszterce ostromában); másik kedvelt típusa a okosságával meggazdagodó polgár – pl. Tóth Mihály, Mari apja, aki Amerikában lett gazdag

• az erkölcsi jellemvonások alapján két nagyon jellemző típust mutat be Mikszáth:

• a SVIHÁK típust – ide általában szélhámosok tartoznak, akik megpróbálják a maguk javára fordítani az adott kor, a helyzetek visszásságait, tehát ügyeskedők; önzők és nem tisztelik a törvényt (pl. Noszty Feri)

• a DON QUIJOTE-TÍPUS – olyan emberek tartoznak ide, akik különcök, mert egy olyan világ értékrendje szerint élnek, amely már elmúlt, tehát valójában egy ábrándvilág; ezért gyakran nevetségessé válnak saját korukban; jellemző rájuk a becsületesség és a lovagiasság (ilyen Arany öreg Toldija is a Toldi estéjében) és Pongrácz István a Beszterce ostromában

A Beszterce ostromáról

• Pongrácz Nedec várában él, a vára olyan, mintha a középkorban megállt volna ott az idő: előkóstolója van, lovagi tornákat, csatákat szervez magának, mintha valóban ellenséges támadás fenyegetné a várát; a „játékaiban” részt vevőket megjutalmazza, s bár a legtöbbjük bolondnak tartja Pongráczot, azért örömmel húznak hasznot belőle
• „megvásárolja” várúrnőnek a cirkuszi Estellát; nem szereti igazán a nőt, meg is veri (Estella mégis ragaszkodik hozzá, mert szeretne grófné lenni, de azért nem éppen hűséges típus (ő a casus belli à Besztrece megtámadása); Pongrácz nőideálja Medici Katalin a régmúlt időkből

• a Don Quijote-típusú hősök viselkedésére több magyarázat is lehet: Pongrácz viselkedhet így, egyszerűen azért, mert bolond, de élhet a múlt értékei szerint azért is, mert a jelen értékeivel nem tud azonosulni, nem fogadja el (ld. Estella és Medici Katalin személyiségét –bár az utóbbiéra csak halványan következtethetünk)

• a Behenczyk vagy Apolka nagybátyjai olyan személyiségek, akikben nem sok magasztosság, nem sok értékes tulajdonság van – talán Pongrácz szándékosan határolódik el ettől a világtól

• az is lehet azonban, hogy Pongrácz nemcsak nem akar, de nem is képes az új világ rendje szerint élni

• szólhat ez a regény az epikus hősök változásáról: az antik eposzok főszereplői még igazi hősök, héroszok, tetteik közösségek életét befolyásolják; ám ahogy haladunk előre az időben, egyre kevésbé van így: a regényhősök egyre hétköznapibbak, sőt gyakran kisszerűbbek lesznek, saját életüket sem tudják befolyásolni; Pongrácz egy igazi lovag szeretne lenni, de ott és akkor ez már nem lehetséges, nem illeszkedik abba a világba, ezért is válik nevetségessé

• a Don Quijote-típusú hős magányos hős, hiszen az értékrendjével többnyire egyedül van; Pongrácz számára az egyetlen ember, akit szeretni tud: Apolka

• Apolka naivitása és tisztasága az, ami „illeszkedik” Pongrácz lovagias világába; megkapják egymástól azt, amire mindkettőjüknek szüksége van: a szeretetet 

• a regény első része Nedecen játszódik, a második pedig – sokkal korábban indulva – Zsolnán; Besztercén futnak össze a szálak: itt szövődik össze Apolka és Pongrácz gróf sorsa (hasonló az időkezelése a Szent Péter esernyőjének is)

• talán a legérdekesebb kérdése a regénynek, hogy Pongrácz bolond, vagy csak különc, aki tudja, hogy bolondnak tartják; ebben a kérdésben a narrátor sem foglal állást:

• „Bolond volt-e valóban, vagy csak játszotta néha a bolondot, azt magam sem óhajtottam teljesen eldönteni. Hadd maradjon ez is titok. Elfér a többi között.”